Egyelőre alacsony a parlagfű pollenkoncentrációja Pécsett
Még nem okoz kellemetlen tüneteket a legtöbb allergiásnak a parlagfű virágpora, napokon belül azonban változhat a helyzet. A csalánfélék és a gombák már támadnak. A sokak életét megkeserítő parlagfű virágzása nagyjából augusztus közepén kezdődik. A jelek szerint a hatalmas meleg lényegesen nem hozza előre a pollenek támadását, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet honlapján elérhető adatok szerint jelenleg a növény pollenkoncentrációja alacsony szintű Pécsett. Hasonlóan kevés az üröm, az útifű és a libatopfélék virágpora a levegőben. A csalánfélék intenzitása viszont már közepes,...Nincs olyan hangszere a szimfonikus zenekarnak, amelyen ne játszott volna Szamosi Szabolcs
2013 óta a pécsi Szamosi Szabolcs orgonaművész az Országos Filharmónia, hivatalosan a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója. Az eddig megtett útról és mindennek hátteréről is kérdeztük az ötletgazdag, kiváló teherbírású művészt, akit minden körülmények között kiemel a hétköznapokból a zene magával ragadó világa. - 2010 májusától lettem a Dél-Dunántúli Filharmónia igazgatója, Várnagy Attila, az elődöm kért föl néhány évvel a dátumot megelőzően. Nagy megtiszteltetésként éltem át a megkeresését - fog bele a kezdetekbe Szamosi Szabolcs. - 2013-ig három területen...
Fejest ugrott a sekély vízbe, súlyosan megsérült egy fiatal a dunai strandon Mohácson
Mentőhelikopter szállította kórházba azt a huszonnégy éves fiatalembert szombaton, aki Mohácson, a szigeti strandon fejest ugrott az ott túlságosan sekély vízbe.A Mohácsi Újság.hu nem hivatalos forrásból szerzett információi szerint a fürdőzők egyike szombaton a Dunába fejest ugrott, amikor a baleset történt. A mentőket értesítők elmondták, hogy sekély volt a víz azon a részen, ahol a huszonnégy éves, nem mohácsi fiatalember ugrott és feltehetően a gerince sérült meg. Úgy tudják, Pécsre szállították kórházba. Amióta igazi nyár van, rengetegen keresnek felüdülést a...Traffipax vasárnap Pécsett...
Vasárnap reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:...
Ivókutat adott át Csizi...
Családi program keretében indították be Pécs legújabb ivókútját szombaton Kertvárosban. A játékban megszomjazó gyerekek (vagy...
Harkány és Lovászhetény...
Két helyen is tűz keletkezett a megyében. A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint Lovászhetény...
Mohácsi rendőr segített az...
Nem volt vize egy elakadt autósnak az M6-os autópályán Szebény közelében péntek délután - számolt be a Baranya Megyei...
Gyerekholmi börzén...
Augusztus közepén ismét baba- és gyerekholmi börzét tart a Pécsimami Közhasznú Egyesület. Büfével, szoptatási-pelenkázási...
A papi nőtlenség...
Pályaelhagyó papok, Európa elvallástalanodása, népességfogyás, bevándorlás - ezek dr. Bárdi László neves pécsi Kína-kutató új...
Békés hangulatban tiltakoztak a menekülttábor ellen a Széchenyi téren
Mintegy háromszázan gyűltek össze Pécsett a Széchenyi téren pénteken késő délután, hogy tiltakozzanak a Martonfa határába tervezett menekülttábor ellen. Viszonylag nyugodt hangulatú, békés demonstrációt tartottak pénteken késő délután Pécs főterén a Martonfára tervezett ideiglenes menekülttábor létesítése ellen. A résztvevők - mintegy háromszázan voltak - többsége Martonfáról és a környező településekről érkezett, de csatlakoztak hozzájuk pécsiek is. A megmozduláson Bosnyák Attila, Martonfa polgármestere többek között azt hangsúlyozta, megítélése szerint a tábor puszta léte...
