DAL 2024: szombaton lép színpadra Györfi Anna és Kéméndi Tamás
Györfi Anna, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze és Kéméndi Tamás, mohácsi harmonikaművész duóban indultak A DAL idei válogatóján, ahol több száz versenymű közül a négy tagú zsűri beválogatta a 'Titkaim' című dalukat a legjobb 40 produkció közé. A dal zeneszerzője Kéméndi Tamás, a szöveget Kéméndi Tamás írta.Dalukat február 17-én, azaz ma hallhatjuk élőben először A Dal 2024 második válogatójában, ahonnan újabb öt dal jut tovább az elődöntős mezőnybe. Az előadóknak az eredeti hangzástól eltérő műfajban kell bemutatkozniuk
Jakab Ferencre emlékezünk: már a járvány előtt is érdemes volt figyelni a szavaira
Pénteken érkezett a szomorú hír, tragikus körülmények között elhunyt Jakab Ferenc. A pécsi virológusra - akit az egész ország a koronavírus-kutatócsoport vezetőjeként ismert meg - 2015-ben készült interjúnkkal emlékezünk. Az új vírusok, ha még nem is fertőznek embert, bármikor képessé válhatnak erre. A tudás az első lépés a védekezés és megelőzés felé, nyilatkozta lapunknak akkor a pécsi professzor. - Hogy került Pécsre egy ilyen komoly víruskutató laboratórium?- Korábban is végeztünk virológiai kutatásokat a PTE Természettudományi Karán, nyilván nem ilyen magas...
Elhunyt Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem innovációs rektorhelyettese
46 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Jakab Ferenc virológus, egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem innovációs rektorhelyettese, a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője, közölte az egyetem. Jakab Ferenc professzort a Pécsi Tudományegyetem saját halottjának tekinti, emlékét tisztelettel és kegyelettel megőrzi. akab Ferenc 1977-ben született Marcaliban. Kaposváron érettségizett, majd 2002-ben diplomázott a PTE TTK biológia–kémia szakán. Hosszú időt töltött víruskutató laborokban Hollandiában, Belgiumban és az Egyesült Államokban. 2020...
Telt házat hozott a...
Telt házat hozott a busójárás a mohácsi szálláshelyeknek, a héten zárult busójárás idén is látogatók tízezreit vonzotta a...
Kannában tárolt...
A NAV baranyai munkatársai a szerelmesek napján, vármegye-szerte ellenőrizték a közterületen árusítóknál a nyugtaadási...
Nem indul el Pécsről egy...
A Pécsről 7:24-kor Barcsra induló személyvonat csak Szentlőrinctől közlekedik, közölte a...
Milliókkal húzták le...
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság kibernyomozói a Mecsek Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével...
Így űzték a telet a mohácsi...
Idén is képviselte magát a mohácsi Hamutiprók Busócsoport , melynek tagjai mohácsi tűzoltók, családtagjaik és barátaik,...
Hollandiában élő...
Jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérlete miatt emelt vádat a Baranya Vármegyei...
Megint késnek a vonatok a pécsi fővonalon
Szerda reggel meghibásodott a biztosítóberendezés Mecsekalja-Cserkút és Pécs között, közölte a Mávinform. A hiba miatt a pécsi fővonalon és a Nagykanizsa-Pécs vonalon 15-30 perccel megnőhet a menetidő.
Hét évre ítéltek egy interneten kereskedő dílert Pécsett
Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kereskedelem miatt jogerősen hét év, fegyházban letöltendő büntetésre ítéltek egy baranyai férfit, aki éveken át árult az interneten drogokat. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség MTI-hez eljuttatott keddi közleményében azt írta, hogy a vádlott 2019 decemberétől mintegy két éven át rendszeresen rendelt az interneten keresztül külföldről kábítószert. A vételárát kriptovalutában fizette ki, majd a lakására postán érkező drogot később egy internetes közösségi oldalon értékesítette. A nyomozó hatóság 2021 végén egy postai...
