Egy padláson próbált elrejtőzni a lánycsókiak réme
2024. január 11. csütörtök 14:23

Az elmúlt hónapokban több lánycsóki lakos is feljelentést tett a rendőrségen lopás miatt. A mohácsi rendőrök nyomozásba kezdtek, amely során a szálak egy 29 éves bátaszéki férfihoz vezettek.
A rendőrök szerdán este egy lánycsóki ingatlan padlásán elrejtőzve találták meg a feltételezett elkövetőt, akit előállítottak a rendőrkapitányságra.
Azzal gyanúsítják, hogy a tavalyi év végén több ingatlanba is betört, és többek között láncfűrészt, magas nyomású mosót, fűnyírót zsákmányolt, de olyan is volt, hogy édességet vitt magával. Az egyik ház udvarán, a nyitott garázsból pedig egy elektromos kerékpárt kötött el.
A tolvaj idén sem tétlenkedett, az év első hetében egy motorkerékpárt tulajdonított el, illetve betört egy dohányboltba is, ahonnan különböző dohánytermékeket vitt el.
A férfi a bűncselekményekkel több mint másfél milliós kárt okozott. A nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. Többrendbeli lopás miatt indult büntetőeljárás ellene a Mohácsi Rendőrkapitányságon.
Előállítottak továbbá egy 46 éves helyi férfit is, akit azzal gyanúsítanak, hogy közreműködött a lopásból származó motorkerékpár és a dohánytermékek értékesítésében. Ellene pénzmosás miatt nyomoznak a mohácsi rendőrök.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Változik a buszmenetrend Baranyában,...
- Börtönbüntetést kapott férje...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...
- Már online is ki lehet tölteni a...
- Akolitusi szolgálatra készülőket...
- Előre szólnak, rendkívül kritikus...
- Hasít a déli régió: ötmilliárdos...
- Baranyában is készülnek a Barlangok...
- Késéssel közlekednek a vonatok a...

