Nemcsak fizethetünk, pénzt is kérhetünk a postán
2015. június 27. szombat 09:32
Személyi kölcsön forgalmazásába kezd a Magyar Posta - erősítette meg a társaság az MTI-nek.
A Heti Válasz legutóbbi számában Szarka Zsolt vezérigazgató jelentette be, hogy az FHB Bank és a Magyar Posta közös fejlesztéseként nyártól személyi kölcsönt is lehet majd igényel a postahivatalokban.
A Magyar Posta az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy az elmúlt két évben teljes egészében megújította pénzügyi portfólióját. Jelenleg árbevételének mintegy 30 százaléka származik a pénzügyi, pénzforgalmi, biztosításközvetítői tevékenységből, és ennek az aránynak a folyamatos növelésén dolgoznak.
A társaság tájékoztatása szerint Posta Számlacsomaggal már több mint 40 000 ügyfél rendelkezik, a Magyar Posta Befektetési Zrt. pedig 30 000 befektetési számlát kezel.
A Magyar Posta 2700 fiókjával a kistelepüléseken is jelen van, számos helyen az egyetlen pénzügyi szolgáltató. A posta biztosítja a modern pénzügyi termékekhez való hozzáférést a nagyvárosokon túl a kisebb vidéki településeken élők számára is.
A cég legújabb pénzügyi terméke, a Posta Személyi Kölcsön június 29-től már csaknem nyolcvan postán lesz elérhető, július közepére pedig a forgalmazásba bevont fiókok száma eléri a 345-öt, így országszerte széles körben elérhető lesz a termék - tájékoztatott a Magyar Posta.
A Posta Személyi Kölcsön ingatlanfedezet nélkül, szabadon felhasználható, kizárólag forint alapon igényelhető, a kamat a teljes futamidő alatt fix, a társaság éves szinten milliárdos nagyságrendű hitelkihelyezéssel kalkulál.
A kölcsön paraméterei teljesen megfelelnek egy átlagos család és a Magyar Posta ügyfélköre igényeinek, 2-4 év közötti futamidőt és 200-500 ezer forint között igénybe vehető kölcsönösszeget biztosít, kedvező kamatozás mellett - közölte a Magyar Posta.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

