Gyalogost gázolt a vasúti átjáróban, vádat emelhetnek
Egy vasúti átjáróban ütötte el egy személygépkocsi vezetője az ott közlekedő gyalogost.A rendelkezésre álló adatok szerint június 14-én 15 óra 30 perc körül a pécsi Állomás utcában lévő vasúti átjáróban egy személyautó nagy sebességgel haladva elütötte az előtte keresztirányba áthaladó gyalogost. A balesethez kiérkező mentők a 42 éves gyalogos férfi életét nem tudták megmenteni, ő a helyszínen meghalt.A személygépkocsit vezető 38 éves pécsi férfi ellen halálos közúti baleset okozása miatt indult eljárás. A nyomozást a rendőrök a napokban lezárták, és az ügyben keletkezett iratokat...
Felújítanák a lepukkant Ifjúsági-házat, zöld szigetté válhat a Centrum-parkoló
Rá sem ismerünk majd a leharcolt állapotban lévő Centrum-parkolóra, illetve annak közvetlen környezetére. A tervek szerint megújul az Ifjúsági-ház, a most kövekkel felszórt terület pedig szilárd burkolatot kap, illetve fákat is telepítenek. Zöld szigettel gazdagodhat városunk, méghozzá úgy, hogy ezzel az autósok is jól járnak. Már évek óta jogos igénye a pécsieknek, hogy megújuljon a Centrum-parkoló, illetve az egykor kultikus helynek számító, de jelenleg üresen álló Ifjúsági-ház. Most úgy néz ki, végre történhet valami: a „Zöld Város" pályázati felhívás keretében Pécs...
Itt adhatunk vért Pécsett és a megyében a héten
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében:Intézeti véradások helyszínei és időpontjaiPécs Regionális Vérellátó Központ - 7624 Pécs, Pacsirta u. 3.hétfő, csütörtök : 8.00 - 17.00 óráig kedd, szerda: 8.00 - 15.00 óráigpéntek: 8.00-22.00 óráigKomlói Vérellátó - 7300 Majális tér 1.hétfő, péntek: 7.00 - 11.30 óráigMohácsi Vérellátó - 7700 Véradó utca 4.hétfő, szerda: 8.00-12.00 óráigkedd: 11.00 - 16.30 óráigKülső véradási helyszínek:09. 26. hétfő- Vajszló, Művelődési Ház, 10.00 - 13.00 óráig, cím: Vajszló, Széchenyi u. 13.09.27. kedd-...
Az ősz még várhat:...
A következő napokban hajnalonként foltokban ködre, néhol talaj menti fagyra is készülni kell. Napközben viszont a sok napsütés...
Traffipax hétfőn Pécsett és...
Hétfőn reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Íme a hatos lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...
Kibővített kórtermeket...
Szeptember 26-án hétfőn délelőtt tizenegy órakor a PTE KK Gyermekklinika előadótermében (Pécs, József A. u. 7.) az...
Orosz zeneszerzők műveit...
Lukács Gyöngyi dalestjét tekinthetik meg az érdeklődők a Zsolnay Negyed Liszt Ferenc Hangversenytermében szeptember 27-én...
Gyalogost ütött el a vasúti...
A rendelkezésre álló adatok szerint június 14-én délután fél négy körül a pécsi Állomás utcában lévő vasúti átjáróban egy...
Rendőrlámpa segíti a közlekedést a Magyarürögi úton hétfőtől két héten át
Vízhálózati munkák kezdődnek szeptember 26-án hétfőn a Magyarürögi úton. A TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. szakemberei nyomáscsökkentő aknát építenek ki a közműves vízellátó rendszeren, amely eredményeként javulni fognak a Völgyi dűlő nyomásviszonyai.A korszerűsítés következtében forgalomkorlátozás lép életbe - a munkálatokhoz igazodva két ütemben: szeptember 26-tól, hétfőtől várhatóan két héten át a Magyarürögi út - Fülemüle utca kereszteződésében dolgoznak a munkagépek, így az egyik sávot kb. 30 méter hosszan lezárják. Ezt követően a Magyarürögi út - Völgyi dűlő kereszteződésben lesz...
