Ezt gondolják a pestiek Pécsről
"Azért abban reménykednek, hogy az EKF-projekt élére kinevezett sokadik igazgatóval csökkenteni lehet a kudarcélményeket. De mit lehet kezdeni egy 36 milliárd forintos kulturális projekttel, aminek a vezetője volt már dohányipari lobbista és szemétszállító-vállalkozó is?Október 31-én az EU-nál két pécsi pályázat nyert tíz milliárd forintot, közvetlenül előtte néhány héttel a helyi fiatal MSZP-sek Tóth Bertalan vezetésével megbuktatták a másfél éve az igazgató posztot ellátó Mészáros Andrást, aki a pécsi polgármester, egyben baranyai MSZP-elnök és megyei elnök Tasnádi Péter...Balokány: csak ígéretek vannak
Mint arról beszámoltunk, a Balokány Liget Kft. a vasúttól délre, a Balokányfürdővel átellenben egy több mint öthektáros területen élményfürdőt kíván létrehozni. Ennek érdekében a várossal úgynevezett településrendezési szerződést kötnek, amely szerint Pécs az építési szabályzat módosításán túl még 290 millió forinttal is segíti a beruházást. Ez az összeg fedezi a terület feltárásához szükséges út építési költségeinek felét. A beruházó korábban 14 milliárdos projektet emlegetett, s bár lapunk munkatársa a nyár folyamán többször is kereste a cég...
Tőkeemelés közpénzből a Zsolnayban
A városi megacég köztudottan nehéz helyzetben van, hiszen a konszernbe végül a nyereséget termelő nagyvállalatok nem kerültek be, így a Holding pénzügyi lehetőségei igencsak behatároltak. Ismeretes ugyanakkor, hogy a nyáron egyik vállalkozása, a Pécs TV már a teljes - pénzügyi - ellehetetlenülés szélére jutott, az önkormányzat egész évi támogatását felélte addigra. A szintén a holdingba tartozó Zsolnay-gyárnál a helyi hatalom segítségével idén már közel hétszázmilliós tőkeemelést hajtottak végre. A tőkeemelésről szóló tervezet szerint a...
Elképesztő összegek az EKF...
Ahogy egymás után nyújtják be az EKF kulcsberuházásaival kapcsolatos pályázatokat a fejlesztési ügynökséghez, úgy kerülnek...
„Misézik" a Benkó Dixieland...
1957. februári megalakulás óta hosszú utat tett meg a Benkó Dixieland Band addig, hogy mára a világ egyik legjobb dixie...
Pécsiek lépnek fel a Kodály...
A Zeneakadémia egykori növendéke és tanára, Kodály Zoltán világhírű zeneszerző és pedagógus 126 évvel ezelőtt, 1882. december 16-án született, és éppen 100 esztendővel ezelőtt, 1908-ben...Mérlegen: Liverpool és...
LIVERPOOL 2008: FŐBB ELVEK ÉS CÉLKITŰZÉSEKAz EKF címmel és programmal a szervezők és résztvevők elsődleges célja Liverpool...
Választás Sátorhelyen és...
A Baranya megyei Sátorhelyen azért tartanak időközi választást, mert a község polgármestere, Jónás Ferenc októberben lemondott tisztségéről; döntését nem indokolta. A posztért négy...Olimpikonokat és...
Baranyából Pekingben öt sportoló és három parasportoló vett részt: Bodor Richárd úszó, Jakabos Zsuzsanna úszó, Csonka Zsófia sportlövő, Czukor Zoltán atléta (gyalogló), Kürthy Lajos...Életkezdési támogatásokat adott át a megyei önkormányzat
A megyei önkormányzat feladata azokról a gyermekekről gondoskodni, akik önhibájukon kívül nem a saját családjukban nevelkedhetnek, illetve azokról a fiatal felnőttekről, akik létfenntartásukat önállóan biztosítani nem tudják. Ehhez az elmúlt években a kormányzati támogatás mellett a megyei önkormányzat jelentős összeget biztosított saját forrásaiból. Különös tekintettel azért, mert a családon kívül nevelkedő gyermekek, fiatalok számára a hiányzó otthon pótlása segítséget nyújt társadalmi beilleszkedésükhöz, biztosítva számukra az esélyegyenlőséget.A Baranya Megyei Önkormányzat...
