Az állam átvállalja a kamatot, ingyen hitelből korszerűsödhetnek az ingatlanok
Ha lassan is, de körvonalazódnak az ingatlanok energetikai korszerűsítése érdekében hamarosan elinduló program részletei. A mostani elképzelések szerint akár tízmillió forintos hitelt is kaphatnak a tulajdonosok a felújításra, a kamatokkal és az ilyen-olyan bankköltségekkel pedig nem kell foglalkozniuk, azokat az állam magára vállalja. Amint arról korábban beszámoltunk, komoly ingatlanfelújítási hullám indulhat meg a közeljövőben. A kormány tervei szerint energetikai korszerűsítésre, szigetelésre rövidesen kamatmentes hitelt vehetnek fel a magántulajdonosok, valamint a...
Látványos előadást tartanak a Marsról
Az előadás a Mars kutatás történetét és legújabb eredményeit mutatja be. Az előadás tíz éves kortól javasolt, időtartam 50 perc. Az emberek fantáziáját mindig izgatta a Mars bolygó, amelyről évszázadokig úgy gondolták, hogy a Földhöz hasonlóan ott is laknak emberszerű lények.Az előadás során áttekintik, hogy mit tudtak meg a tudósok a Vörös Bolygóról a távcső feltalálása után, majd az űrkorszakban. A Mariner űrszondát követve elutazhatnak a Marshoz, áttekinthetik a bolygó „földrajzát" és a legfontosabb kutatóeszközök munkáját. Választ kaphatnak azokra a kérdésre, hogy...
Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
Csütörtökön az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.30-08.30: Pécs, Keszüi utca08.45-09.45: Pécs, Móra Ferenc út10.00-11.00: Pécs, Siklósi út11.15-12.15: Pécs, Fürdő út13.15-14.15: Pécs, Megyeri út14.30-15.30: Pécs, Nagyárpádi út15.45-16.45: Pécs, Athinay út
Hollywoodi hangulat lesz a...
Pazar élményt kínál a csütörtöki és pénteki Hans Zimmer est a Kodály Központban, ahol a legnagyobb filmzenéket játsszák el a...
Metróbotrány: nem kértek a...
A meghívott volt kormányfőknek és főpolgármesternek illett volna megjelennie az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén,...
Csizi Pétert delegálták a...
Csizi Péter pécsi képviselőt delegálta az Országgyűlés a Magyar Olimpiai Bizottság felügyelőbizottságába, ezzel a...
Három újonc, kiképzett...
A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ nyolcvannyolc hallgatója fejezte be tanulmányait február 14-én a Tűzoltó II....
IV. Béla tanácsadói voltak...
A Mathias Corvinus Collegium és a Case Solvers csapata által negyedik alkalommal szervezett Országos Középiskolai...
Már látótávolságon belül:...
Csúszdapark, fedett élményfürdő, welnessrészleg is helyet kap többek között a mintegy húszmilliárd forintból felépítendő pécsi...
Körözött személyt fogtak el Mohácson
A Pécsi Ítélőtábla országos körözése alapján fogtak el egy férfit Mohácson. Mohácsi lakásán fogták el a rendőrök február 14-én délután öt órakor azt a 38 éves férfit, aki ellen a Pécsi Ítélőtábla adott ki elfogatóparancsot. A férfi körözését 2016 novemberében kábítószer birtoklása bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt rendelték el. A körözött férfit a rendőrök elfogták, előállították és bűnügyi őrizetbe vették.
Már majdnem minden készen áll, néhány nap, és végre kezdődik a busójárás
Jövő csütörtökön kezdődik a busójárás, ahol több mint ezerkétszáz maszkás űzi majd a telet és több tízezer vendégre lehet számítani. Az előkészületek már hónapok óta zajlanak, a hátralévő napokban pedig egyre inkább felgyorsul a munka. A Kecskeszarv Busócsoport vezetője, Rózsahegyi Olivér a készülődésről szólva elmondta, hogy ők február 25-én, szombaton 17:30-kor a Deák téri színpadon lépnek majd fel, éppen ezért már hetek óta, a Sokackörben gyakorolják a táncokat. A napi tevékenységeik közé tartozik a busófelszerelések bővítése, javítása, illetve a maszkok egymás...
