Így tennék zöldebbé a várost: több fa, játszótér és füves terület kellene
Közel ezerkétszáz pécsi töltötte ki azt a kérdőívet, amelyen szavazhattak róla, hol, s milyen módon növekedjenek és fejlődjenek minőségükben a zöldfelületek a baranyai megyeszékhelyen. A Zöld Konzultáció eredményeiről Girán János beszélt sajtótájékoztatón kedden a Városházán.Mint azt az alpolgármester felidézte, Pécsett az Európa Zöld Fővárosa cím megcélozását túlmutatva is stratégiai cél, hogy a város fejlessze a zöldterületeket. E célok elérése érdekében akcióterv készül teljes egészében fejlesztési forrásokból, amelyhez a pécsiek véleményeit is várták az augusztusban elindult...
Kevesebb szabadtéri tűz volt a megyében
Főként a tavaszi és a nyári időszakra jellemző vegetációtüzek szinte minden évben jelentős munkát adnak a tűzoltóknak. A 2016-os tavaszi és nyári statisztikai mutatók elemzéséből látszik, hogy ebben az évben sikerült csökkenteni a szabadtéri tüzek számát Baranya megyében.A március és augusztus közötti időszakot vizsgálva kiderül, hogy míg 2015-ben hatvankilenc esetben riasztották a megye tűzoltói szabadtéri tűzesethez, addig ebben az évben mindössze harminckilenc hasonló segélyhívás érkezett. A legtöbb eset a szigetvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság működési területére esett,...
A legkisebbek mókázhatnak a Kodály Központban
A Babzsák nevű, legkisebbekre szabott játékos zenei programmal a három évnél fiatalabbaknak kedveskedik kedden a Pannon Filharmonikusok zenekar.A Babzsák sorozat kifejezetten a legkisebbekre szabott játékos, zenei program három év alatti csöppségeknek. A programot indító félórás, felszabadult mókázás után egy varázslatos, jelmezbe bújt vonósnégyes zenei játéka bűvöli el a babákat.A kísérő jegye kuponként beváltható a zenekar felnőtteknek szóló hangversenyeire teljes árú jegy vásárlása esetén.A program délután négykor kezdődik. Gyerekeknek a belépő 1190 forintba kerül, kísérőknek...
Megérkeztek az első új...
Átadták az első húsz új autóbuszt kedden Kaposváron abból az ötvenkettőből, amelyet a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt....
Kiégett egy áruszállító...
Teljes terjedelmében égett egy kisteherautó hétfő este Boda külterületén.A rakomány nélküli járművet a tűz keletkezése előtt...
Ismét megrendezik a...
Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága által meghirdetett, „KRESZ-FESZT"...
Ez ám a meglepetés: új...
Információnk szerint néhány napon belül megkezdődhet a porcelángyártás a Ledina Kft. most elkészült üzemcsarnokában. A cég a...
Elfogták a halált okozó...
Elfogták a rendőrök azt az 54 éves pécsi férfit, aki szeptember 16-án a hajnali órákban Pécsett, az Alsóhavi utcában lévő...
Új kamarakoncert-sorozatot...
Új kamarakoncert-sorozatot indít a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara (PTE-MK), az első estet kedden tartják a kar...
Könyvbemutatóra várják az irodalom iránt érdeklődőket
Krasznahorkai László Báró Wenckheim hazatér című most megjelent könyvéről a szerzővel Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője beszélget.A legendás Sátántangóban megérkezett Irimiás, a regényformát a valóságba átvezető Háború és háború bevezetéseként pedig megjött Ézsaiás. Most újabb nagy Krasznahorkai-hős tűnik fel a láthatáron, báró Wenckheim, a soha nem változó Ígéret beteljesítőjének tekintett ember, aki Buenos Airesből tér haza. Haza: hozzánk, napjaink Magyarországára és ősei reményvesztett vidékére, ahol úgy várják, mint a Messiást. Azt mond, amit megérdemlünk, vagy azt,...
Gyurcsány és a bábeli zűrzavar: disszidensek, ellenforradalmárok, naplopók és burzsoák
Legyünk őszinték! Hétfőn, délután az Apáczai Nevelési Központban Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök érthetően, világosan fogalmazott. Papír nélkül beszélt, néha talán jól is rögtönzött. Más kérdés, hogy amit kért, az a demokrácia arculcsapása, komolyabb helyeken, talán nálunk is. Mert a népszavazás szabotálására csak banánköztársaságokban illik buzdítani. Ott meg úgyis mindegy, mert győz a helyi király, mint ötven éve tette, folyamatosan. Kampány van. Kicsi, meg nagy, olcsó, illetve drága. A Demokratikus Koalíció főnöke, Gyurcsány Ferenc, kitalálta a takarékos...
