Összeütközött két személyautó Mohácson egy kereszteződésben
Összeütközött két személyautó Mohácson, a Kossuth Lajos utca és az Ady Endre utca kereszteződésénél szerdán délután. A mohácsi hivatásos tűzoltók vonultak ki a baleset helyszínére, ahol áramtalanították a járműveket. A rendőrség és a mentők is a baleset helyszínén voltak, azt egyelőre nem tudni, megsérült-e valaki a karambolban.
Ötpályás csúszdapark épül Harkányban - A torony lesz a város legmagasabb pontja
Élményturisztikai beruházásba kezd a harkányi önkormányzat a tulajdonában lévő Harkányi Gyógyfürdőben. A meglévő hétpályás és a beltéri négypályás csúszdapark öt újabb attrakcióval bővül, és így a régió legnagyobbja lesz. A fejlesztést a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. önerőből valósíthatja meg, számolt be róla a magyarepitok.hu Harkány város önkormányzata úgy döntött, hogy a csúszdapark létesítésére kiírt közbeszerzésre beérkezett ajánlatok közül a legalacsonyabbat fogadja el. Ezzel elkezdődhet a fejlesztés, a tervek szerint az új indítótorony lesz a város legmagasabb...
Csúcstámadás Berlinben: a mohácsi tűzoltó, Windischmann Dávid hihetetlen eredményt ért el társaival
Huszonkilenc emelet 3 perc 38 másodperc alatt - ezzel a bámulatra méltó teljesítménnyel lett második a mohácsi tűzoltó, Windischmann Dávid Berlin legrégebbi lépcsőfutó versenyén. Ennyi idő alatt talán lifttel sem érnénk fel a berlini lakóház legfelső szintjére, nem ám futva!A legtöbbünkre ez az állítás biztosan igaz, nem úgy arra a három magyar tűzoltóra, akik résztvevői voltak a hétvégén rendezett versenynek. A Tower Run Berlin legrégebbi, idén már 22. alkalommal megrendezett lépcsőfutó megméretése.A magyarok közül Fegyverneki Máté és Windischmann Dávid egyszerre vágott neki...
A háza előtt vertek össze...
A Szigetvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettével vádol két férfit, akik egy Szigetvár környéki faluban a...
Szén-monoxid-mérgezés miatt...
Kedden este Pécsre és Pécsváradra is riasztották a tűzoltókat és a mentőket szén-monoxid-mérgezés miatt. Pécsett egy...
Navracsics Tibor Mohácson:...
Magyarországon minden adottság megvan ahhoz, hogy a következő két évben a területfejlesztési politika legsikeresebb időszaka...
Nem minden buszsofőr kapott...
Panaszaikkal fordultak hozzánk buszvezetők az önkormányzati tulajdonú Tüke Busztól, az év végén kiosztott béren kívüli...
Halálos hajóbaleset történt...
Lapunk értesülései szerint hétfőn az éjszakai órákban tragédia történt a Dunán a mohácsi kikötőben. A rendőrség ismeretlen...
Jelzett a...
A Hajnóczy útra riasztották a tűzoltókat kedden reggel. A szén-monoxid-érzékelő jelzése miatt riasztották a pécsi...
Jön a hó, készenlétbe állította munkatársait a Biokom
A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. időjárás előrejelzése szerint Pécsett a délutáni óráktól a csapadék fokozatosan átvált havasesőre majd havazásra. Ennek megfelelően a városi hó-, és síkosságmentesítési feladatokat ellátó BIOKOM Nkft. mind a kézi, mind a gépi hó-, és síkosságmentesítési munkákban résztvevő munkatársai és alvállalkozói részére készenlétet rendelt el, közölte az önkormányzat cége. A BIOKOM NKft. 40 munkatársa, valamint 9 darab tolólapokkal, hóekékkel, és úgynevezett „sószóró-adapterekkel" felszerelt járműve áll...
Az ellenzék szerin a baloldal ismét veszélybe sodorta a pécsi buszközlekedést
A pécsiek biztonságos és nyugodt közlekedését az elmúlt években a baloldal veszélybe sodorta, írta közleményében Csizmadia Péter, a Fidesz pécsi frakcióvezetője. "Korábban is elmondtuk, hogy a Tüke Busz Zrt. komoly kihívások elé néz, hiszen a szektorban alacsonynak számító bérek következtében fokozatosan lemorzsolódó sofőrállomány miatt egyre kisebb létszámú, ugyanakkor egyre jobban túlterhelt és továbbra is alulfizetett buszvezetői gárdának kell üzemeltetnie Pécs tömegközlekedését. Ez az évek óta tartó folyamat azonban egy bizonyos mérték után már kezelhetetlen és...
