Az egykori kemény munkából, a dunai mosásból mára látványosság lett Mohácson
2015. július 05. vasárnap 07:55

Dehogy jutott eszébe azoknak az asszonyoknak, akiknek úgy az 1960-as évek második feléig nyaranta ütemezett teendője volt Mohácson a Dunára menni mosni, hogy egyszer még idegenforgalmi látványosság lesz ez a munka. És lám, tegnap újra jókora közönség, sőt, üdülőhajó utasai is figyelhették, hogyan kell a vízben állva mosópadon lapogatni a beszappanozott ruhákat.
Persze, a parton állt felnőttek valójában tudták, hogy milyen látványosságra számíthatnak, hiszen a Pranje na Dunavu, azaz a Dunai Mosás a Mohácsi Sokacok Olvasókörének immár hagyományosan meghirdetett programja volt - azt meg nem volt mód megtudakolni, hogy a várost hegymenetben, komótosan elhagyott hajón üdülők mire gondoltak a látottak alapján. Mindenesetre Versendi Kovács József és növendékei tamburazenéjét hallva tanúi lehettek, hogy nálunk lehet ilyen jó hangulatban is dolgozni.
Mohácson régen sem magányosan jártak az asszonyok mosni a Dunára. A sokacok lakta negyedből általában kisebb csoport vonult a Sokac-révbe a tragacsra kosárba pakolt ruhákkal, a mosás kellékeivel: a mosópaddal, fa mosólappal és a házi szappanon kívül általában egy cserépkorsó is kéznél volt, amivel vizet merve mosás közben locsolták a ruhát. A csoportos munkálkodás pedig nem elsősorban azért volt fontos, hogy közben megbeszéljék egymással a történéseket, hanem mert két ember kellett a szőttes ingek, alsószoknyák, gatyák, asztalterítők kicsavarásához.
A város magyar és sváb lakosai körében nem volt általános, hogy a Dunára jártak mosni. Viszont esetenként megtették, például amikor a szövőszéken készült szőnyeg, vagy a zsákok tisztítása vált aktuálissá. Ők ilyenkor általában a kompkikötőtől délre álltak a vízbe és a kimosott holmit a töltésoldal füvére terítették, ahol a víz java kicsorogott mielőtt hazavitték.
Képünkön: a nagy melegben még jól is esett az asszonyoknak a vízben állni, amíg mostak.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

