Lecsukták a baranyai gyilkosság gyanúsítottját
2023. december 22. péntek 10:03

A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte egy nő letartóztatását egy hónapra emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított nő 2023. december 19-én 3 óra 30 perc és 4 óra 20 perc közötti időben egy szigetvári családi ház bejárati ajtajánál dulakodás közben, a házban lakó sértett férfit egy késsel a mellkasának bal oldalán megszúrta. A szúrás a férfi szívét érte. A sértett a sérülés következtében életét vesztette.
A gyanúsított terhére rótt bűncselekményt a törvény öttől tizenöt évig tartó szabadságvesztéssel rendeli büntetni.
A gyanúsított terhére rótt bűncselekmény jellegére, a kiszabható büntetés mértékére figyelemmel alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, illetve az eljárásban résztvevő egyéb személyek befolyásolásával, bizonyítási eszközök megsemmisítésével veszélyeztetné a bizonyítást. Mindezekre tekintettel a bíróság a gyanúsított letartóztatását elrendelte.
Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így a határozat nem végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Orbán Viktor: kétszeres bűn, hogy...
- Változik a buszmenetrend Baranyában,...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...
- Börtönbüntetést kapott férje...
- Előre szólnak, rendkívül kritikus...
- Már online is ki lehet tölteni a...
- Hasít a déli régió: ötmilliárdos...
- Akolitusi szolgálatra készülőket...
- Baranyában is készülnek a Barlangok...