Varázsórára látogathatnak a kicsik a Negyedben
A hat éves kortól ajánlott, 45 perces előadás vasárnap délután fél háromkor várja látogatóit a Zsolnay Negyed 24-es termében.A rendhagyó Varázsórán a kicsik elhagyhatják a Földet, kísérleteket végezhetnek a légkörön kívül, a súlytalanság állapotában vizsgálódhatnak, és még a Marson is sétálhatnak egyet.Mindehhez nem szükséges utazást szervezni a világűrbe, elegendő a Varázsórára ellátogatni.A programon megfejtik a Jedi lovagok kardjainak titkát is, az igazán bátrak pedig az intergalaktikus térben maguk is Jedi lovaggá válhatnak.JEGYEgységesen: 600 Ft
Zűr- és hangzavar volt Bayer Zsolt előadásán, Hoppál Péter próbált meg közbelépni
„Hülyének lenni a legkönnyebb", mondta az ellene tüntetőkre utalva szombaton este Bayer Zsolt, a lovagkereszttel frissen kitüntetett újságíró előadása megkezdése előtt a Zsolnay Negyed E78-as termében. Az Örömódát éneklő, tapsoló, aztán a terem ajtaján kívülről folyamatosan dörömbölő tiltakozókat Hoppál Péter kulturális államtitkár próbálta meg csitítani. Szemtanúk beszámolója szerint igen feszült volt a légkör szombaton este a Zsolnay Negyedben, ahol tüntetők vártak Bayer Zsoltra. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett újságíró azért érkezett Pécsre,...
Izgalmas programokkal...
Elérkezett a Bőköz Fesztivál utolsó napja. A Dél-Baranyában elhelyezkedő Ormánság kulturális értékeire, építészeti kincseire,...
Volt ötös, valamint...
A televízióban közvetített számsorsolás után kiderült, hogy egyetlen telitalálatos szelvény akadt a héten, nyereménye...
Traffipax vasárnap Pécsett...
Vasárnap reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Ősbemutatóval zárul az Ars...
Az UniCum Laude énekegyüttes koncertjét tekinthetik meg az érdeklődők, valamint Vedres Csaba Miserere című oratóriumának...
Stabil a kőzetszerkezet a...
Kedvező eredménnyel zárultak az idei kutatómunkák a Nyugat-Mecsekben, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Kft. szakemberei...
Változatos programok az...
Több mint húsz irodalmi, zenei és gyermekeknek szóló ingyenes pécsi és Baranya megyei programmal kapcsolódik a Csorba Győző...
Megvan a 2016-os nemzetközi vitavetélkedő győztese
A cseh Khoi Nguyen nyerte a Vitázik a világ ifjúsága X. nemzetközi döntőjét, Magyarországot a pécsi Nick Patrick és a budapesti Budai Dóra a nemzetközi elődöntőben képviselték.A német nyelvű retorika-vetélkedő négy legjobb ifjú vitázója ütköztette ma nézeteit a döntőben arról, hogy „Ki kell-e zárni államilag szervezett doppingolás esetén az adott országot a nemzetközi versenyekből?"A cseh Khoi Nguyen lett a nemzetközi győztes, a litván Eglė Karpauskaitė pedig második helyezést ért el. A pécsi Nick Patrick (PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) és a budapesti Budai...
Moldova elvtárs megint elmondta a magáét, bár sokan nem voltak kíváncsiak rá
Senkinek sem rándult egy arcizma sem, amikor Vajnai Attila, az Európai Baloldal nevű szervezet elnöke Moldova elvtársként mutatta be vendégét Pécsett a napokban, egy szálloda különtermében. Ahol a Kossuth-díjas író tartott író-olvasó találkozót, nem túl nagy érdeklődés mellett. Egykoron komoly sorok keletkeztek ott, ahol Moldva György könyveit elkezdték árusítani. A ma már felfoghatatlan mennyiség, 200 ezer példányok kinyomtatása után is csak „pult alól" lehetett hozzájutni munkáihoz. Egyszerűen komoly társadalmi igény mutatkozott tényfeltáró kötetei iránt. Ez...
Megijedtek és elszaladtak, mert megszólalt a riasztó
Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozóhatóság annak a két férfinak az ügyét, akik augusztus 14-én a délutáni órákban Ágon betörtek egy családi házba, azonban elvinni semmit sem tudtak, mert a riasztó megzavarta őket.A 36 éves helybeli férfit, valamint 46 éves veszprémi társát a rendőrök két nap múlva Komlón fogták el, majd előállították és gyanúsítottként hallgatták ki őket. A két férfi elismerte, hogy betörési szándékkal mentek a családi házhoz, azonban amikor megszólalt a riasztó, megijedtek és elszaladtak. Ellenük lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja nyomozott a...
« Előző
21882 | 21903 | 21924 | 21945 | 21966 | 21987 | 22008 | 22029 | 22050 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az agy betegségeit vizsgáló kutatás...
- Fél órán keresztül harcoltak a pécsi...
- Késve érkezik meg a fővárosba egy...
- Elindult a Boldogasszony...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Idén is kinyitják Baranyában a...
- Tüke Busz: ha van kijelző a buszokon,...
- A halálba menekült barátja elől a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