Pécsnek több mint húsz évig törleszteni kell a brüsszeli bankároknak az ellenzék szerint
Pécs idei költségvetéséről és a következő időszak gazdálkodására vonatkozó határozatok elfogadásáról döntött a baranyai vármegyeszékhely önkormányzatának kedden ülésező közgyűlése. Az ülés elején egyperces néma felállással tisztelegtek a napokban elhunyt médiaszakember, a Magyar Távirati Iroda korábbi vezérigazgatója, Belénessy Csaba, valamint egy közelmúltban szintén eltávozott önkormányzati képviselő, Kukai Tibor emléke előtt. A baranyai megyeszékhely 2023-ast összevont költségvetési mérlege szerint az önkormányzat 46,408 milliárd forintos kiadással és ugyanennyi...
Online csalások elkövetőit...
Egy pécsi férfit károsítottak meg a csalók 2023 májusában az AnyDesk nevű alkalmazással. A kiberbűnözők telefonon...
Az idei busójáráson is...
A Busójárás turisztikailag legfontosabb napján, vasárnap a NAV munkatársai minden harmadik ellenőrzött adózónál találtak...
Feszítővágóval...
Hétfő délelőtt riasztották a pécsi hivatásos tűzoltókat, miután egy személyautó hátulról nekiütközött egy kisteherautónak...
Nutriák tűntek fel a Dráva...
A faj Dél-Amerikából származik, korábban hazánkban is tenyésztették, értékes prémje miatt. Európa több országában - a...
Fémtisztára égett egy...
Teljes terjedelmében égett egy személyautó szombat délután Pécsett, a Füzes dűlőben. A lángok az autó körüli száraz...
Tematikus túrán járthatjuk...
A pénteken délután két órakor kezdődő program résztvevői az általános barlangi túránál részletesebben ismerhetik meg a barlang...
Aki óvatosan bánt számozott töltényeivel - Belénessy Csabára emlékezünk
Vasárnap érkezett a szomorú hír, életének 75. évében elhunyt Belénessy Csaba. Emléke előtt tisztelegve idézzük fel 2021-ben vele készített interjúnkat. - Apámnak egykor tettem egy ígéretet - gondolt vissza újságírói pályája elejére Belénessy Csaba. - Azt kérte, „ezeknek" ne csinálj mást, legfeljebb sportot. Onnan indult el a pályafutásom, a nyomtatott sajtóban. Azt követően viszont belesodródtam a közéletbe, a politikába, háborúban is voltam tudósító. Szóval lassan, de véglegesen elnyelt a rendszer.- Meglehetősen kacskaringós pályája során legtöbbször...
Rengetegen űzték a telet vasárnap Mohácson, alaposan kitettek magukért a busók
Számok ugyan természetesen még nincsenek, de talán nem is az a lényeg, pontosan hányan voltak vasárnap Mohácson, sokkal inkább az, hogy a busójárás ezúttal is rengeteg érdeklődőt vonzott, a szomorkás, időnként esős időjárás ellenére. Vasárnap reggel bizony nagyon sokan kémlelték az eget Mohácson, s másutt is, ahonnan útra kelni készülődtek a busójárásra: esik, nem esik? Az időjárás aztán egész nap szomorkás maradt, az eső is többször csepergett, néha egy picit jobban is eleredt, mindez azonban senkinek sem szegte a kedvét.Különösen nem a busókét, akiknek a havas-jeges...
Jövő héten is nagyon számítanak a baranyai véradókra
A következő helyszíneken és időpontokban várják a jövő héten a véradókat Baranyában: Magyarhertelend, Közösségi Centrum (Kossuth L. utca 51.) február 13. 9:00 - 11:00Kozármisleny, Művelődési Ház (Pécsi utca 1.) február 15. 15:30 - 18:00Mánfa, Művelődési Ház (Fábián Béla utca 58.) február 15. 9:00 - 11:00Somberek, Művelődési Ház (Kossuth L. utca 113/a..) február 15. 14:00 - 17:00 Állandó véradási lehetőség:Pécsi Regionális Vérellátó Központ, Pécs, Pacsirta u. 3.Telefon: +36 72 215 634 vagy +36 72 211 920Véradási időpont:Hétfő, Csütörtök:...
« Előző
2835 | 2856 | 2877 | 2898 | 2919 | 2940 | 2961 | 2982 | 3003 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kizuhant egy 17 éves lány...
- Megdörrenhet az ég, záporok is...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...
- Havasi Bertalan feljelentette Magyar...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Kidőlt fák, leszakadt ágak:...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- "Pécs jelenti nekem a mindent"
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- Megszólalt a hantavírusról a...

