Traffipax pénteken Pécsett és környékén
08.30 - 09.15 óráig Pécs, Szigeti út09.30 - 10.15 óráig Pécs, Dr. Veress E. út10.30 - 11.15 óráig Pécs, József A. út11.30 - 12.15 óráig Pécs, Szigeti út13.00 - 13.45 óráig Pécs, Makay I. út14.00 - 14.45 óráig Pécs, Nendtvich A. út15.00 - 15.30 óráig Pécs, Maléter P. út.EKF: szűken mérnek 2009-ben
A szocialista politikus beszámolt arról, hogy a nyílt pályázatra mintegy háromszázan jelentkeztek egymilliárd forintos forrásigénnyel, az EKF Művészeti Tanácsának tagjaiból, valamint külső szakértőkből álló bíráló bizottság közülük választotta ki a támogatásra érdemeseket.NÉZZE MEG, HOGY KIKET VÁLASZTOTTAK ÉS KIKET NEM: KLIKK IDE!Kiemelte, hogy az összeg harmadát tizenöt képzőművészeti pályázat nyerte el, kilenc és félmilliót kapott négy könnyűzenei, nyolcmilliót tizenegy komolyzenei, hét és felet tizenhárom tudományos rendezvény.Pál Zoltán, a Művészeti Tanács tagja azt mondta:...
Pécsi támadások: egy letartóztatott
Zsobrák Péter, a megyei rendőr-főkapitányság századosa lapunknak azt mondta, folyamatos a nyomozás a viperákkal és baseball-ütőkkel felszerelkezett fiatalok által elkövetett, rombolás és ütlegelések kapcsán, a gyanúsítottak köre ugyanakkor hat főre szűkült. Az egyenruhások sajtószóvivője a hat személyi sérülést okozó ügy kapcsán azt mondta, továbbra is folynak a tanúk és a vélelmezett elkövetők kihallgatásai. A tettesek egyikét röviddel a támadás után, már október 27-én előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, s őt összesen egy éven át rács mögött is tarthatják.Őt és...
Pécsett hallhatjuk a Harlem...
A gospel élvezete hazánkban ritka és különleges élménynek számít, ezért külön öröm, hogy a washingtoni Fehér Ház és a római...
Személygépkocsi ütközött...
Zsobrák Péter elmondta: a baleset körülményei még nem tisztázódtak, egyelőre annyit lehet tudni, hogy a személyautó román állampolgárságú utasai sérültek meg, őket a mentők kórházba..."Fesztiváltámogató...
"A Magyar Fesztivál Szövetség elnöksége ebben az évben díjakat alapított öt kategóriában. A díjakat a szövetség soros közgyűlésén december 4-én Pécsett adta át Márta István, a...Táskából loptak ki...
A táska a károsult mellett volt, de nem figyelt rá. A rendőrség lopás miatt indított nyomozást.December 18-án Pécsett lép...
A népszerű énekesnő a PTE Általános Orvostudományi Karának aulájában örvendezteti meg koncertjével pécsi rajongóit.A PANNONPOWER az új...
Péterffy Attila, a Pannon Hőerőmű Zrt. elnök-vezérigazgatója és Gasz Zoltán, a PÉTÁV igazgatója a jóváhagyás után alá is írták...
