Nem bírt magával egy drogos férfi
Üvöltette a zenét, így autózott a belvárosban. Többen szóltak a rendőröknek, ezért igazoltatták a férfit. Gyanúsan viselkedett velük is, drogtesztre vitték, ahol bebizonyosodott, drogot fogyasztott. Az autóban gyanús ampullákat is találtak a rendőrök, ezeket szakértőnek adják vizsgálatra. A harmincéves férfi ellen kábítószerrel visszaélés gyanúja miatt indult eljárás.Szamurájnak öltözve támadtak a banditák
Egy sötét kapualjból ugrottak elő, azt kiáltották családi bosszú, és rögtön suhintottak is a kardokkal. A testvérpár futva menekült, egy éjjeli portásnál találtak menedéket, onnét hívták a rendőröket. A kardos szamurájokat a közelben fogták el, ellenük súlyos testi sértés kísérlet miatt indult eljárás.Márciusban újra indul a pécsi Zöldhulladék-járat
A járat - az elmúlt években megszokott módon - kétheti rendszerességgel közlekedik a kertes lakóterületeken ott, ahol az ilyen jellegű „zöldhulladékok" keletkezhetnek. A program célja a növényi hulladék elkülönített gyűjtése és szállítása, amely így komposztálásra kerül cégünk kökényi Komposztáló telepén. A program óriási előnye, hogy a keletkező zöld-hulladékot nem kell a háztartás saját szabványedényébe gyűjteni, így az nem foglalja a helyet a kommunális hulladéktól. Az összegyűjtött növényi maradványok pedig nem a korlátozott befogadóképességű szigetelt lerakóba...Elárverezi a Szilitől...
Páva Zsolt polgármester pénteken reggel megtartott sajtótájékoztatóján azt mondta, reményei szerint nem lesz többé...
Jövő kedden este hatkor...
A Pécsi Tudományegyetem neves előadóinak közreműködésével elindított ismeretterjesztő elóadássorozat második eseményére március 2-án, kedden 18 órakor kerül sor a Vargha Damján...Borult lesz az ég, sokfelé...
Várható időjárás az ország területére péntek estig:Éjszaka délnyugat felől újra megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és pénteken túlnyomóan borult lesz az ég. Sokfelé várható eső....Traffipax pénteken Pécsett...
08.15 - 09.00 óráig: Kozármisleny 09.15 - 10.00 óráig. Pécs, 57-es fkl. út10.15 - 11.00 óráig: Pécs, Siklósi út 11.15 - 12.00 óráig: Pécs, Maléter P. út 12.45 - 13.30 óráig: Pécs, 58-as...1 órányi adásszünet...
Tájékoztatjuk tisztelt olvasóinkat, hogy február 26-án pénteken 14 órától várhatóan 15 óráig, szerverkarbantartás miatt, nem lesz elérhető hírportálunk.Szíves megértésüket...Az Alkotmánybírósághoz...
Az orvosprofesszor csütörtökön, a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: írásban megfogalmazott beadványában azt kérte a testülettől, hogy állapítsa meg a tavaly...Pécsett is kivégzik Boleyn Annát
A hírhedt, véres kezű VIII. Henrik angol király második feleségének, Boleyn Annának életét és halálát komponálta meg Donizetti. A Lord Percy-vel viszonyt folytató Annának nem kegyelmez meg Henrik, vérpadra küldi őt. Közben már új feleségét vezeti oltár elé- ami jelzi a történet abszurd jellegét.Az érzelmek gyors váltakozását, hullámzását Somogyi Szilárd - aki legutóbb Szabó Magda Abigéljéből készített musicalt az írónő külön engedélyével - kiválóan vitte színpadra. Felice Romani, az opera szövegírója több irodalmi mű alapján írta meg a dalmű...
Ötödével csökkentek a panelárak
A pécsi panellakások árai közel 15-20 százalékkal csökkentek az utóbbi időben: az 5,4 és 6 millió forint közötti árfekvésben 35-40 négyzetméteres ingatlanokhoz tudnak hozzájutni a vásárlók - mondta el a Pécsi Újság.hu-nak Hornung Tibor, a Duna House pécsi franchise-tulajdonosa. A szakember szerint ennek okait a panelek esetében igen jól működő szocpol támogatás megszűnésében és az egyre nehezedő hitelfelvételben kell keresni.Úgy véli, az gázfűtéses téglalakások esetében már nehezebben mérhetőek a mozgások, de például az uránvárosi és belvárosi ingatlanok esetében is közel 10-15...
