Miért nem szólal meg Mohács új polgármestere, a szocialista Csorbai Ferenc?
Balliberális újságokon kívül más lapoknak nem nyiltakozik Csorbai Ferenc, Mohács MSZP-s polgármestere, aki viszont éppen azzal magyarázza a rá leadott kevés szavazatot, hogy nem szólalhatott meg a helyi médiában, nem mondhatta el elképzeléseit. Rajtunk mindenesetre nem múlik: számos esetben, legutóbb hétfőn is kerestük a hivatala elfoglalására készülő Csorbait, azonban nem reagált hívásainkra. A 15 ezer választásra jogosult mohácsi közül mindössze 1867 lakos támogatta az egyedüliként induló szocialista jelöltet, míg 4076 ember - feltételezhetően tiltakozását...
Kedden tartja alakuló ülését a baranyai közgyűlés
Kedden délután két órakor ül össze először a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése. Az újonnan megválasztott képviselők az ülésen leteszik hivatali esküjüket, s megválasztják a közgyűlés elnökét. Várhatóan Őri László töltheti be majd a posztot.
Szabadnapos rendőr ismert fel egy pécsi körözöttet
Kifosztás miatt körözték azt a helyi nőt, akit a Pécsi Rendőrkapitányság egyik szabadnapos járőre ismert fel, majd tartott vissza Pécsett, a Komlói úton. Egy szolgálaton kívüli rendőr ismerte fel 2019. október 20-án délután azt a 20 éves helyi nőt, aki ellen azért bocsátottak ki elfogatóparancsot, mert október 16-án Pécsett, ismerőse lakásában, annak ittas állapotát kihasználva elvette a férfi pénztárcáját, a benne lévő készpénzzel és személyes irataival együtt. A helyszínre érkező járőrök a körözött személyt elfogták, kihallgatták gyanúsítottként, majd őrizetbe...
A római korból származó...
Leletmentés keretében több, mint 2000 darab, Kr. u. 4. századból származó pénzérme került elő 2019. október 14-én egy...
Kövesi Mária lett az Év...
A pécsi pedagógus, Kövesi Mária vehette át az Év Polgárőr Pedagógusa kitüntetést.Az elismerést hétvégén, a fővárosban...
Tíz fokkal volt melegebb...
Melegrekordok dőltek meg vasárnap, mintegy 10 fokkal volt melegebb az ilyenkor szokásosnál - közölte az Országos Meteorológiai...
Hetvenéves sofőr gázolt el...
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki elütött egy kerékpárost Pécsett. Közúti...
Most azok kérnek...
Egy új szertár építésére indított gyűjtést a napokban a Pécsi Kutató-Mentő és Tűzoltó Egyesület. A szolgálatot egy bérelt,...
Azt kamuzta egy pécsi férfi...
A férfi a rendőrségen nem mondott igazat, ellene hatóság félrevezetése miatt nyomozott a Baranya Megyei...
Két gépkocsi ütközött össze Pécsett éjjel
Két gépkocsi ütközött össze Pécsen, a Komlói út és a Pécsváradi út kereszteződésénél éjszaka. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a járműveket, valamint a közútkezelő munkatársait kérték a helyszínre az úttestre került szennyeződés miatt. A balesethez a mentők is kiérkeztek.
Ütközés után kigyulladt egy autó Baranyában az éjszaka
Két gépkocsi ütközött össze Mecseknádasd térségében, a 6-os főút kanyarjában éjszaka. Az ütközés következtében az egyik autó kigyulladt, a másik kocsiba beszorult egy ember. A bonyhádi hivatásos és a mecseknádasdi önkéntes tűzoltókat követően a szekszárdi hivatásos tűzoltók is a helyszínre érkeztek. Eloltották az égő járművet, s megkezdték a beszorult ember mentését. Az érintett útszakaszon teljes útlezárás volt érvényben.
Páva Zsolt, Pécs leköszönő polgármestere tiszta lelkiismerettel adja át a városháza kulcsát
- Köszönet a pécsieknek, hogy együtt építhettük ezt a csodálatos várost, mondta lapunknak adott interjújában Páva Zsolt, Pécs leköszönő polgármestere, aki 29 évet töltett el a város és a megye vezetésében alpolgármesterként, képviselőként, illetve polgármesterként. A választás eredménye miatt csalódott, úgy véli, az emberek indulatból tették le a voksukat egyik vagy másik jelölt mellett. A várost az utóbbi tíz évben vezető politikus szerint sikerült Pécset olyan helyzetbe hozni, hogy tiszta lelkiismerettel adhatja át utódjának a városháza jelképes kulcsát. Páva Zsolt arról is...
A műszaki szakterülettel...
Ötödik alkalommal rendezte meg a Magyar Elektrotechnikai Egyesület országos műszaki pályaválasztó fesztiválját. A roadshow...
Megnyitásának tízéves...
2019 őszén ünneplik az első Waldorf-iskola megnyitásának 100. évfordulóját, amely egyúttal az azóta világméretűvé vált...
Víztoronyban rekedt...
A héten Palé településen karbantartási munkákat végezetek a víztoronyban, amikor a munkások rosszul lettek és a hidroglóbusz...
Házhoz ment az egészségügyi...
„Helybe visszük a szűrővizsgálatokat" címen országos kampány indult a halmozottan hátrányos helyzetű településeken...
Tuskóval hatolt be a...
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki a töttösi sportlétesítmény öltözőjéből lopott - kétszer...
Csúcstechnológiájú...
A műszaki képzésben használható, korszerű szerszámokat és berendezéseket adományozott a Hauni Hungaria a Pécsi Tudományegyetem...
Pécsről irányított, milliárdokat elcsaló bűnbandát számolt fel a NAV
Majdnem négymilliárd forint áfát csalt el az a mobiltelefon-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, amit a napokban négynapos nemzetközi akcióban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A pécsi irányítású, de országosan kiterjedt céghálózat a nagyüzemi költségvetési csalást a közösségi áfaszabályok kijátszására építette. A bűnszervezet közvetítő cégeken keresztül szerzett be Ausztriából telefonokat nettó áron. Az osztrák eladó és a magyarországi nagykereskedő közé néhány havonta cserélt, strómanok nevére átírt, bukó cégeket iktattak be. Mivel a...
Nemzetközi fórumot és kiállítást szervez a Roszatom Pécsett novemberben
A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern társadalmi tanácsa szervezésében nemzetközi társadalmi fórumot és kiállítást rendeznek november 6-7-én Pécsen, a rendezvényen a fenntartható fejlődés kérdéseit vitatják meg, valamint azt, hogyan járul hozzá az atomenergia és a többi, alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrás a globális klímavédelmi célok teljesüléséhez. A Roszatom az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: a gyorsan növekvő energiafogyasztás és a globális éghajlatváltozás miatt az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrások szerepét nem...
Mohácson fogtak el öt migránst a rendőrök
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba öt migráns Mohácson. A rendőrök csütörtökön 17 órakor öt migránst tartóztattak fel Mohácson. A négy férfiból és egy nőből álló csoport tagjai török és szír állampolgároknak vallották magukat. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.Velük szemben az intézkedések folyamatban vannak.Képünk illusztráció.
« Előző
11382 | 11403 | 11424 | 11445 | 11466 | 11487 | 11508 | 11529 | 11550 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- Megszólalt a hantavírusról a...
- Kidőlt fák, leszakadt ágak:...
- Csak heti két meccset akar...
- Továbbra sem látogatható az...
- Komár, Demjén, Charlie és a többiek:...
- Két baranyai városban készülhetnek a...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...

