Draskovics: Fókuszban a közterületek rendje
Mindez nem jelenti a többi fontos feladat, mint például a felderítés, a nyomozás, a határrendészet háttérbe szorulását, de a rendőrség a jövőben jobban gazdálkodik majd azzal a rendelkezésre álló erővel, amit a 45 ezer fős magyar rendőri állomány jelent - mondta a szaktárca vezetője a Dél-Dunántúl rendőri vezetőivel folytatott megbeszélését követően.Közölte: a Baranya, Somogy, Tolna alkotta térség rendőri vezetői értik, "mit vár tőlünk az ország", s lényegében készen vannak azok a tervek, melyek alapján már a közeli hetekben érdemi változás lesz a köztereken.Megjegyezte,...Újraiparosítás a PANNOVA Ipari Parkban
"A projektet a STRABIL Kft. a Dél-Dunántúli Operatív Program „Az üzleti infrastruktúra (ipari parkok, inkubátorházak, barnamezős telephelyek) fejlesztése" című pályázati támogatás keretében „A dél-dunántúli régió legújabb ipari parkjának, a Pécs-Kővágószőlősi Ipari Parknak a fejlesztése" címmel valósítja meg hazai és európai uniós támogatásból. (A támogatás mértéke 49%.)A projekt nyitó sajtórendezvényére 2009. február 13-án került sor. Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnökének nyitóbeszédét követően Dr. Varga Jenő, az MGYDDRSZ elnöke ismertette a...PTE: meghatározó fejlesztések kezdődnek idén
Gábriel Róbert beszámolt arról, hogy a Science Building elnevezésű, 6,9 milliárd forintból - ebből 6,5 milliárd forint pályázati támogatás - megvalósuló projekt célja az alapkutatási potenciál fejlesztése a természet-, a műszaki és az egészségtudományok területén. Ez lehetővé teszi a nagy nemzetközi pályázatokon való részvételt, európai színvonalú laboratóriumok létrehozását, továbbá hallgatók oktatását.Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy a két pályázat révén megvalósuló 19 milliárd forint értékű fejlesztés nemcsak az egyetemnek, hanem a...Pravo: békéscsabai bolgár...
A formáció 2007 decemberében ünnepelte 10 éves évfordulóját a budapesti "Bulfest" keretében. A zenekar Békéscsabáról indult, és "nagy utat" tett meg, amíg a hazai...APEH: népszerű az...
Február 16-ig még leadhatják az ügyfélszolgálatokon, illetve postákon a magánszemélyek az egyszerűsített bevallás elkészítését igénylő nyilatkozatot. Aki ezt a megoldást választja, annak...PEN 2009: sztárparádé, új,...
Az idei - 2009. április 22-25. között megrendezendő - PEN három különálló koncerthelyszínt takar, és külön helyet a kísérőprogramok számára. A színpadok mérete tovább növekedik, a...Megdőlhet a vízállásrekord...
A vízügyi igazgatóság tájékoztatása szerint az érintett területeken ezen a télen a szokottnál sokkal több hó esett. Ha lassan olvad el, nem okoz különösebb problémát, mert a meder képes...MH: Páva Zsolt Orbán...
Páva Zsolt jövő kedden részt vesz a párt elnökségének ülésén; erre Orbán Viktor kérte fel. A pártelnök telefonon beszélt a polgármesterjelölttel, és azt mondta neki, hogy minden...Se kómaközpont, se Balokány
Immár biztos, hogy az István-aknán tervezett nagyszabású, több tízmilliárdos projektre a legjobb esetben is éveket kell várni....
Blama: hiába a 150 milliós támogatás
Pedig ősszel még azt közölték lapunkkal az illetékesek, hogy legkésőbb tavasszal elindulnak a munkálatok, s a kivitelezés közbeszereztetése is küszöbön állt már. Most, a 2009-es büdzsé tervezésekor azonban kiderült, hiába nyerte meg a város a pályázati pénzt, annak önrészét sem tudja előteremteni.Soó László, a költségvetési bizottság szocialista elnöke a Pécsi Újság.hu-nak adott nyilatkozatában elismerte, valóban nem tudnak forrást biztosítani a fejlesztésre. Mint mondta, a 47 millió forintnyi önrészt még csak-csak elő tudták volna teremteni, a bicikliút megépítéséhez viszont...