Megoldódni látszik a FEK ügye
A régóta kihasználatlanul álló létesítmény hasznosításáról még Toller László regnálása alatt kezdődtek meg az egyeztetések a honvédelmi tárca és a pécsi önkormányzat között. A tulajdonos az idő tájt mintegy 150 millió forintért kívánta - zártkörű értékesítés keretben - értékesíteni az ingatlant, de a városnak nem állt rendelkezésére ekkora összeg.Mészáros András egykori EKF-főigazgató idején szóba került az azóta a Széchenyi téren kialakított Csészényi tér irodájának létrehozása is a parlagon heverő épületben, de az illetékesek végül elvetették az elképzelést.Később felmerült a...
EKF: Pécs2010 InfoPont...
"Nem akárhol nyílik meg a legújabb információs pont" - utalt a Váci utcai helyszínre az ünnepélyes megnyitón Pécs polgármestere. Páva Zsolt szerint az új irodával megvalósul a...A kommunizmus áldozatainak...
KÉPGALÉRIA: KLIKK A FOTÓRA!Az ünnepségen Nagy Csaba alpolgármester mondott beszédet, majd a résztvevők koszorút helyeztek...
Szavazzon a legszebb pécsi...
A kezdeményezés, amelynek címadója és egyben fővédnöke Bertók László Kossuth-díjas költő, 900 ezer forintos támogatásban...
Rosszalkodott egy pécsi...
Az autó hátsó szélvédőjét találta el, többen is látták, hallották, hatalmas puffanással tört be. A tanárok délutánra kinyomozták a tettest. A tizenhárom éves fiú mindent beismert, fiatal...Tippmix: elképesztő számban...
A (kiegészítő fogadásokkal együtt) legnépszerűbb események élmezőnyét zömmel sztárcsapatok alkotják. A Bayern München - Fiorentinára 93 milliót meghaladó tétet tettek fel, s 166 ezer...Hétfőtől zsákutca a Munkácsy és a Perczel utca
"Március elsejétől csapadékvíz-csatorna és térburkolat építés miatt a Munkácsy és Perczel utcák zsákutcává válnak a Széchenyi tér felé. Várhatóan 3-4 hétig a Munkácsy utca így a Goldmark utca felé hagyható el, a Perczel utca pedig a Kisfaludy utcán közelíthető meg. Ez idő alatt átépül az Irgalmasok temploma előtti térrészlet, valamint ezzel párhuzamosan folytatódik az Irgalmasok útjának északi felén a burkolatbontás és építés."Kulturális pezsgésről beszélt Páva Brüsszelben
"Tegnap, Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke ünnepélyes keretek között megnyitotta a "Kaleidoszkóp - Pécs 2010" című képzőművészeti kiállítást az Európai Parlament brüsszeli épületében. A nagyszámú érdeklődőt vonzó megnyitó ünnepségen beszédet mondott Páva Zsolt Pécs fideszes polgármestere és Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő (Fidesz), az esemény házigazdája. A tárlat megnyitásán részt vett Joseph Daul, az Európai Néppárt Európai Parlamenti Képviselőcsoportjának elnöke is. Joseph Daul a megnyitó előtt Páva Zsoltnak elmondta, üdvözli, hogy az Európai...Pécset bemutató könyv jelent meg Ausztriában
A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviseletének, valamint az Osztrák Szövetségi Kulturális Minisztérium együttműködésében elkészült kiadvány Pécs városának története, valamint az EKF programsorozat iránt komolyabban érdeklődő olvasókat avatja be a kétezer éves, gazdag múlt rejtelmeibe és páratlan fordulataiba.A kötet szerzői - a német és iszlám kultúrához szorosan kötődő - Pécs kulturális és turisztikai értékeinek bemutatását annak az igénynek a kielégítése céljából vállalták magukra, hogy a kultúra iránt rendkívül nyitott osztrák olvasóközönség egy helyen összegyűjtve,...
« Előző
45657 | 45684 | 45711 | 45738 | 45765 | 45792 | 45819 | 45846 | 45873 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Alapjogokért Központ: állandósult a...
- Olvad a jég, már nem biztonságos a...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Juhász Dorka volt csapata legjobbja...
- Továbbra sem látogatható a...
- Szörnyűség a Tettyén: egy nyolcéves...
- Lehet, hogy károsítják a régebbi...
- Hajnali gyilkosság Pécsett: egy...
- Megmentette egy tízéves, pécsi kisfiú...
- Több mint kétezer településen...

