Az EKF hírvivőit fogadta a kaohsiungi polgármester

1992-ben járt hazánkban, és kilátásba helyezte, hogy 2010-ben is ellátogat Magyarországra. „Kaohsiung Pécshez képest egy nagyon fiatal város. Egy delegációt szeretnék összeállítani, melynek az lesz a feladata, hogy élénkítse a magyar és a tajvani kulturális kapcsolatokat" - mondta Chu Chen a magyar küldöttségnek, amelyet dr. Mészáros János, a Nemzeti Sportszövetség alelnöke vezetett. Horváth Márk és Szabó Kata két és fél éve versenyzik együtt és a Világjátékokon a rock'n'roll versenyek első napján bejutottak a legjobb 12-be.

Trafóolaj-lopással okoztak áramszünetet Majson

Több utcában nem volt áram, legalább kétmillió forint kárt okoztak. A tettesek hűtőolajat próbáltak lopni, már 150 litert kiengedtek, amikor a rendőrök elfogták őket. A liptódi, babarci és lánycsóki férfi ellen közérdekű üzem működésének megzavarása miatt indult eljárás, egyet közülük őrizetbe is vettek.

PTE: hetven külföldi diáknak indult magyar nyelvkurzus

A szervező Pécsi Tudományegyetem szóvivője, Győrffy Zoltán tájékoztatása szerint az egy hónapon át tartó kurzuson olyan diákok vesznek részt, akiknek tanulmányaikhoz szükségük van a magyar nyelvre, külföldi felsőoktatási intézményekben magyar szakra járnak, vagy egyszerűen csak kedvet kaptak hozzá.A szóvivő beszámolt arról, hogy a hallgatók közül a legközelebbről a horvátok érkeznek, de vannak, akik az Egyesült Államokból, Indonéziából, vagy Japánból utaztak a baranyai megyeszékhelyre, hogy elsajátítsák a számukra fontos ismereteket.Győrffy Zoltán hozzátette: a résztvevők...

Operalia: Simon Brigitta a...

A világ vezető operaházainak igazgatóiból, valamint neves művészekből álló zsűri hétfőn hajnalban hozott döntését a verseny alapítója, Plácido Domingo hirdette ki az elődöntők helyszínéül...

Páva felkérte, Domingo...

Páva felkérte, Domingo elvállalta Páva Zsolt elmondta: szóban kérte fel a művészt, vállalja el a tisztséget, s ő igent mondott. Mindez Plácido Domingo...

Traffipax hétfőn Pécsett és...

07.00 - 07.45 óráig Pécs, Szigeti út 08.00 - 08.45 óráig Pécs, Rácvárosi út 19. 09.00 - 09.45 óráig Pécs, Dr. Veress E. út Uránváros10.00 - 10.45 óráig Pécs, József A. út 12.00 - 12.45...

Ötszáz aláírás a fehérhegyi...

Ötszáz aláírás a fehérhegyi Bányalóért Mint ismert, a bányákban dolgozó állatoknak emléket állító szobrot úgy állították fel, hogy az önkormányzat azt...

Pécsi űrfotót vizsgál a NASA

Pécsi űrfotót vizsgál a NASA Lőrincz Miklós pécsi műkedvelő csillagász független felfedezőként sötét foltot fényképezett le július 20-án a Jupiter déli...

Molnár-kerámiák: már csak a...

Molnár-kerámiák: már csak a héten Molnár Sándor munkásságának kezdetére erős hatással volt a népi iparművészet, a nyolcvanas évek közepén a Baranyai...

Matyi Dezső mégsem veszi meg: kérdésessé vált a Gyugyi-kollekció sorsa

Matyi Dezső mégsem veszi meg: kérdésessé vált a Gyugyi-kollekció sorsa A Zsolnay Kulturális Negyed egyik legnagyobb látványosságának ígérkezett a hatszáz darabos, világviszonylatban is egyedülálló gyűjtemény bemutatása, s az a terv, hogy az új komplexumban leljenek otthonra a híres keramikus nevéhez köthető alkotások.Úgy volt, hogy a Pécsi Direkt Kft. ügyvezető igazgatója, Matyi Dezső vásárolja meg a Zsolnay-kincseket a város számára: azaz ő tulajdonos lesz, de a dísztárgyakat a városi intézményben láthatta volna a nagyközönség.Matyi Dezső azonban most már azt mondja, a pénzügyi válság miatt egymaga nem tudja felvállalni a költségeket, így saját...

