Betépve kocsikázott a belvárosban, majd a forgalmat is megakasztotta
2017. május 02. kedd 08:46

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki kábítószer hatása alatt vezette gépkocsiját Pécsett.
2016. szeptember 19-én délután több állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre, mely szerint egy autós Pécs belvárosában kacsázva, másokat veszélyeztetve közlekedik.
A rendőrség a gépjármű felkutatását megkezdte, majd újabb bejelentés érkezett a rendőrségre, mely szerint az autó Pécsett a Szabadság úton forgalmi akadályt képezve megállt. A gépkocsiban a gépjárművezető és társa eszméletlen állapotban voltak.
A kiérkező mentők a két személyt orvosi ellátás céljából elvitték, majd a vizsgálatok során megállapították, hogy a gépjárművezetést megelőzően kábítószert fogyasztottak.
A gépkocsiból és a járművezető táskájából a rendőrök kábítószert foglaltak le.
A férfit az ügyészség bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségével, valamint kábítószer birtoklás bűntettével vádolja, melyek közül a legsúlyosabb büntetési tétele 1-5 évig terjedő szabadságvesztés.
Forrás: Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

