Vári Attilát, a PSN Zrt. vezérigazgatóját is beválasztották a MOB elnökségébe
2017. május 02. kedd 16:18

A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, Vári Attilát is elnökségi tagnak választották a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) keddi, tisztújító közgyűlésén.
Pécsi érdekeltség is lesz a kedden megválasztott új elnökségben Vári Attila révén. A PSN Zrt. vezérigazgatójának az elsők között gratulált Csizi Péter pécsi országgyűlési képviselő, aki egy közös fotót is megosztott Facebook-oldalán (képünkön).
A MOB elnökének szerepét mától Kulcsár Krisztián, a Nemzetközi Vívószövetség sportigazgatója tölti be, miután a kétkörös szavazáson őt választották meg Borkai Zsolttal, az eddigi elnökkel szemben. A négy jelöltből végül Orendi Mihály és Deutsch Tamás lettek az alelnökök.
Vári Attila huszonegy jelölt közül került be a tizenöt tagú elnökségbe, amelyben rajta kívül Gyulai Miklós, Imre Géza, Kovács Antal, Magyar Zoltán, Markovits László, Pálinger Katalin és Schmidt Gábor kapott helyet.
Az elnökségnek automatikusan tagjai a nemzetközi sportszervezetekben pozíciót betöltő személyek, Schmitt Pál és Gyurta Dániel a NOB rendes, Aján Tamás, a NOB tiszteletbeli tagja, valamint Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke.
A felügyelő bizottság elnöke Dávid Imre lett.
EQM - Fotó: Facebook
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...
- Komoly havazás várható Pécsett...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Elegük van a félelemből: felvonulást...
- Gyász: elhunyt Szentpáli Bence, pécsi...