A tolvajokat és a lopott holmikat is megtalálták a mohácsi rendőrök
A mohácsi rendőrök hiánytalanul megtalálták a babarci telephelyről ellopott tárgyakat. A mohácsi nyomozók négy férfit hallgattak ki, akik a gyanú szerint december 24-én 11 óra és 26-án 7 óra között egy babarci telephelyről loptak. Az adatok alapján kifeszítették a telephelyen lévő családi ház ajtaját, majd az ingatlanból szerszámokat és gázpalackokat vittek el.A rendőrök mind a négy férfit elfogták, és előállították őket a rendőrkapitányságra. Lopás bűntett miatt indított ellenük eljárást a Mohácsi Rendőrkapitányság.Az elvitt tárgyakat a rendőrök hiánytalanul...
Nyoma veszett karácsonykor egy 16 éves pécsi lánynak
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 16 éves lány eltűnése kapcsán. A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Kiss Ivett ügyében.A 16 éves lány 26-án egy pécsi gyermekotthonból távozott engedély nélkül, azóta nem adott életjelet magáról, tartózkodási helye ismeretlen. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.A lány körülbelül 165 cm magas, vékony testalkatú, arca hosszúkás, szeme barna, haja félhosszú, fekete. A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, aki a képen látható lányt felismeri,...
Ha tűzijátékot árul Baranyában, a NAV is a vevői között lesz
A NAV baranyai munkatársai a héten a vármegye egész területén fokozottan ellenőrzik a szilveszterhez és az újévhez köthető szezonális termékeket értékesítőket, illetve a pirotechnikai termékeket közterületen árusítókat. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.
A Széchenyi tér egykori...
Lapunk egybehangzó, de hivatalosan egyelőre nem megerősített információi szerint az ismert pécsi perecárust gyilkolták meg...
Agyonvertek egy idős férfit...
Bejelentésre érkeztek ki kedden este a Készenléti Rendőrség járőrei Pécsett egy Corvin utcai, társasházi lakáshoz, ahol holtan...
Tüzes volt a hálószoba,...
Egy ágy égett egy társasház második emeleti lakásának szobájában Pécsett, az Éva utcában szerdán délelőtt. A város...
Mohácshoz közelít a dunai...
Az elmúlt tíz év legnagyobb árhulláma vonul le a Duna magyarországi szakaszán. A folyó a hazai szakaszán Nagybajcsnál már...
Szenteste napján veszett...
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves fiú eltűnése kapcsán. A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi...
Lencsével, zsákbamacskával...
Szerdától péntekig a következő helyszíneken és időpontokban várják a véradókat Baranyában: Intézeti...
Húsliszt és purhabdara kapott lángra egy baranyai telephelyen
Tűz keletkezett Beremend külterületén, az 5708-as út mellett, egy ipari telephelyen kedden reggel. Az szabad ég alatt, zsákokban tárolt húsliszt és purhabőrlemény ég mintegy száz-százötven négyzetméteren. A siklósi és a villányi hivatásos tűzoltók oltják a lángokat.
Videóüzenetben fordult a hívekhez a Pécsi Egyházmegye főpásztora a Megváltó születésének ünnepén
A Megváltó születésének ünnepe alkalmából Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke idén is videóüzenetben fordult a hívekhez. A főpásztor Istentől áldott karácsonyt kívánt mindnyájunknak. Felföldi László köszöntőjében kifejezte reményét, hogy mindnyájan megtaláljuk a szívünkben azt az erőt és biztonságot, amit karácsony adhat, hogy a hozzánk legközelebb élőkkel meg tudjuk élni az ünnep varázsában Isten és ember szeretetének csodáját.[#video:3791]
Nezéz sorsú gyermekeket ajándékoztak meg a kormányhivatal dolgozói
A baranyai kormányhivatalban nagy hagyománya van annak, hogy a munkatársaik az adventi időszakban különböző jótékonysági akciókhoz csatlakoznak. Az idei esztendőben felelevenítettek egy korábbi, nagy sikerű kezdeményezésüket: a Baranya vármegyében működő lakás- és gyermekotthonokban, illetve nevelőszülőknél gondozott, nehéz sorsú gyerekeket ajándékozták meg egy igazi moziélménnyel. A kormányhivatal dolgozói által e nemes célra felajánlott összeg idén minden várakozásukat felülmúlta, így minden eddiginél több - közel félezer - gyermek és fiatal számára tudtak mozijegyet,...
Évek óta nem látott...
Az érkező árhullámok miatt szombaton megkezdte működését az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) Országos Műszaki Irányító...
Himesházán idén is Szent...
A mintegy ezer lelket számláló Himesháza, amely a leírások szerint a szépen festett, azaz hímes templomáról kapta a nevét, az...
Tekintélyes méretű...
A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége „karácsonyi meglepetésként" 1590 kg III. nyaras pontyot telepített...
Idén is lőttek a fehér...
Enyhe, szinte tavaszias lesz az idő karácsonykor, a legmelegebb órákban 14 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet, de a szél...
Gázolás miatt késnek a...
Késnek a szerelvények a pécsi fővonalon, mert elgázolt egy embert egy személyvonat péntek reggel Pincehely és...
Lecsukták a baranyai...
A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte egy nő letartóztatását egy hónapra emberölés bűntettének alapos gyanúja...
Hatalmas lángokkal égett egy autóbusz Baranyában
Busz lángolt csütörtök hajnalban Mindszentgodisán. A tüzet egy porral oltó segítségével megpróbálták megfékezni a helyszínen tartózkodók, azonban nem jártak sikerrel. A sásdi hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat. Személyi sérülés nem történt.
Lázár János: jövőre indul a mohácsi Duna-híd építése - Ennyibe kerül majd
Most először hangzott el, mennyibe fog kerülni Magyarország legújabb hídja Mohácsnál. Soha ekkora összeget nem fordítottak még hídépítésre itthon, számolt be róla a Világgazdaság. A lap írása szerin interjút adott a makói Rádió7-nek Lázár János csütörtök délelőtt. Ebben az építési és közlekedési miniszter jövőben fejlesztési óriásprojektekről is beszélt. Így kitért a Mohácsra tervezett Duna-hídra is és új információkat osztott meg a beruházásról. Most először hangzott el például, hogy mennyibe kerülhet az új híd: Lázár János hatalmas összeget említett,szerinte...
Helyi termékekből álló csomagokat kapnak a karácsonykor is dolgozó mentősök Baranyában
Idén sem feledkezett meg a Baranya Vármegyei Önkormányzat az ünnepek alatt is szolgálatot teljesítő mentősökről és a háziorvosi ügyeletben dolgozó egészségügyi szakemberekről. Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke csütörtökön 98 darab csomagot adott át a mentőszolgálat munkatársainak. Az ajándékcsomagokat december 24-én osztják ki a Baranyábanszolgálatot teljesítők között.A Baranya Segít Program keretében már hagyománnyá vált, hogy a vármegyei elnök év végén megköszöni a mentősök egész éves helytállását. Idén több mint 50 ezer alkalommal segítettek a...
« Előző
3003 | 3024 | 3045 | 3066 | 3087 | 3108 | 3129 | 3150 | 3171 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kizuhant egy 17 éves lány...
- Megdörrenhet az ég, záporok is...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...
- Havasi Bertalan feljelentette Magyar...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Kidőlt fák, leszakadt ágak:...
- "Pécs jelenti nekem a mindent"
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- Megszólalt a hantavírusról a...
- Csak heti két meccset akar...

