Hajrá Strabag, hajrá Bókay!
Mint azt Bókay Endre, pécsi országgyűlési képviselő a Pécsi Újság.hu-nak elmondta, hamarosan megtörténik a hivatalos bejelentés a közlekedési minisztérium részéről, jelenleg ugyanis forrásokat csoportosítanak át a kertvárosiak számára már-már létfontosságúnak tetsző útszakasz megépítésének finanszírozásához. Nemsokára készülnek a tervek is, hogy eldőlhessen, pontosan mennyibe kerül majd, s hány műtárgy szükséges a kétsávos, szintbeli kereszteződéseket kerülő, autópályává fejleszthető gyorsforgalmi út megvalósításához.Mint korábban beszámoltunk róla, a tárca számára egy...
Láthatóan a szoci szavazókra spórol a városvezetés
A többi tervezett beruházás (a török kori emlékek felújítása, a színház technikai fejlesztése, a szabadtéri színpad és a Harmadik Színház modernizációja, a középkori egyetem bemutathatósága) megvalósulása még teljesen bizonytalan. Ennek oka, hogy ma még a tavasszal bejelentett tartalékkeret nagysága sem meghatározható.Az előzetes összeget (lásd kapcsolódó írásunkat jobbra - a szerk.) ugyanis a megvalósíthatósági tanulmány költségbecslése alapján kalkulálták, miután Bajnai Gordon miniszter egy meglehetősen érdekes döntése miatt a Nagy Kiállítótér nem valósulhat meg abban a...
Újdonságokkal rukkol elő a T-Home
A vállalat első pécsi optikai hálózata a „Rózsadomb" környékén készült el, amelyen a szolgáltató a korábbi internetes sebességehez képest több mint tízszer gyorsabb internetet is biztosít. „A közelmúltban befejeződött jelentős fejlesztésnek köszönhetően maximálisan elérhető 25 Mbps letöltési sebességű internet e területen kívül további 6000 pécsi háztartásban is megrendelhető" - nyilatkozta lapunknak Jung László régióvezető. Az új hálózaton elérhető a digitális tv, megállíthatók a műsorok, miközben a család többi tagja még internetezhet és telefonálhat is.A...
Fülszöveg: disputa a...
Az 1982-ben született olasz művésznő egészen korán, négy éves korában kezdett ismerkedni a zongorával - árulta el a Pécsi...
Masszázsövvel csaltak ki...
Egy asszony nyitott ajtót, azt mondták neki, hogy az övet a házorvosa küldte. Értetlenkedett, de kifizette. Háromszázezer forintjába került. Utóbb felhívta a háziorvosát, számára ekkor...Mi vár ránk az EU soros...
A Közép-európai Egyetem professzora a nemzetközi Europe Direct Információs Hálózat baranyai információs pontja, valamint a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karának egy, a...Polihisztor segédmunkást...
A Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságnak a törzsadatok és a cégbírósági adatok összevetésekor feltűnt, hogy két kistelepülésen kilencven vállalkozást jegyeztettek be, közöttük olyanokat,...Hirtelen fékezett a busz,...
A sofőr hirtelen fékezett, azt mondta azért, mert egy autó megállt előtte. A sérülteket kórházba vitték, az orvosok szerint nyolc napon belül meg fognak gyógyulni. A rendőrség eljárást...Biztonságos házak az...