Traffipax szombaton Pécsett és környékén
Szombat reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.00-07.00: Pécs, Nagyárpádi út07.15-08.15: 5721-es út 1 km szelvény08.30-09.30: 57-es főút Pécs és Birján közötti szakasza09.45-10.45: Kozármisleny, Zrínyi út 11.00-12.00: Pécs, Verseny utca13.30-14.30: Pécs, dr. Veres Endre út14.45-15.45: Pécs, Makay István út16.00-17.00: Pécs, Nyugati ipari út17.15-18.15: 6-os főút 204 km szelvény18.30-19.30: Pécs, Nendtvich Andor út19.45-21.00: Pécs, Athinay útRofusz Kinga kiállítása nyílik a Kemence Galériában
Augusztus 14-én a Zsolnay Kulturális Negyed E78-as termének Kemence Galériájában Rofusz Kinga kiállítása nyílik meg. Az alkotó 1970-ben Budapesten született. A Magyar Iparművészeti Főiskolán végzett animáció szakon, majd annak mesterképzőjén. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Filmművészek Szövetségének, a Magyar Illusztrátorok Társaságának. Pillanatnyilag könyvillusztrációval és animációs filmrendezéssel foglalkozik. Tárlata augusztus 26-ig tekinthető meg.Hoppál: köszönet jár a...
Köszönet jár mindazoknak, akik a magyarság kultúráját napjainkig őrzik, ápolják és továbbadják, hallatlan nagy szolgálatot...
Határon túli tanárok...
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Külhoni Magyarok Osztálya által támogatott drámapedagógiai képzésen vett részt...
Szászvári várkastély: 500...
Elkezdődött a szászvári volt püspöki rezidencia felújítása, amelynek köszönhetően a várkastély középkori műemlékegyüttese hamarosan visszanyerheti régi fényét - közölték pénteken. A...Ötvenezer forinttal segítik...
A Pécsi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat döntése értelmében ötvenezer forinttal segítik a kárpátaljai Kovászó község lakosait. Több évtizedes kapcsolatot ápol a pécsi ruszin közösség...Felújítják a Ciszterci Rend...
Az Öveges pályázat kiegészítéseként személyfelvonó épül a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában, ezzel akadálymentes lesz az...
Kiváló évjárat lehet egyes...
Kiváló évjárat lehet a 2015-ös azokon a borvidékeken, ahol jégverés, vagy szőlőbetegségek nem károsították a szépen fejlődő szőlőtermést a növényvédőszer- és vetőmag értékesítő Syngenta...Eltévedtek a rengetegben, telefonos segítséget kértek
Nem találta három nő a kiutat a Mecsek egyik erdejéből, a körzeti megbízott is a segítségükre sietett. Telefonon kért segítséget a rendőröktől három nő csütörtökön este kilenckor, akik Óbányán az erdőben sétálva letértek a turista útvonalról és nem találták a visszafelé vezető utat.A helyi körzeti megbízott, egy erdész és két polgárőr segítségével egy órán belül megtalálták őket az erdőben, és visszaszállították a szálláshelyükre, Óbányára.A Széchenyi téren tiltakoznak ma este a martonfaiak
Pécsett, a Széchenyi téren demonstrálnak pénteken a menekülttábor építése ellen tiltakozó martonfaiak. A szervezők tájékoztatása szerint a megmozdulás este hat órakor kezdődik. Azért választották helyszínül Pécs főterét, mert véleményük szerint a menekülttábor Pécset legalább annyira veszélyezteti, mint Martonfát.Lángra kapott a tűzhely egy Littke utcai lakásban
Kigyulladt a tűzhely egy pécsi társasház hatodik emeleti lakásában a Littke József utcában csütörtökön. A helyszínre érkező tűzoltók percek alatt eloltották a lángokat, valamint megkezdték a lépcsőház átszellőztetését. A tűzben nem sérült meg senki és az épületet sem kellett senkinek elhagynia.
« Előző
26313 | 26334 | 26355 | 26376 | 26397 | 26418 | 26439 | 26460 | 26481 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elhunyt Dénesi Ödön, Uránváros egyik...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Igazi strandidő várható, jól...
- Baranya legsportszerűbb csapatait...
- Búcsú Csíksomlyón: az a történelmi...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Gyász: elhunyt Berta Claudia, az...
- Népviseletben járultak elsőáldozáshoz...
- Új erdészeti víztározót hoznak létre...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...