Vasútállomás: a műemlék már omlásveszélyes
Legalább egy, de reálisan inkább másfél évet venne igénybe az 1-1,5 milliárd forintos renoválás, amely után eredeti pompájában állhatna a pécsi állomás épülete. A fejlesztéssel az utasok által használt, ma hitvány helyszíneket XXI. századi szintre emelnék, kényelmet szolgáló technikai berendezésekkel vérteznék fel.A Pfaff Ferenc tervei alapján 1898 és 1900 között épített pályaudvart, és Zsolnay-alkotásokkal díszített fogadóépületét azonban egyelőre nem tudja miből felújítani a MÁV - pénz ugyanis még mindig nincs a projektre.TEKINTSE MEG...
Pécsi Arcok - Magda József: „Szeretni kell a munkát"
- Miért választotta ezt a szakmát? - A szakmunkásiskola után mélyfúró technikumba jelentkeztem. Kutató szerettem volna lenni, de másodikban közölték, hogy az iskolából bányászati technikum lesz. Nagymamám ekkor azt mondta: ne menjek, mert a bányán nincs ablak. Féltett. Akkoriban nem jártak túl jó idők: sokan annak is örültek, hogy ha zsíroskenyérre futotta. Mamám pedig úgy vélte, ha szakácsnak megyek, akkor bármi is lesz, éhezni biztosan nem fogok. 1957-ben aztán felmentem Pestre, de előtte három hónapig dolgoztam a Nádorban, a Corvin és Balaton étteremben is. Fizetést nem kaptam,...
Bemutatkozik a Wassmann...
Az italtechnológiai szakmérnökként végzett heidelbergi Ralf Wassmann és Susann Hanauer egy szakkönyvben olvastak Villány...
Egy kukában találták meg...
Az iratok között van Lusztig Péter pártigazolványa is. A csipkártyás tagságit a Magyar Nemzetnek juttatta el egy olvasó, a...
Traffipax szombat Pécsett...
08.30 - 09.15 óráig Pécs, Pécsváradi09.30 - 10.15 óráig Pécs, Hársfa u.10.30 - 11.15 óráig Pécs, Makay út11.30 - 12.15 óráig Pécs, Építők útja13.00 - 13.45 óráig Pécs, Tüzér u.14.00 -...Zsidó múzeum lehet Pécsett
A minap írta alá Budapesten a 2009-2011-es évekre szóló magyar-izraeli kulturális csereprogramról megállapodást Bogyay...
Budi a templom mellett -...
Egyik Tettyén élő olvasónk értesítette lapunkat arról, hogy a nyáron érdekes "képződmény nőtt ki a földből" egyik...
Pécsi az ország legjobb...
- Hivatalos ügy szólított Pécsre, és - mivel régen nem jártam a Fregattban - úgy gondoltam, közelebbről is megismerkedem...
Soha ki nem állított művek a Vasarely Múzeumban
A Hommáge a Victor Vasarely című kiállítás az ismert művek mellett huszonkét, francia magángyűjteményből származó, elsősorban Vasarely korai korszakában született festményt és grafikát is felvonultat. Két festmény Denise René galérista, Vasarely barátjának tulajdona.Sárkány József, a tárlat szervezője az MTI-nek azt mondta: az állandó kiállítás azért nem volt látogatható, mert mintegy félszáz darabja írországi és franciaországi tárlatokon szerepelt, "csonka kiállítást" pedig nem akartak bemutatni. A mostani, kibővített anyag azonban mindenkit kárpótol, igaz, csak február...Igazi, hagyományos sváb disznóvágás
A „hajnali" kilenckor kezdődő disznóvágáson, ahogy illik, hagymás vért és fokhagymás sült májat fogyaszthatnak a vállalkozó kedvűek kezdésként. Az áldozati malac későbbi feldolgozása közben pedig Markesz István mesél a témához kapcsolódó igazi sváb hagyományokról, majd az egybegyűltek Luca búzáját is elvethetik. Mint az ilyen alkalmakkor szokás, a dolgos tömeg a zsír sütésekor megkóstolhatja a friss töpörtyűt, eközben borkóstolóval, a tábortűz mellett egy kis harmonikaszó kíséretében melengetheti testét-lelkét. A nap egyik fénypontja 16 órakor következik el, ekkor...
Bosnyák kamionos türelmetlenkedett a határon
A sofőr már végzett a vámvizsgálatokkal, de a piros jelzés ellenére elindult, nekiment a sorompónak. A rendőrök elfogták a férfit, megbüntették és kár miatt ellene eljárás indult.
« Előző
50301 | 50328 | 50355 | 50382 | 50409 | 50436 | 50463 | 50490 | 50517 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Félszáznál is több migránst...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Petrétei a tévé székházának 2006-os...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Magyarországon az első, a világon a...
- Emléktáblát avattak a pécsi...
- Várhatóan csökken a...