Halálos baleset a 6-os főúton

Zsobrák Péter elmondta: a teherjármű Pécs irányából haladt Szentlőrinc felé, amikor a mögötte haladó személyautó eddig ismeretlen okból belerohant. A kocsiban tartózkodó házaspár hölgytagja az ütközés következtében életét vesztette.A rendőr százados hozzátette, hogy a rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, a forgalmat a mentés idejére Tarcsapuszta felé elterelik.

Az ötöslottó nyerőszámai és nyereményei

Nyerőszámok:25 (huszonöt)29 (huszonkilenc)48 (negyvennyolc)66 (hatvanhat)89 (nyolcvankilenc)Joker-szám: 189835Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 47 darab; nyereményük egyenként 1.121.105 forint;3 találatos szelvény 3.173 darab; nyereményük egyenként 17.585 forint;2 találatos szelvény 92.162 darab; nyereményük egyenként 1.175 forint.

Traffipax vasárnap Pécsett...

09.00 - 09.45 óráig Pécs, Pellérdi elágazó 10.00 - 10.45 óráig Pécs, Makay I. út 11.00 - 11.45 óráig Pécs, Szigeti út 12.00 - 12.45 óráig Pécs, Tüzér u. 13.00 - 13.45 óráig Pécs, Dr....

A világhírű tenor egyedi...

A világhírű tenor egyedi fellépése! Az OPERALIA 2009 záró akkordjaként kivételes eseményben lehet része mindenkinek, aki Pécsett él, vagy Pécsre látogat.A tavalyi...

"A lelkem Pécsen marad"

- Évekkel ezelőtt felhagytál a versenyzéssel, mégis mindenkinek sikereid, az olimpiai aranyak jutnak eszébe a neved hallatán.-...

Idén még 350 milliót...

Idén még 350 milliót szánnak az EKF hazai és nemzetközi népszerűsítésére Az Európa Kulturális Fővárosa program promóciójára, marketingjére, az ún. médiavásárlásra és a rendezvényeken való...

Vasárnapi várjátékok Siklóson

Vasárnapi várjátékok Siklóson A vasárnaponkénti várjátékokon résztvevő érdeklődők többek között a reneszánsz kor udvari táncaival ismerkedhetnek,...

Traffipax szombaton Pécsett...

07.00 - 07.45 óráig: Pécs Makay I. út08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Mártírok útja09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Tüzér u.10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19.12.00 - 12.45 óráig: Pécs,...

Nyáron jóval több a kóbor eb

Nyáron jóval több a kóbor eb Farkas Tamás, a Misina Egyesület vezetője lapunknak elmondta, hogy a kóbor állatok számának növekedése két okkal magyarázható: „Az egyik mindenképpen gazdasági. Nagyon sokszor találkozunk olyan bejelentéssel, amikor valaki nem tudja ellátni az állatot". Ez - egyebek mellett - az egyre több idős és beteg kutya, valamint a kölykök szintén folyamatosan emelkedő létszámára írható, hiszen ezek állategészségügyi ellátásának költsége sok gazdának okoz fejfájást.„A másik tendencia a szabadságolási időszak. Minden nyáron találkozunk evvel a problémával; így július...

A megye is megválna Ácstól

A megye is megválna Ácstól A közel négymilliárdból tető alá hozott légikikötőt a 2006-os választási kampányban adta át Toller László, akkori polgármester. Mint ismert, a létesítmény üzemeltetésére a Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. volt hivatott, amelynek jelenlegi többségi tulajdonosa Pécs városa, kisebbségi birtokosa a Baranya Megyei Önkormányzat (rajtuk kívül tíz százalékos részesedése van még Pogány községnek is).A cég évek óta önkormányzati támogatásra szorul, s miután a kft.-nél egy ez évi, a város által indított belső vizsgálat szabálytalanságokat tárt fel, a városvezetés az ügyvezető, Ács...

Tudásközpont: hiányzott egy aláírás

Tudásközpont: hiányzott egy aláírás - A "Nagy Kiállítótér – Múzeumutca" projekt után a Tudásközpontnál is heteken belül elindulhat a munka – mondta munkatársunknak Horváth Zoltán, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke. Az EKF-projekt építésére vonatkozó, több mint három hónapja indított eljárás ellen a tendereztetésen második helyre sorolt konzorcium emelt kifogást, majd a közbeszerzési döntőbizottság talált is formai hibát a nyertes anyagában. Az öt pontban benyújtott tartalmi jellegű kifogásoknak ugyanakkor nem adott helyt a testület.A határozat...