Buszforduló-ügy: segít a megye
Mint ismert, a buszforduló a megye tulajdonában lévő területen áll, így addig, amíg a város nem talál megfelelő megoldást egy új forduló kialakítására, a baranyai önkormányzat a későbbiekben értékesíteni kívánt ingatlan területén átmenetileg engedélyezi a buszok megfordulását. Így egy időre az a furcsa helyzetet áll elő, hogy egy megyei kézen lévő (magán)területen városi „tulajdonú" buszok közlekednek.A megyei elnök PK. Zrt.-hez írt levelében, mint Hargitaitól megtudtuk, hangsúlyozta, hogy hosszabb távon kívánják értékesíteni az ingatlant, konkrét...
Pécsett a Mr. President frontembere
A közelmúltban volt már rá példa, hogy Pécsett a kilencvenes évek popzenéjének valaha volt ikonjait élőben is láthatta a város közönsége. Legutóbb a nigériai származású - eredeti szakmáját tekintve fogorvos - Dr. Alban fellépése állította feje tetejére a pécsi party-életet a Color Café előtt. Péntek este - ugyanennek a szervezőbrigádnak köszönhetően - tart fergetegesnek ígérkező bulit a Mr. President egykori frontembere Delroy Rennalls alias LayZee.Az énekes egy magyar könnyűzenei portálnak nyilatkozva azt mondta, izgatottan néz a két magyarországi (köztük pécsi) fellépése elé,...
Meglopták a tanárt egy...
Egy osztályteremből az asztalából tűnt el a tárcája. Várt egy napot, abban bízott csak vicceltek. Mivel nem jelentkezett senki, ezért tett feljelentést. Ötezer forint és az összes...A Pannon Hőerőmű Zrt....
Civilek a Mecsekért Mozgalom, Dr. Vicze CsillaÖsszefogás Pécsért Egyesület, Kővári JánosCivilek a Zengőért Mozgalom, Dr. Herbert Tamás Tárgy : válasz a Pannon Hőerőmű Zrt. tevékenységével...Óz: huszonötödször is a...
A mindenki által jól ismert történetet az előadás rendezője, Steiner Zsolt Bókai Zoltán új zenéjével, és Spala Korinna fiatalos koreográfiájával tette izgalmassá és maivá. A produkció -...Bántalmaztak egy mentőst...
A mentős a munkáját végezte, amikor egy férfi rátámadt és megütötte. A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított eljárást az elkövető ellen - mondta Zsobrák...Harapásért pofozkodott a...
A nagyszülőt a rendőrök előállították, azt mondta azért ütött, mert az unokáját korábban valaki megharapta az iskolában.Szakszerűen járt el a 14...
Lezárult az ÁNTSZ vizsgálata, amely megállapította, hogy az orvos szakszerűen, de nem kellő gondossággal járt el, ezért figyelmeztetésben részesítik, mondta Schäffer Károly, a...Négy előadással ismét Pécsett az Újvidéki Színház
A vajdasági magyar Újvidéki Színház társulatának vendégjátékait március 2-án, és 4-én este héttől, március 3-án pedig 16 illetve 20 órai kezdettel tekintheti meg a közönség. A rendezvény az EKF 2009-es felvezetőévének programja.Egyszerre két gyalogost ütöttek el a 6-os úton
Az egyik súlyos, a másik könnyű sérülésekkel került kórházba. A vizsgálatok szerint körültekintés nélkül mentek át az úton, az autós nem tudott megállni, elgázolta őket. A rendőrök a forgalmat - a szemle alatt - egy sávon engedték.Toller jogerősen is cselekvőképtelen
Hajdú István bíró elmondta: a politikust képviselő ügygondnok jelezte a bíróságnak, hogy határidőig nem fellebbezett a három héttel ezelőtti döntés ellen. A törvény értelmében Toller László pénteken elveszíti választójogát, és ezzel együtt parlamenti mandátumát. Ez azt jelenti, hogy Baranya 3. számú országgyűlési választókörzetében négy hónapon belül időközi választást kell kiírni.Rodek Margit ügygondnok az MTI megkeresésére úgy fogalmazott, hogy azért nem élt a fellebbezés jogával, mert "meggyőző volt a politikus állapotáról készült szakértői vélemény és a bírósági határozat...
« Előző
49707 | 49734 | 49761 | 49788 | 49815 | 49842 | 49869 | 49896 | 49923 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Várhatóan csökken a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Célba értek az első ingyenes...
- Petrétei a tévé székházának 2006-os...
- Jelentkezőket toboroznak a...

