Elküldték a kocsmából, ezért szétvert egy várótermet
A rendőrök a helyszínen fogták el a gyanúsítottat.A rendőrség ügyeletére kedden este hét órakor érkezett bejelentés arról, hogy a komlói buszpályaudvaron egy férfi garázdálkodik. A rendőrök a helyszínen elfogtak egy tizenhét éves pécsi fiút, aki a buszpályaudvar várótermének egyik ablakát kézzel kitörte. Az intézkedés alkalmával az is kiderült, hogy a fiú az egyik közeli kocsmában italozott, majd amikor onnan elküldték a pályaudvarra ment, ahol a várakozó utasokkal kötekedett, és kitörte az egyik ablakot.A rendőrök a fiút elfogták, előállították és kihallgatták gyanúsítottként....
Sínekre hajtott autójával egy férfi, ezzel édesanyját a halálba küldte
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség az ellen a fiatalember ellen, aki 2016. szeptemberében az Okorág közelében lévő vasúti átjáróban a tilos jelzés ellenére a sínekre hajtott, és így összeütközött a Sumony felől közlekedő személyvonattal. A balesetben a férfi mellett ülő édesanyja meghalt. A fiatalember 2016. szeptember elején a kora esti órákban édesanyjával ment Okorág felől Sumony irányába, gépkocsival. Az Okorág közelében lévő vasúti átjáróban a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre, és így összeütközött a...
Ingyenesen megtekinthető vándorkiállítás nyílik
A kiállítást megnyitja Molnár Eszter művészettörténész a Művészetek és Irodalom Háza Martyn Ferenc Galériájában pénteken. A kiállító művészek a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium (Kisképző), valamint más művészeti középiskolák egykori diákjai, mára ismert művészek. Marie Breznay (Fr) és Császár Gábor képzőművészek, Márti Csille nemezes iparművész, Réka Csíkszentmihályi textilművész, Homolya Gábor képzőművész, rendező, Kecskés Zoltán grafikusművész, kurátor, Judit Székely textilművész, szervező, Zoltán Z Szabó festőművész, Ballon Máté Bálint a budapesti Képző- és...
Traffipax szerdán Pécsett...
Szerdán az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.15 - 08.45: Pécs,...
Együtt játszanak...
Szerdán este rendezik meg a PTE operabemutatót az egyetem és a Pannon Filharmonikusok, valamint további közreműködők...
Bánki Erik elhibázott...
Elhibázott politikai döntések sorozata vezetett a 4-es metró beruházási költségeinek növekedéséhez, a kivitelezési idő...
Milliós fejlesztés: új...
Új, az üzemanyagfogyasztást kedvezően befolyásoló technológiákat tesztel a következő egy évben a pécsi helyi közösségi...
Légiriadó! Madarak...
Madaraktól származó ürülékfoltok csúfítják a pécsi MÁV-székház környékét, így az ottani buszmegállót is. A lehangoló látványon...
Vári Attilát, a PSN Zrt....
A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, Vári Attilát is elnökségi tagnak választották a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB)...
Iráni küldöttség tett látogatást Pécsett
Shiraz, Irán hatodik legnagyobb városa a kulturális, történeti és regionális vonatkozású hasonlóságokra építkezve működik együtt Péccsel a jövőben. Ennek köszönhetően idén, immáron második alkalommal tett látogatást Shiráz városvezetése Pécsett április végén a két város közt 2016. májusában megkötött testvérvárosi együttműködés keretében. Az iráni város városüzemeltetésért felelős alpolgármestere vezette négytagú delegációt Pécs polgármestere, Páva Zsolt köszöntötte. A szakmai tapasztalatcserére érkező delegáció három napos programját a BIOKOM Nonprofit Kft., mint házigazda...Kétszáznegyven éve hunyt el Klimo György püspök
1777. május 2-án, 240 éve hunyt el a nagy könyvtáralapító pécsi püspök. Klimo György (1710-1777) püspök élete és tevékenysége egyik fontos állomása a pécsi egyházmegye történetének. Az ismeretlenként idekerült, jobbágyszármazású egyházi férfiú 26 évi főpásztori tevékenysége alatt (1751-1777) nemcsak, hogy bizonyította rátermettségét a pozíciójára, de számos maradandó értékkel, kezdeményezéssel gazdagította városát és a rábízott egyházmegyét.Püspöki kinevezése után, 1753-ban Mária Terézia (1740-1780) nemesi címet adományozott számára. Egyházfői tisztsége mellett egy...