Marosvásárhelyen vendégszerepel a JESZ
A több mint 200 éves történet, aktualizálás nélkül szól akkori és mai bűneinkről, megalkuvásainkról, kötöttségeinkről, szárnyalásainkról - írja az MNO. A Mikuli János rendezte produkciót a marosvásárhelyi közönség december 6-án este hét órakor láthatja a Színházművészeti Egyetem Stúdió Színházában.Péntektől három héten át Pécsi Advent
A kicsiket várja a Bóbita Bábszínház, a Hangoló zenés gyermekszínház, a Szélkiáltó együttes. A nagyobbak számára az iskolák, kórusok, zenekarok karácsonyi műsorait kínálják, míg a felnőtteket a hazai kultúra jeles képviselői várják. A Bazilikában fellép többek között a Vasutas Koncert - fúvószenekar, a Makám együttes, Király Csaba Liszt díjas orgonaművész, a Mohácsi Bartók Béla Vegyeskar, a Pécsi Nyugdíjas Pedagógusok Barátság Kórusa. A programok ingyenesen tekinthetők meg. Mint azt Fazekas Orsolya kommunikációs referens írja, a szervezők célja, hogy valódi várakozást,...„Örömzenével" zár az Orient-Express
A muzsikálás mesteri foka garantált, hiszen az együttes tagjai közül többen a Népművészet Ifjú Mestere cím birtokosai, s emellett a Magyar Állami Népi Együttes zenészei. Önálló zenekarként, s a táncosok kíséretében egyaránt a világ számos szegletében adták már hírét a magyar népzene különlegességének és gyönyörűségének (egyebek mellett Angliában, Görögországban, Indiában, Venezuelában és az Egyesült Államokban).A zenekar vezetője és prímása, Pál István „Szalonna" 1980-ban született, Kárpátalján. Zenetanár szülők gyermekeként hamar olyan indíttatásokban részesült,...Traffipax csütörtökön...
08.30 - 09.15 óráig Pécs, Szigeti út09.30 - 10.15 óráig Pécs, Dr. Veress E. út10.30 - 11.15 óráig Pécs, József A. út11.30 - 12.15 óráig Pécs, Szigeti út13.00 - 13.45 óráig Pécs, Makay I....Folytassa TAKA! - Újabb...
- Precedens értékűnek tartjuk a Baranya Megyei Bíróság döntését, miszerint a hatástanulmányok és a tanácsadói szerződések...
Klímaébresztő: Ide az erőt!
Mennyiben érint, mennyiben okozzuk mi magunk, és mit tehetekünk a klíma-káosz elkerüléséért? Keressük a válaszokat,majd a...
Gyurcsány meglepte a...
Az egyesület elnöke, Orsós Ferenc munkatársunknak azt, szervezetüket 2004-ben tizenegy fiatal cigány alapította, s azt tűzték...
Átvilágítás: több pénzt a...
A jelentés megállapítja, hogy a Pécsi Nemzeti Színház központi és önkormányzati támogatása a többi vidéki nemzeti, illetve...
Átszervezték az...
Kiss István az MTI-nek beszámolt arról: vezénylési útvonalakat módosítanak azért, hogy normaidőn belül belül tudják mentesíteni a hótól, jégtől az utakat. Ehhez külső vállalkozókat is...Rendhagyó biológia óra a Simonyiban
Boa constrictor. Rendhagyó biológia órát tartottak a Baranyai Madárpóktartók Klubjának tagjai a pécsi Simonyi Károly Szakközépiskolában. Több mint ötszáz diák ismerkedhetett meg a nap folyamán az élő, egzotikus hüllőkkel és madárpókokkal.
Magyarszék: vasoszlop dőlt egy férfira a vasúti átjárónál
Zsobrák Péter elmondta: a baleset eddig ismeretlen okból következett be, a sérültet mentőhelikopter szállította kórházba, az ügyben vizsgálat indult. A rendőr több részletet nem közölt. Az MTI más forrásból úgy értesült, hogy a szerencsétlenül járt férfi a vasúti pálya mentén karbantartást végző szakembergárda tagja.Ritka veterán motorokat loptak Szalántáról
Az eddigi adatok szerint, november 19-én Szalántán, egy családi ház melléképületéből loptak el kettő darab ritkaságnak számító oldalkocsis motorkerékpárt. Az egyik KS 750 típusú, 1944-es gyártású, a másik KS600 típusú, 1941-es gyártású Zundapp motorkerékpár. Együttes értékük kilencmillió forint.A rendőrség kéri, hogy aki a motorkerékpárok hollétével kapcsolatban érdemi adattal rendelkezik, jelentkezzen a legközelebbi rendőri egységnél, vagy telefonon az ismert segélyhívók valamelyikén.
« Előző
50409 | 50436 | 50463 | 50490 | 50517 | 50544 | 50571 | 50598 | 50625 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Nyugdíjas tűzoltó ezredes oltott egy...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Félszáznál is több migránst...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Várhatóan csökken a...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...