Hétfőn este ismét hótakaró boríthatja be Baranyát
Bár enyhe volt a reggel Baranyában is, s ahol már megnyíltak az ég csatornái, eső esik, de az előrejelzés szerint a nap folyamán ez havazásba vált. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint késő délutántól, estétől az ország déli részén (Dél-Dunántúl, Dél-Alföld) a csapadék egyre nagyobb területen havazásba vált át, és helyenként 1-3 cm tapadó hóréteg is kialakulhat. Baranyában várható a több hó, azon belül is főként a Mecsek magasabb vidékein akár az 5 cm-t is meghaladhatja a lehullott hó vastagsága.
Edzőtermekben is...
A NAV baranyai munkatársai jövő héten kedden Szigetváron, a Zrínyi téri üzleteket, szerdán Pécsett az edzőtermeket, pénteken...
Január harmadik hetében is...
Baranyában a jövő héten a következő helyszíneken és időpontokban várják a véradókat: Lánycsók, Népház (Mátyás...
Jelzett a...
A szén-monoxid-érzékelő jelzése miatt riasztották a véméndi hivatásos tűzoltókat Palotabozsokon, egy Rákóczi Ferenc utcai...
Beiktatták hivatalába Wébel...
Szombaton a Mohácsi Református Templomban beiktatták hivatalába a mohácsi lelkészt, Wébel Zsoltot, a baranyai...
Javult, de még nem...
Javult a levegő minősége az országban - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) vasárnap...
Kigyulladt egy garázs...
A Széna utcában keletkezett tűz - közölte a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Szombat reggel kigyulladt egy...
Bozótvágóval támadt volt élettársa férjére egy baranyai férfi
Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla azt a baranyai férfit, aki bozótvágó késsel támadt volt élettársa férjére 2022 augusztusában a mozsgói szőlőhegyen - közölte a bíróság pénteken az MTI-vel. Közleményükben azt írták, hogy a bűncselekmény elkövetésekor 35 éves vádlott és az ügy sértettjének felesége közötti korábbi élettársi kapcsolat akkor szakadt meg, amikor a vádlott, akit korábban háromszor is elítéltek erőszakos cselekmények, köztük emberölés miatt, börtönben volt. A férfi a szabadulását követően ismét összeköltözött a...
Elképesztő: vegyszerrel próbál meg valaki elpusztítani egy fát Uránvárosban
Pécsett a Veress Endre utcában egy közterületi hársfa (Tilia tomentosa) szándékos és alattomos elpusztítására tett lépéseket ismeretlen személy, közölte a Biokom. A termetes és jó állapotú fát, annak kérgének, háncsrészének megsértésével, vegyszeres úton próbálja valaki elpusztítani, ismeretlen okok miatt. A cselekedet teljesen érthetetlen és felfoghatatlan.A városrész faállománya elöregedő, és egyre inkább leromló. Sajnos az utóbbi években új, bizonyos fafajok pusztulását okozó betegségek is megjelentek, aminek következtében a megfertőződött fák pusztulnak,...
Egy padláson próbált elrejtőzni a lánycsókiak réme
Az elmúlt hónapokban több lánycsóki lakos is feljelentést tett a rendőrségen lopás miatt. A mohácsi rendőrök nyomozásba kezdtek, amely során a szálak egy 29 éves bátaszéki férfihoz vezettek. A rendőrök szerdán este egy lánycsóki ingatlan padlásán elrejtőzve találták meg a feltételezett elkövetőt, akit előállítottak a rendőrkapitányságra.Azzal gyanúsítják, hogy a tavalyi év végén több ingatlanba is betört, és többek között láncfűrészt, magas nyomású mosót, fűnyírót zsákmányolt, de olyan is volt, hogy édességet vitt magával. Az egyik ház udvarán, a nyitott garázsból pedig egy...
« Előző
2940 | 2961 | 2982 | 3003 | 3024 | 3045 | 3066 | 3087 | 3108 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megdörrenhet az ég, záporok is...
- Kizuhant egy 17 éves lány...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...
- Havasi Bertalan feljelentette Magyar...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- "Pécs jelenti nekem a mindent"
- Kidőlt fák, leszakadt ágak:...
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Megszólalt a hantavírusról a...

