Különleges ügyfél kopogtatott be a siklósi kormányablakba

Különleges ügyfél kopogtatott be a siklósi kormányablakba A kormányablak bővítése, átalakítása miatt átmenetileg a kormányablakbusz szolgálja ki a siklósi ügyfeleket. Ez volt a szerencséje annak a harkálynak, amelyik a mobil ügyfélszolgálat melletti épület ablakának repült, és az ütközés következtében kábultan a földre esett, közölte a Baranya Vármegyei Kormányhivatal.   A kormányablakbusz vezetője látta, mi történt, és a Mályi Madármentő Állomás munkatársaitól kért telefonos segítséget. A szakértők tanácsára a kormányhivatali kollégák három órára egy papírdobozba tették az alélt madarat, és egy csendes helyen hagyták pihenni....

Lángra kapott egy autó egy baranyai műhelyben

Lángra kapott egy autó egy baranyai műhelyben Kigyulladt egy autó egy műhelyben, Mecseknádasdon, a Táncsics Mihály utcában csütörtökön délután.  Az esethez a bonyhádi hivatásos és a mecseknádasdi önkéntes tűzoltók vonultak ki, és két vízsugárral eloltották a lángokat. Az egységek kihoztak az épületből több hegesztőpalackot is, ezeket nem érintette a tűz.

A Mikulással a NAV ellenőrei is megérkeznek Baranyába

A Mikulással a NAV ellenőrei is megérkeznek Baranyába Nem pihen az adótraffipax. A NAV baranyai munkatársai ezen a héten Pécsett az édességboltokat, Mohácson, a cukrászdákat és kávézókat, pénteken pedig szintén Pécsett az iskolabüféket ellenőrzik.A revizorok decemberben a vármegye egész területén ellenőrzik a közterületen, adventi vásárokon, piacokon és bevásárlóközpontokban az ünnepekhez köthető szezonális termékeket árusítókat és vendéglátókat.Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott...

Elismerést kapott a mohácsi...

Elismerést kapott a mohácsi iskolaőr, Bosnyákné Stimecz Gina Dr. Töreki Sándor r. vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes dicséretben és jutalomban részesítette Bosnyákné...

Folytatódott a hagyomány,...

Folytatódott a hagyomány, ismét Mikulás-sapkák kerültek a pécsi szoborfejekre Mikulás napjára virradó éjszaka ismét Mikulás-sapkák kerültek a pécsi köztéri szobrok fejére.   Tizenhárom éve még...

Testvérgyilkosság miatt...

Testvérgyilkosság miatt ítéltek tíz évre egy férfit Pécsett Tíz év börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla jogerősen egy zalai férfit, aki egy taglózókalapáccsal halálra verte a...

Jelentős havazás várható a...

Jelentős havazás várható a Dunántúlon és a Duna vonalában a meteorológusok szerint Egyre nagyobb területen esik a hó a Dunántúlon és a Duna vonalában is, és a nap folyamán várhatóan többfelé tovább folytatódik...

Visszatértek a gyurcsányi...

Visszatértek a gyurcsányi idők: káoszt, adósságot, mutyikat kaptak a pécsiek Az ellenzéki vezetésű pécsi önkormányzat eladósodásával kapcsolatban indít tájékoztató kampányt az Ifjúsági...

Tűz ütött ki egy társasházi...

Tűz ütött ki egy társasházi lakásban Pécsett A vezetékek égtek egy négyemeletes társasház negyedik emeleti lakásának falában Pécsen, a Lahti utcában kedden este.  A...

Tűzoltók lepték el a Pécsi Nemzeti Színházat

Tűzoltók lepték el a Pécsi Nemzeti Színházat A Pécsi Nemzeti Színházban tartotta vármegyei ellenőrző gyakorlatát a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.  A feltételezések szerint a díszletraktárban tűz ütött ki, az épületben ekkor tizenhatan tartózkodtak, azonban kilenc ember nem tudott kijönni. Hárman a raktárban életüket vesztették, hatan az épület különböző helyiségeiben rekedtek - páran eszméletüket vesztették. A pécsi hivatásos tűzoltók tizenheten, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat két szolgálatban lévő tagja, illetve a komlói és siklósi hivatásos tűzoltók öten-öten vettek részt a gyakorlaton. A...

Havazásra figyelmeztetnek Baranyában, szánon érkezhet szerdán a Mikulás

Havazásra figyelmeztetnek Baranyában, szánon érkezhet szerdán a Mikulás Baranyára szólóan is figyelmeztetést adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat. Azt írták, tizenkét óra leforgása alatt öt centimétert meghaladó friss hó eshet a vármegyében.A csapadék már kedden délután megérkezik, kezdetben eső várható, majd havas eső, hó. A hőmérséklet éjjel és napközben is fagypont körül alakul az előrejelzés szerint.

