Péntektől kicsit hosszabb a sztráda: használhatják az autósok az elkerülőt

Péntektől kicsit hosszabb a sztráda: használhatják az autósok az elkerülőt Frissítve: Pénteken délután megnyitották az M60-as autópálya meghosszabbítását, a kertvárosi elkerülőt, az 58-as út és a kökényi elágazó között. Ingyen használhatják az autósok.  Szalagátvágás, csinnadratta nem lesz, amint befejeződik a műszaki átadás-átvétel, nyomban birtokba is vehetik az autósok az M60-as sztráda újabb, mintegy két kilométeres szakaszát, ami elkerüli a pécsi Kertvárost, így csökkenhet a városrész és a belváros forgalma. - Azzal is, hogy nem rendezünk semmilyen ünnepséget, azt kívánjuk jelezni, hogy nem a teljes beruházás fejeződött be, hanem annak...

Elhelyezték a gyermekhospice ház alapkövét Romonyán

Elhelyezték a gyermekhospice ház alapkövét Romonyán Gyermekhospice-ház épül a Baranya megyei Romonyán, az épület alapkövét csütörtökön helyezték el. Gyura Barbara, a beruházó Szemem Fénye Alapítvány elnöke az eseményen elmondta: az alaprajzáról Pillangó Házként emlegetett mintegy kétezer négyzetméteres épület a tervek szerint egy éven belül elkészül. A 2,7 hektáros területen kezdődő fejlesztés nettó 600 millió forintos költségének felét nemzetközi pályázati forrásból, a többit adományokból fedezik. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára hangsúlyozta, az alapítvány és munkatársai a...

Hétfőtől szerdáig zárva a kassza a városházán

Ha dolga adódna valakinek a városháza pénztárában, igyekezzen elrendezni azt a héten, vagy halassza csütörtökre.Zárva lesz jövő héten a pécsi önkormányzat pénztára hétfőn, kedden és szerdán. A városháza technikai okokkal indokolta a zárva tartást az említett napokon.

Légiós baktériumot találtak...

Légiós baktériumot mutattak ki egy rutinellenőrzés során a pécsi 400 ágyas klinika épületének vezetékes ivóvíz-rendszerében a napokban - erősítette meg a Pécsi Tudományegyetem Klinikai...

Bringázz és utazz tovább:...

Bringázz és utazz tovább: kerékpártárolót adtak át a pécsi buszpályaudvaron Bebics János, a Dél-dunántúli Közlekedési Központ vezérigazgatója július 30-án, csütörtökön átadta Pécs első B+R...

Szomszédoljunk Kopácson: a...

Szomszédoljunk Kopácson: a Tankcsapda is koncertezik Buli lesz a javából városunk szomszédságában, Kopácson a Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közössége szervezte pénteki és...

Odavannak Pécsért az Europa...

Odavannak Pécsért az Europa Cantat résztvevői: „mintha ismét EKF lenne Elégedettnek és felszabadultnak tűntek az Europa Cantat azon résztvevői, akiket munkatársaink szólítottak meg a próbáktól sűrű...

Bliccelt a buszon, majd...

Nem tudott érvényes jegyet vagy bérletet felmutatni szerda este egy 29 éves pécsi férfi az egyik helyi járatú autóbuszon. A rendőrség közlése szerint az illető az ellenőröknek más...

Havas Boldogasszony-búcsú:...

Idén is várják a zarándokokat Pécs legszebb fekvésű és igen közkedvelt templomába, a Havihegyre az augusztusi Havas Boldogasszony-búcsúra. Az ünnepségsorozat vasárnap kezdődik. Az...

Időkapszulát ásnak el Romonyán Hoppál Péter segítségével

Időkapszulát ásnak el Romonyán Hoppál Péter segítségével Mérföldkőhöz érkezett a Szemem Fénye Alapítvány, a gyermekhospice mozgalom hazai alapítója. Régi álma válik most valóra az új, nemzetközi színvonalú gyermekhospice ház megépítésével. Július 30-án, 11 órakor, Romonyán, a meghívott elöljáróságokkal, ünnepélyes keretek között az alapkőletételre is sor kerül. Az romonyai új gyermekhospice ház egy több mint 20 ezer négyzetméteres telken, festői környezetben épül, s egy 1700 négyzetméteres alapterületű, pillangó alakú épületegyüttes lesz. Az ünnepélyes alapkőletételre elfogadta a meghívást Dr. Hoppál Péter, kultúráért felelős...

Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén

Csütörtök reggel fél hét és este nyolc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:  06.30 - 07.30: Pécs, Tüskésréti út 07.45 - 08.45: Pécs, Siklósi út 09.00 - 10.00: 5721-es út 1 km szelvény 10.15 - 11.15: 57-es fkl-i út Pécs - Birján közötti szakasza 12.45 - 13.45: Pécs, Mohácsi út 14.00 - 15.00: Pécs, Nagykozári út 15.15 - 16.15: Pécs, Üszögi út 16.30 - 17.30: 6-os út Hird belterülete 17.45 - 18.45: Pécs, Zsolnay Vilmos út 19.00 - 20.00: Pécs, Engel János út  

Komlón tettek "egészségügyi sétát" a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai – Pécsett is jelen vannak

Komlón tettek A biztonságérzet javítása érdekében „egészségügyi sétát" tett a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) néhány tagja Komlón - tudta meg hírportálunk. A szervezet helyi vezetője érdeklődésünkre elmondta, összességében pozitívak a tapasztalatok, bár a járókelők többsége meglepődött. Rendszeresen kint lesznek az utcán. Magyar Önvédelmi Mozgalom feliratú mellénybe öltözött férfiak róják a komlói járdákat. A civil szervezet tagjai elsőként kedden tettek - ahogy ők fogalmaznak - „egészségügyi sétát" a városban. Céljuk, hogy az emberek biztonságérzete javuljon. -...

Újabb pécsi egységek...

Gyarapodott az elmúlt napokban az olyan vendéglátó-egységek száma a pécsi belvárosban, amelyek előkerttel, terasszal várják a vendégeket. Az előkertek nyitása engedélyhez kötött,...

Rendszeresen verte...

Elrendelte a napokban a Pécsi Járásbíróság egy 42 éves férfi előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint rendszeresen bántalmazta élettársa gyermekeit. Az ügyben a családgondozó...

Nemcsak a füstje lesz nagy:...

Nemcsak a füstje lesz nagy: ismét cserépben fő a bab Mohácson Nemcsak enni, főzni is élvezet a sokac babot. Mohácson szombaton mindkettőt bárki kipróbálhatja, jön a 22. babfőző fesztivál....

Nemcsak a nézőknek volt...

Már a szerb rendőrség is vizsgálja a keddi lottósorsoláson történt esetet, amely során a képernyőre előbb írták ki az egyik nyerőszámot, mint azt kihúzták volna. Az állami szerencsejáték...

Baksa általános iskolájában...

Baksa általános iskolájában is felújítják a mosdókat A szünidő végére felújítja öt kistelepülési általános iskola mosdóhelyiségeit egy élelmiszereket, kozmetikumokat és háztartási...

Bozótirtást végeztek a...

Benőtte az erdő a forráshoz vezető kis ösvényt, ezért egy forrásépítő nekilátott a bozót irtásának - olvasható a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség honlapján.  Vitt magával...

Állva tapsolt a francia közönség a mohácsi Zora táncosainak

Állva tapsolt a francia közönség a mohácsi Zora táncosainak A franciaországi Campan településen rendezett néptánc fesztiválon meghívottként vett részt a napokban hazaérkezett Zora Néptáncegyüttes. Sikeres fellépésükkel nem csupán a helyi közönséget hódították meg, de újabb szereplésre is kaptak felkéréseket - írja a Mohácsi Újság.hu.  A fesztiválon öt francia csoport mellett külföldiként egyedüli fellépő volt a Zora. Két alkalommal álltak színpadra, s a Poklade Zenekar kíséretében bemutatott Sárközi páros-, Sárközi leány-, Szatmári páros- és Muramenti horvát táncaikkal akkora sikert arattak, hogy a nagyszámú közönség felállva tapsolta...

Csak pár óráig volt biciklijük a szentlőrinci tolvajoknak

Két férfi kerékpárt lopott Szentlőrincen, pár órán belül lekapcsolták őket a zsaruk. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint kedden délelőtt egy tizenhét és egy huszonnyolc éves szentlőrinci fiatalember Szentlőrinc belterületén egy társasház közös udvarából ellopott két kerékpárt. A tulajdonos értesítette a rendőröket, akik pár órán belül azonosították, majd elfogták a két férfit és lefoglalták tőlük az ellopott kerékpárokat. Velük szemben a Szigetvári Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat a nyomozást. 

Kisebbektől lopott mobiltelefonokat, akár három év börtönt is kaphat

A Pécsi Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat egy tizenhét éves fiúval szemben, aki telefonokat lopott, illetve csalt ki nála fiatalabb személyektől. A kamasz tavaly szeptemberében elhatározta, hogy telefonokat lop el, illetve csal ki különböző személyektől és értékesíti azokat. A fiatal elkövető módszere az volt, hogy az utcán, buszon, illetve bevásárlóközpontokban szólított meg nála fiatalabb, illetve gyengébb fizikumú kiskorúakat, akiktől zenehallgatás, telefonálás ürügyén kérte el telefonjaikat, majd azokat a sértetteknek nem adta vissza, azokat eltulajdonította....