Traffipax kedden Pécsett és környékén
Kedden reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:07.30-08.30: Szalánta, Hunyadi út08.45-09.45: Pécs, II. János Pál út10.00-11.00: 57-es főút 34 KM szelvény11.15-12.15: Kozármisleny, Pécsi út13.15-14.15: Pécs, Mohácsi út14.30-15.30: Pécs, Üszögi út15.45-16.45: Pécs, Pécsváradi út17.00-18.00: Pécs, Komlói út18.15-19.15: Pécs, Hársfa út19.30-20.30: Pécs, Engel János utca
Igazi tűzoltóesküvőt...
Egy igazi, hamisítatlan tűzoltóesküvőt ünnepeltek szombaton Mohácson, a Széchenyi téren.Takaró Szabolcs a mohácsi hivatásos...
Játékosan tanítottak...
Közlekedési programokkal vett részt a Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a Tüke Busz Zrt. által megrendezett Családi...
Motorral és biciklivel is...
A Pécsi Egyházmegye harmadik bátai zarándoklatára Pécsről és Mohácsról is érkeztek zarándokok, akik motorral, kerékpárral vagy...
Pécs határában...
A Pécsi Járásbíróság, szeptember 17-én, egy harkányi férfi előzetes letartóztatását rendelte el egy hónapra, szexuális erőszak...
Balhé a Király utcában:...
A fémbe álmodott lírikus mester társat kapott asztalához. Egy hús-vér embert, aki Weöres Sándor mellett üldögél Pécsett, a...
A Pécsi Tudományegyetem...
A Pécsi Tudományegyetem testnevelés-földrajz szakos hallgatója, Szalai Kata lett a „Zala Szépe 2016" Szépségverseny...
Több százan segítettek az Eurakvilo Alapítványnak
Az eső sem tántorította el a futni készülőket szombaton Pécsett, az 5. Uránvárosi Sport- és Egészségnap - I. Nemzetiségi Pikniken.Bár délelőtt tíz órakor éppen zuhogott, a meghirdetett Egészségfutáson száznál is többen álltak rajtvonalhoz, majd teljesítették a három kilométeres távot. Ezzel nemes ügyet is támogattak, hiszen a nap sportprogramjaiból befolyó összeget a szervezők a PTE Gyermekgyógyászati Klinika Onkohematológiai Osztálya háttérszervezetének, az Eurakvilo Alapítványnak ajánlották fel.Streetball kupa, gyermek- és színpadi programok, nemzetiségi piknik és kultúrműsor,...
Elvitte, majd összetörte ismerőse motorját egy férfi
Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a 29 éves férfit, aki májusban Egyházaskozárban, egy, a vendéglátóhely előtt leállított robogót a tulajdonos engedélye nélkül elvitte, majd a járműben csaknem 200 ezer forintos kárt okozott.Az egyházaskozári férfi kihallgatásakor elmondta, hogy ismerőse motorját csak ki akarta próbálni, azonban elesett vele, ekkor rongálódott meg a jármű. A férfi ellen jármű önkényes elvétele bűntett, valamint rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoztak a rendőrök, amelyet a napokban vádemelési javaslattal fejeztek be. A...
Itt adhatunk vért Pécsett és a megyében a héten
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében:Intézeti véradások:Pécs Regionális Vérellátó Központ - 7624 Pécs, Pacsirta u. 3.Megközelíthető: 30, 30Y, 130, 103,109E, 55 járatokkalVéradóinknak ingyenes parkolási lehetőség az Intézmény udvarában.Nyitvatartási idő:hétfő, csütörtök : 8.00 - 17.00 óráig kedd, szerda, péntek: 8.00 - 15.00 óráigKomlói Vérellátó - 7300 Majális tér 1.hétfő,szerda,csütörtök,péntek: 7.00 - 11.30 óráigMohácsi Vérellátó - 7700 Véradó utca 4.hétfő, szerda: 8.00-12.00 óráigcsütörtök: 8.00 - 15.00 óráigKülső véradási...
« Előző
21945 | 21966 | 21987 | 22008 | 22029 | 22050 | 22071 | 22092 | 22113 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késve érkezik meg a fővárosba egy...
- Fél órán keresztül harcoltak a pécsi...
- Az agy betegségeit vizsgáló kutatás...
- Idén is kinyitják Baranyában a...
- Tüke Busz: ha van kijelző a buszokon,...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Elindult a Boldogasszony...
- A halálba menekült barátja elől a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

