Milliókkal húzták le áldozataikat - lecsaptak a baranyai zsaruk
2024. február 15. csütörtök 18:00

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság kibernyomozói a Mecsek Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével 2024. február 13-án reggel egy összehangolt akció keretében egyszerre három helyszínen - Budapesten, Recsken és Mátraderecskén - csaptak le egy csaló bűnbanda tagjaira.
A rendőrök egy 60, egy 45 és egy 32 éves férfit állítottak elő a főkapitányságra, ahol mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki.
A kibertérben tevékenykedő bűnözők ismét a vishing, avagy a hamis banki hívások módszerével csaltak ki milliókat több sértettől, majd a megszerzett pénzösszegeket különböző számlaszámokra utalták strómanok közreműködésével.
Ennek a hálózatnak a tagja volt a 60 éves férfi is, akit azzal gyanúsítanak a nyomozók, hogy a sértettektől kicsalt összegek utalásához fogadó számlaszámokat biztosított, több embert is beszervezett, hogy a saját nevükre, vagy a saját nevükre létrehozott cégekhez számlákat nyissanak.
Erre kérte a 45 és a 32 éves társait is, akik a beérkezett bűnös pénzt felvették, majd azt átadták neki. A férfi a pénzt ezután elvitte a saját megbízóinak, a strómanok pedig jutalékot kaptak.
A 60 éves férfi ellen többrendbeli csalás, valamint pénzmosás, két társa ellen pedig pénzmosás miatt nyomoz a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A nyomozók mindhárom férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Börtönbüntetést kapott férje...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...
- Hasít a déli régió: ötmilliárdos...
- Előre szólnak, rendkívül kritikus...
- Változik a buszmenetrend Baranyában,...
- Akolitusi szolgálatra készülőket...
- Késéssel közlekednek a vonatok a...
- Baranyában is készülnek a Barlangok...
- Hien elutazik, apja még börtönben
- Újabb öt kicsivel bővült a pécsi...