Népzenei farsangot szerveznek a Kodály Központban
A hazai népművészet három kiemelkedő képviselője révén rendhagyó farsangi mulatság várja a hagyományok és népzene kedvelőit február 22-én a Kodály Központban. Berecz András, a Vujicsics és a Zengő együttes közös estjén a közönség lesz az igazi nyertese a három előadó több évtizedes barátságának és együttműködésének. Az est alaphangulatát Berecz András meséinek varázslatos világa, a Vujicsics vérpezsdítő muzsikája és a házigazda Zengő feldolgozásai adják. Különlegességet jelentenek a kifejezetten erre az alkalomra készült közös összeállítások. „Hajszolt embertársaim örömét...
Angol nyelven...
Szókincs és angol nyelvi készségfejlesztés a Zsolnay Negyedben minden korosztálynak február 15-én délután fél öttől. Az...
Traffipax szerdán Pécsett...
Szerdán az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.30-08.30: Pécs,...
Római utazást nyerhet a...
Látogasson el a Planetáriumba vagy a Varázsórára március 11-ig minél többször, és vegyen részt a sorsoláson. Ha március 11-ig...
Húsz év fegyházat kapott...
Emberölés kísérlete miatt jogerősen húsz év fegyházbüntetésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla egy zalai férfit, aki 2015-ben súlyosan...
Ötödével magasabb bért...
Amellett, hogy a korábbiaknál sokkal jobb körülmények között működik a január közepén elköltöző pécsi felnőtt háziorvosi...
Fejleszti állattartó...
A Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) több mint 446 millió forintot költ őshonos állatok tartási körülményeinek javítására jövő év...
Kiégett egy személyautó hétfőn este Pécsett
Kigyulladt egy benzinüzemű személyautó hétfő este Pécsett, a Megyeri út és a Móra Ferenc utca kereszteződésében. A járműben ketten utaztak, akik arra lettek figyelmesek, hogy füst száll ki a motorháztető alól, ekkor hagyták el a járművet. A város hivatásos tűzoltói habosított vízsugárral fékezték meg a lángokat, személyi sérülés nem történt. Az esetet követően, a közútkezelő gondoskodott az útszakasz tisztításáról.
Drágultak a lakások, Pécsett országos viszonylatban is jelentősen nőttek az árak
Elemzők szerint a várakozásokkal ellentétben a CSOK a vártnál kisebb mértékben fejtette ki hatását és az ügyfelek elsősorban használt lakás vásárlására vették igénybe a támogatást. Pécsett az átlagosnál nagyobb mértékében emelkedtek a négyzetméterárak - írja az Ingatlannet.hu. A panellakások továbbra is népszerűekAz országos szinten jelentkező ingatlanpiaci bővülés a lakótelepi lakások szegmenséből indult, amely elsősorban a befektetési célú vásárlásoknak köszönhető. A panelfelújítás és a rezsiköltségek csökkenése miatt a panelek megítélése már nem kedvezőtlen, és mivel a...
Látványos eredmények a közmunkaprogramokban
Több mint ezer embernek adtak munkát a közfoglalkoztatási programok a tavalyi évben Komlón. Közülük többen ráadásul mostanra már versenypiaci munkahelyen vagy vállalkozóként dolgoznak. A tavalyi évben összesen 1193 fő vett részt hosszabb-rövidebb ideig a különféle közfoglalkoztatási programokban Komlón. 10 százalékuk a versenypiaci álláshoz jutást előmozdító szakképesítések megszerzését célzó tanfolyamokon - többek között kőművesnek, targoncakezelőnek és ápolónak is -, tanulhatott, míg a többieket több mint tucatnyi különféle városi intézmény foglalkoztatta.A legszerteágazóbb...
« Előző
20328 | 20349 | 20370 | 20391 | 20412 | 20433 | 20454 | 20475 | 20496 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vádat emeltek egy baranyai település...
- Lecsukták a halálba menekült...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A halálba menekült barátja elől a...
- Napsütéses, meleg napunk lesz...
- Lángok borítottak el egy autót Pécsett
- Tízéves unokáját zaklató nagymama...
- Majd' egy hónapon át pótlóbuszok...
- Tudomány és borzongás: méregzöld...

