Zűrös pécsi közbeszerzés: feljelentés
2008. december 28. vasárnap 20:57

A vizsgálat során ugyanis a közbeszerzési döntőbizottság arra a megállapításra jutott, hogy az eljárást bonyolító Vass Consulting (VC) jogszabálysértést követett el azzal, hogy nem fogadta el az Utiber hiánypótlását. A VC azzal érvelt, hogy mivel nem érkezett meg hozzájuk időben az anyag, az ajánlatot nem is vehették figyelembe - a döntőbizottság szerint azonban a posta még bizonyíthatóan a beadási határidő lejárta előtt kézbesítette a hiánypótlás okmányait.
Miért léptek vissza, ha nyertek?
A jogsértés miatti egymilliós bírságot az önkormányzat fizeti - tudtuk meg Papp Judittól, a város jegyzőjétől. Az összeget abban az esetben kaphatja csak vissza Pécs, ha a Vass Consultingnak ad igazat a bíróság a perben.
A jegyző közölte azt is, hogy következő évben nem ez a cég látja majd el a közbeszerzési feladatokat.
A Vass Consulting ugyanis - annak ellenére, hogy az erre a célra meghirdetett pályázatot megnyerte - nem írta alá a 2009-re vonatkozó, havi bruttó kétmilliós megbízási díjjal járó szerződést.
A meglehetősen szokatlan döntés okairól a cég képviselője nem kívánt nyilatkozni.
Egy biztos csak: a pécsi bírálóbizottság az okmányok határidőn túli beérkezésére hivatkozva nyilvánította érvénytelennek az utiberes ajánlatot - ezt azonban a döntőbizottság jogszerűtlennek nyilvánította, s új eljárás lefolytatására kötelezte az érintetteket.
A történtek után a képviselő-testület természetesen kénytelen volt eredménytelennek nyilvánítani az eljárást, s a műszaki ellenőr kiválasztása érdekében új közbeszerzésbe kezdeni.
Sík László Lajos, a kommunális bizottság elnöke (az említett bírálóbizottság tagja) úgy véli, a történtek miatt nem fog csúszni a terv első ütemére vonatkozó eljárás, s a megvalósítás sem, szerinte ugyanis nem okoz gondot a műszaki ellenőr későbbi kiválasztása. Úgy látja, a munka akár három hónap múlva is elindulhat, hiszen összességében 16 hónapot kapnak majd a kivitelezők a feladat elvégzésére, azaz akár még 2010-ben, az EKF évében is dolgozhatnak.
A Vass Consulting jogi képviselője - aki nevének közléséhez nem járult hozzá - lapunknak azt mondta, a közbeszerzési döntőbizottság határozatát bíróságon támadták meg, s közben büntető-feljelentés is tettek, így immáron a rendőrség hivatott arra, hogy kiderítse, történt-e bűncselekmény az ügyben. (Információink szerint egy, a kézbesítés időpontjával kapcsolatos, vélelmezett okirathamisítás áll a feljelentés hátterében, de ezt a jogi képviselő nem erősítette meg.)
A jogász csak annyit mondott, továbbra is kiállnak a mellett az álláspontjuk mellett, hogy az ominózus hiánypótlás elkésett, s a bírálóbizottság joggal érvénytelenítette a pályázatot.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...
- Komoly havazás várható Pécsett...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Elegük van a félelemből: felvonulást...
- Gyász: elhunyt Szentpáli Bence, pécsi...