Csizmadia Péter: újra kell fogalmaznunk Pécs helyzetét a Kárpát-medencében

Csizmadia Péter: újra kell fogalmaznunk Pécs helyzetét a Kárpát-medencében - Pécs csak erős helyi vállalkozókkal lehet újra sikeres. A pécsi vállalkozók számára pedig meg kell teremtenünk a megerősödésükhöz szükséges feltételeket, mondta sajtótájékoztatóján Csizmadia Péter, a Fidesz közgyűlési frakcióvezetője. - Annak érdekében azonban, hogy világos jövőképet fogalmazhassunk meg Pécs számára, tisztán kell látnunk, hol állunk. Ugyanis minden város egyedi adottságokkal, lehetőségekkel és nehézségekkel rendelkezik. Sikeres pedig akkor lehet, ha az adottságait, lehetőségeit kihasználja, a nehézségeit pedig leküzdi.Hozzátette, városunk esetében ilyen...

Nőkkel kereskedett egy...

Nőkkel kereskedett egy pécsi pár, lecsukták őket A Pécsi Járásbíróság vasárnap elrendelte egy férfi és egy nő letartóztatását egy hónapra kétrendbeli, a sértett...

Kóbor, Bognár Szilvia,...

Kóbor, Bognár Szilvia, Csizmadia, Hoppál, Őri: ők lehetnek a jelenlegi polgármester kihívói Bár június 9-ig még sok víz lefolyik a Dunán, s a nemzeti oldal egyelőre hivatalosan nem nevezte meg a pécsi...

Rácuppannak az adventi...

Rácuppannak az adventi vásárokra a NAV ellenőrei A NAV baranyai munkatársai idén is kiemelten ellenőrzik az adventi vásárok árusait, vendéglátóit.  Pécsett, a...

Nem az időjárás a hibás, ha...

Nem az időjárás a hibás, ha valaki hidegrázást kap az adventi vásárban Pécsett A zsíros kenyér alapvető összetevői: zsír és a kenyér. Emellett, Pécsett, a Széchenyi téren, 2023 decemberének elején még...

Megint lerobbant egy...

Megint lerobbant egy mozdony, áll a forgalom a pécsi fővonalon Bükkösd és Szentlőrinc között - várhatóan 9 óráig - járműhiba miatt nem lehetséges a közlekedés, ezért a reggeli, délelőtti...

Ezeken a helyeken adhatunk...

Ezeken a helyeken adhatunk vért Baranya vármegyében A következő helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a jövő héten a vármegyében: Pécs, PTE ÁOK Aula (Pécs, Szigeti út...

Süllőket telepítettek a Drávába, érkeznek a pontyok is

Süllőket telepítettek a Drávába, érkeznek a pontyok is A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége november 30-án 224 kg I-II. nyaras süllőt helyezett ki a Dráva folyóba.   A Drávasztáránál kihelyezett halak zömmel nem érik el a az alsó kifogható mérethatárt -ami itt szigorúbb az országosnál- az érvényben lévő szabályozás szerint 40 cm. Kérik a horgászokat, hogy a halakkal a szabályok betartása mellett kíméletesen bánjanak!Hamarosan további halasítás, kettő és háromnyaras ponty telepítés is várható a folyóba.

Jól kisütötték: nyit a mézekalács-falu Geresdlakon

Jól kisütötték: nyit a mézekalács-falu Geresdlakon Idén immár tizenhatodik alkalommal formálták meg Geresdlakon, a falu minden utcáját, házát mézeskalácsból. Sőt, idén az Országházat is elkészítették.   Minden egyes darab a helyiek keze munkáját dicséri, akik rendkívül nagy műgonddal, az apró részletekre is ügyelve dolgoztak.   A kiállítást a Hunyadi u. 21. szám alatt található közösségi házban advent első vasárnapján, 17 órakor nyitják meg.Képünk archív felvétel.

Befejeződött a Janus Pannonius Múzeum látogatóközpontjának kialakítása

Befejeződött a Janus Pannonius Múzeum látogatóközpontjának kialakítása Befejeződött a pécsi Janus Pannonius Múzeum látogatóközpontjának kialakítása a Régészeti Múzeum egykori épületében, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 1,3 milliárd forintos támogatásával - közölte a pécsi önkormányzat pénteken.     A Széchenyi téri központ december 1-től a pécsi adventi eseményekhez kapcsolódva várja programokkal a látogatókat - írták közleményükben. A tájékoztatás szerint teljes körűen felújították az épület tetejét, a gépészetet, a villamos hálózatot, nyílászárókat cseréltek és akadálymentes bejáratokat alakítottak ki. A munka...