Tavaszi programokkal várják a vendégeket a KÉK-házban
Tavaszváró családi napot, nyári gyermektábort, s focibajnokságot is tartanak a KÉK-házban májusban. Május 13-án reggel kilenc órától várnak minden kedves érdeklődőt a kertvárosi Melinda Parkba. Trambulin, kézműveskedés, kidobós, számháború, ping-pong, aszfaltrajz verseny, s szabadtéri főzőverseny is lesz.Szintén tizenharmadikán rendezik meg a kispályás focibajnokságot is, melyre reggel nyolc órától várják a csapatokat, s persze a kedves nézőket, látogatókat is a Melinda Park sportpályáján. Jelentkezni, regisztrálni, s érdeklődni a www.neymarjrsfive.com-on.Idén nyáron is...
Több súlyos baleset is...
Három közúti baleset is történt Baranya útjain a hétfői nap során. Emellett pedig két szabadtéri tűz adott munkát a pécsi...
A legjobb ötletek...
Szerdán Pécsre érkezik a Startup Campus Roadshow országos rendezvénysorozat. A Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő...
Másik autó rendszámtábláját...
Egyedi azonosítójellel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy negyvenegy...
Betépve kocsikázott a...
A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen,...
Képzőművészeti Szabadiskola...
Tanuljon rajzolni a Zsolnay Negyedben, az E78-as Panorámateremben, kedden délután öt órától. A több évtizedes hagyományokkal...
Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.15 - 08.45: Pécs,...
Tánccal és mozgással kedveltetnék meg a komolyzenét a fiatal generációval
A mozgásművészet eszközeit használva hozza közelebb a komolyzenét a gyermekekhez a Filharmónia Magyarország Korunk Zenéje - Zene lábainknak! elnevezésű oktatási programja, amelyet a közelmúltban mutattak be a sajtó képviselőinek Pécsett. Szamosi Szabolcs, a Filharmónia ügyvezetője elmondta: a kreatív zenehallgatásból, hangképzésből, mozgásórákból, valamint tánckísérletekből álló foglalkozásokkal sok általános és középiskolás ismerheti, szeretheti meg a klasszikus zenei nyelvet. Di Blasio Barbara, a képzési modul összeállításáért felelős egyetemi docens arról szólt, hogy a...
Tanítók és tanítványaik lépnek közösen színpadra
Bazsinka Zsuzsanna, Lengyel Andrea és növendékeik hangversenyét tartják kedden délután a Zsolnay Negyedben található Liszt Ferenc Hangversenyteremben. Bazsinka Zsuzsanna Osváth-díjas operaénekesnő (szoprán), valamint Lengyel Andrea zongoraművész óraadó tanárok és növendékeik adnak koncertet délután öt órától.A tanítványok büszkék nagyszerű tanáraikra, akik rendszeres fellépői és kiemelkedő alakjai a hazai és nemzetközi hangversenyéletnek.A koncerten a részvétel ingyenes.Ilyen előadást még nem látott Pécsről: a nézők dirigálnak a színészeknek
Nem mindennapi élménynek lehetnek részesei azok, akik a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) fesztivál keretén belül jegyet váltanak a Pécs, a musical című előadásra. Improvizációs formában, a helyszínen elevenednek meg a városi legendák neves színészek játékával. „Egyszeri és megismételhetetlen" - így hirdetik az idei POSZT fesztivál egyik valóban különleges darabját, amelynek címe ugyan nem sokat árul el, azonban annál több van mögötte. A Pécs, a musical elsősorban nyilvánvalóan a helyieknek lesz érdekes, de az országos találkozó vendégei és más turisták...
« Előző
19488 | 19509 | 19530 | 19551 | 19572 | 19593 | 19614 | 19635 | 19656 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lecsukták a halálba menekült...
- Vádat emeltek egy baranyai település...
- Napsütéses, meleg napunk lesz...
- Drámai változás jön, gyorsan és...
- Lángok borítottak el egy autót Pécsett
- Megkezdődtek a tavaszi Erzsébet-táborok
- A halálba menekült barátja elől a...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Tízéves unokáját zaklató nagymama...
- Majd' egy hónapon át pótlóbuszok...