A nyilvántartást jogszabályok előírásai alapján készítették el az illetékes vízügyi igazgatóságok, de a helyiek véleménye szerint hibásan. Faller János, Dunaszekcső polgármestere a lapnak...Sört osztanak a zsaruk az utakon holnap
Az akcióhoz kapcsolódik a Pécsi Sörfőzde Zrt., amely egy-egy doboz alkoholmentes sörrel ajándékozza meg a szabályosan közlekedőket. Az ittasan okozott közlekedési balesetek aránya megyénkben 16%, az országos átlag (13%) felett van, a főkapitányság ezért döntött a szokványosnál szigorúbb fellépés mellett - derült ki a rendőrségi közleményből.Feljelentéssel dúl a harc a pécsi vízilóbébiért
Az abonyi vadaspark gazdája megállapodott az állatkerttel, és egy víziló-apartmant is építtetett a vízilóbébi számára. A férfi ellen azonban feljelentés érkezett, ezért egyelőre csúszik a költöztetés. Tóth Tibor tulajdonos szerint a Természetvédelmi Hivatal emberei személyesen vizsgálták meg vadasparkját, de egy-két apróbb hiányosságon kívül nem kifogásolták a költöztetést. A férfi szerint a Magyar Állatkertek Országos Szövetsége szeretné megakadályozni az ügyletet, mert a magán parkban nincs fennhatóságuk, a szervezetnek pedig több európai állatkert is tagja, melyek szintén...Traffipax kedden Pécsett és környékén
08.30 - 09.15 óráig Pécs, Szigeti út09.30 - 10.15 óráig Pécs, Makay I. út10.30 - 11.15 óráig Pellérd11.30 - 12.15 óráig Pécs, József A. út13.00 - 13.45 óráig Pécs, Athinay út14.00 - 14.45 óráig Pécs, Megyeri út15.00 - 15.30 óráig Pécs, Nagy I. útSzenzációs énekest Janus...
A Reneszánsz Év tiszteletére fogott össze tucatnyi zenekar és zenész, hogy a közelmúltban újratemetett humanista költő és...
2010: ki fogadja a turistákat?
"Az első és legfontosabb, ami hiányzik a Péccsel számoló túraszervezőknek, hogy pontosan tudják, hol milyen program kerül...
Drasztikusan emelik a...
A pécsi parkolási rendszerrel kapcsolatos új rendeletről a karácsonyi szünet előtti utolsó közgyűlésen dönt majd az...
Téglával dobta fejbe apját...
A férfi súlyosan megsérült. A fiú a rendőröknek azt mondta, az apja dobta meg először a téglával, ő csak visszadobta. Büntetőeljárás indult az ügyben.A festékszóró mellett...
A tizennégy és tizenhét év közötti fiatalokat egy járókelő vette észre, amint köztéri bútorokat, padokat, buszmegállót rongáltak festékszórókkal. A rendőrök bekerítették és elfogták a...Vállalkozók Napja: két...
Ezúttal két baranyai díjazott munkáját is elismerték. Az Év vállalkozója lett Kultné Mátyás Rita, a Mohács és Vidéke Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője és dr. Kiss Endre, a Szigetvári...Flamenco-est: izzás, titok, gyönyör
Nuestro aire : a mi levegőnk, szelünk, amellyel a mi flamencónkba lehelünk lelket. Ez az együttes ars poeticája. Előadásukban tradicionális szálakat fonnak össze saját húrokkal, egyedi megfogalmazásban - fogalmaztak a szervezők.Keck Mária koreográfus vezetésével, kitartó munkával, odafigyeléssel és jó időzítéssel alakult meg a különböző közegből érkező fiatal előadók társulata. A szerb-magyar táncegyüttes bizonyíték arra, hogy a "duende", a flamenco lelke nemcsak spanyolhonban lakik, hanem az érző, együtt lélegző művészek sajátja - vélik az est házigazdái.Szavazzon az év kórháza választáson!
A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar I. számú Belgyógyászati Klinikája után a második helyen a fővárosi Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetet, a harmadikon a pécsi egyetem Idegsebészeti Klinikáját tartják jelenleg legjobbnak a betegek. A 4-5. helyen a pécsi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, illetve a kistarcsai Flór Ferenc Kórház szerepel.A 4. alkalommal megszervezett szavazáson a kórházakra október eleje óta lehet voksolni egészen december 31-ig. A betegek csakúgy, mint az előző 3 évben, 5 kategóriában értékelhetik az ország valamennyi, körülbelül 230...
M6-os: műhelyprogram a városházán
December 10-én 10 órakor „Gazdasági élénkülés, zökkenőmentesen" címmel szakmai műhelyprogramnak ad otthont a városháza nagyterme, amelyen felhívják a figyelmet az épülő M6/M60-as autópálya gazdaságélénkítő hatására, illetve a szükséges befektetési vonzerő megteremtésére - közölte a városháza.
« Előző
50355 | 50382 | 50409 | 50436 | 50463 | 50490 | 50517 | 50544 | 50571 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Félszáznál is több migránst...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Petrétei a tévé székházának 2006-os...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Magyarországon az első, a világon a...
- Emléktáblát avattak a pécsi...
- Várhatóan csökken a...

