A mohácsi vendéglősök nem örülnek a halászat betiltásának
Nyilván a horgászokat kevésbé zavarja, hogy 2016-tól betiltják a halászatot az összes hazai természetes vízen, így a Dunán is, viszont az ősi mesterség gyakorlóit és a vendéglátósokat, de még a kiskereskedőket is annál inkább. Mohácson jelenleg a halászat öt család megélhetését biztosítja.- Olyanok alkotják ezeket a szabályokat, akik nem ismerik a Dunát, illetve, nem tudják, hogy miként működik egy halászcsárda- így összegzett hírportálunk megkeresésére Kovács József, a mohácsi kompkikötő szomszédságában működő vendéglő vezetője, amikor arról érdeklődtünk nála, milyen hatása...
Egy sebész a műtőben villogjon, ott legyen sztár, vélekedik Dóczi professzor
Vannak legendák, s igaz történetek. Ilyeneket hallani dr. Dóczi Tamás idegsebészről, a Pécsi Tudományegyetem professzoráról is. A gyógyult betegek dicsőítik, akin nem tudott segíteni, bírálja. Kevesen tudják, hogy az idegsebész a Diagnosztikai Központ egyik alapítója, szaktanácsadója, s máig mozgatórúgója. A több mint másfél millió megvizsgált beteg sorsát nagyban segítette a képalkotás, amelyet a tavaly 20 éves intézményben végeztek a legkülönbözőbb elváltozások felismerésénél. A megbeszélt időpontban meglepődve láttuk, hogy a folyosón számos beteg vár az ambuláns rendelés...
Traffipax szombaton Pécsett és környékén
Szombaton reggel negyed nyolc és este kilenc óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.00-07.00: Pécs, Tüskésréti út07.15-08.15: Pécs, Mohácsi út08.30-09.30: Pécs, Engel János út09.45-10.45: Pécs, Hársfa út 11.00-12.00: Pécs, Zsolnay Vilmos út 13.30-14.30: Pécs, Komlói út14.45-15.45: Pécs, Pécsváradi út16.00-17.00: Pécs, Üszögi út17.15-18.15: Pécs, Verseny utca18.30-19.30: Pécs, Athinay út19.45-21.00: Pécs, Szigeti út
Augusztus első napján...
Augusztus 1-jén megnyílik a Dzsámi altemploma a látogatóközönség számára. A helyszíneket, a templom történetét korszerű...
Egyelőre csak az allergén...
Az elmúlt héten Baranyában nem volt magas a pollenkoncentráció a levegőben. A tisztiorvosi szolgálat közlése szerint számszerűleg legnagyobb mennyiségben a csalánfélék virágporát...Új régészeti kiállítást...
Huszonhárom millió forint pályázati támogatást nyert el a Janus Pannonius Múzeum (JPM) a Kubinyi Ágoston Program keretében, jelentette be pénteken Pécsett dr. Hoppál Péter, az Emberi...Idén Orfűn rendezik meg az...
Idén Magyarország ad otthont a 22. Európai Erdészeti Tájfutó Bajnokságnak (EFOL). Immár harmadik alkalommal rendezik meg Orfűn, melyre augusztus 10-15. között kerül sor. Tizenhárom ország...Több mint négyszáz...
Több mint négyszáz programot kínál várhatóan 40-50 ezer látogatónak az Ördögkatlan Fesztivál, amelynek augusztus 4. és 8....
Az egyházmegye cáfolja,...
Az egyik bulvárlapban megjelent „Szemétre dobták a milliókat érő Zsolnay -vázát" címmel közölt írásra reagált a Pécsi Egyházmegye. A egyházmegye szerint a cikk állításai...A mezőgazdaságba érdemes befektetni - jelentette ki Kövér László Szentlőrincen
A vidékbe, a mezőgazdaságba érdemes befektetni, érdemes azt fejleszteni - mondta Kövér László a baranyai Szentlőrincen pénteken. Az Országgyűlés elnöke az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági szakvására, a 22. alkalommal megrendezett Szentlőrinci Gazdanapok megnyitóján utalt arra, hogy az agráriumnak a gazdasági növekedéshez való hozzájárulása jelentősen nőtt az elmúlt években, a mezőgazdaság kibocsátása 2014-ben 42,9 százalékkal haladta meg a 2010. évit, az agrárexport 2010 és 2014 között 46,8 százalékkal bővült, tavaly a nemzetgazdaság külkereskedelmi többletéből az...
Gödörbe esett lovat mentettek a mohácsi tűzoltók
Nem sokkal csütörtök éjfél után riasztották a mohácsi tűzoltókat Kisbudmér településre, ahol gödörbe esett egy ló - tájékoztatott a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A két méter mély emésztőgödör fogságába esett állathoz állatorvost is hívtak. A tűzoltók először kéziszerszámok és hevederek segítségével a beszakadt födémet távolították el, csak ezt követően kezdődhetett meg a ló mentése. Hevederekkel átkötötték a lovat, majd kihúzták a mélyből. Az állatorvos megállapította, hogy a felszíni horzsolásokon kívül nem esett komolyabb baja a kisbéri félvér csődörnek.A...
Megszegte a távoltartást egy részeg kölkedi férfi, ráfázott
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint csütörtökön délelőtt egy asszony kölkedi házánál megjelent a volt élettársa részegen, de a közelébe sem mehetett volna hatvan napig. Az asszony rendőri segítséget kért. A járőrök a negyvenhat éves helyi férfit elfogták, előállították a kapitányságra. A férfi napokkal korábban bántalmazta az asszonyt, ezért vele szemben súlyos testi sértés miatt büntetőeljárás indult a Mohácsi Rendőrkapitányságon és a Pécsi Járásbíróság távoltartást rendelt el hatvan napra. A férfival szemben így a büntetőeljárás mellett a...
Nagy szükség lenne a...
Hamarosan polgárőrök segíthetik a rendőrség és a közterület-felügyelet munkáját Kertvárosban is. Őri László alpolgármester...
Új tetőt kapott, s ezzel...
Új tetőt kapott a Remény Háza. A pár évvel ezelőtt elkezdett épületbővítéssel és a mostani teljes tetőszerkezeti cserével...
Futva menekültek a...
Tizenkét fő be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatott az a Somogy megyei építőipari vállalkozás, amelynek a munkásai megpróbáltak elszökni az ellenőrzés elől. A NAV Somogy megyei...Szombaton ingyenesen...
Május 13-ától látogatható a pécsi Parajmos - Roma holokauszt című állandó kiállítás, amely a pécsi Vasváry-házban (Király u....
Traffipax pénteken Pécsett...
Péntek reggel fél hét és este nyolc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30 - 07.30: Pécs, dr. Veress Endre út 07.45 -...A volt uránbánya...
Tizenegy kilométeres Uránbányász emléktúrát szerveznek augusztus elsején szombaton - tájékoztatott honlapján a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. A hétvégén bányász múltra...Autóverseny miatt forgalomkorlátozás lesz
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz július 31-én, pénteken déltől este nyolc óráig valamint augusztus 2-án, vasárnap reggel öt órától este nyolc óráig. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy a rendezvény ideje alatt az alábbi ideiglenes forgalomkorlátozás lép életbe.A járműforgalom elől teljes szélességében elzárásra kerül: - 2015. július 31-én, pénteken déltől este nyolc óráig a 6605. j.ök. út 5+900 - 9+500 km. sz. közötti szakasza, (6605. sz. út burkolt erdészeti út csomópont - 6605.sz.út Bakonyai elágazás)- 2015. augusztus 2-án, vasárnap...
Darazsak költöztek be az egerági orvosi rendelőbe
Darazsak lepték el az egerági orvosi rendelőt, ezért kérték a tűzoltók segítségét - tájékoztatott honlapján a katasztrófavédelem. A pécsi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt az Egerági Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai már kiürítették az épületet, és mindenkit biztonságos helyre tereltek. Végül a pécsi beavatkozók rovarirtó szerrel szüntették meg az életveszélyt.
Csütörtöktől csipkés poloska ellen permetezik a platánfákat
A BIOKOM megbízásából július 30. (csütörtök) és augusztus 7. között kerül sor - idén utolsó alkalommal - a pécsi közterületeken lévő, összesen 1706 platánfa permetezésére csipkéspoloska kártevő ellen. A beavatkozás az éjjeli órákban történik, este tíz órától másnap hajnal négyig. A permetezés során felhasznált szer emberekre, állatokra veszélyt nem jelent, viszont méhekre mérsékelten, vízi szervezetekre fokozottabban veszélyes lehet. A szolgáltató felhívja a lakosság figyelmét, hogy a munkálatok nagyobb hanghatással járhatnak, mint amilyenhez éjszaka hozzászokhattunk. A...
« Előző
26397 | 26418 | 26439 | 26460 | 26481 | 26502 | 26523 | 26544 | 26565 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elhunyt Dénesi Ödön, Uránváros egyik...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Igazi strandidő várható, jól...
- Baranya legsportszerűbb csapatait...
- Gyász: elhunyt Berta Claudia, az...
- Új erdészeti víztározót hoznak létre...
- Népviseletben járultak elsőáldozáshoz...
- Búcsú Csíksomlyón: az a történelmi...
- Új versenytársat kaptak a pécsi...

