A tipp-mix nem jött be, a lagzi elmarad - vádemelés a vége

A Pécsi Járási Ügyészség sikkasztás bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfivel szemben, aki a munkáltatója bevételét eljátszotta. A vádlott sofőrként dolgozott, a kiszállított áru ellenértékével naponta kellett elszámolnia a munkáltatója felé. A vádlott az egyik pénteki bevételt - 800.000 forintot - nem tudta leadni munkáltatójánál, azzal csak hétfőn kellett volna elszámolnia. Mivel a vádlott házasságkötés előtt állt, úgy gondolta, hogy a jövőjét megalapozza olymódon, hogy az akkor zajló foci világbajnokság egyes mérkőzéseit megfogadja. A vádlott először 140.000 forintot...

SINOSZ-tagok látogatása a Leonardo-kiállításon

Fogyatékkal élő embertársaink néha nehezebben jutnak el egy-egy kiemelkedő közéleti, kulturális eseményre. Ám ha mégis, akkor is gondot jelenthet az ott megszerezhető információk, megélhető élmények maradéktalan begyűjtése. Most ennek ellenkezőjére lesz példa. Szeptember 22-én, hétfőn 15 órakor a SINOSZ (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége) Baranya megyei szervezetének tagjai látogatást tesznek a Leonardo-kiállításon. A páratlan élményt biztosító programon szakértő interpretálást kapnak, Gál Éva a Janus Pannonius Múzeum főmuzeológusa mutatja be a tárlatot számukra.

Cserfainé: támaszkodjunk a helyi közösségekre Pécsett is!

A helyi közösségek összefogására, erejére támaszkodva képzeli el Pécs fejlesztését Cserfainé Kovács Ágnes, a baranyai megyeszékhely baloldali polgármesterjelöltje, aki csütörtökön, lakossági fórumon számolt be a várost érintő elképzeléseiről. A Forum Sopianae Egyesület, a Demokratikus Koalíció, az MSZP és az Együtt-PM gyermekorvosként dolgozó jelöltje úgy véli: Pécs helyzetén legfőképpen az ott élők tudnának javítani, és erre az októberi önkormányzati választásokon olyan lehetőség kínálkozik, amely talán soha többé nem tér vissza. Cserfainé Kovács Ágnes az esemény mintegy hetven...

Traffipax pénteken Pécsett...

Pénteken reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30 - 08.30: Pécs, Hársfa út08.45 - 10.45: Pécs, Engel...

Korfu 29.990 Ft/főtől...

Korfu 29.990 Ft/főtől repülővel Utolsó helyek szeptember 24-ei indulással, 7 éjszakára.  Gela Apartmanház, Sidari ÖE 2-3 fős stúdiókban. Félpanzió felár...

A Centrum-parkoló északi...

A Centrum-parkoló északi oldalára kerülnek át a taxik Pécsett, a Centrum Áruház melletti járdáról a taxidrosztok áthelyezésre kerülnek a Centrum Parkoló északi oldalára –...

Elbukták a pert az ifjú...

Elbukták a pert az ifjú szocialisták a belvárosi vendéglőssel szemben Ítéletet hozott csütörtökön délután dr. Deák Péter, a Pécsi Járásbíróság büntető bírája abban a perben, mely Vörös Ferenc, az...

Átadták a Leőwey gimnázium...

Átadták a Leőwey gimnázium új, 311 milliós laborját Páva Zsolt polgármester, az iskola diákjai és tanárai részvételével avatta fel a természettudományos oktatás fejlesztéséhez...

Saját kampányával...

Saját kampányával keveredett ellentmondásba Kovács Ágnes? A baloldal pécsi polgármesterjelöltje, Cserfainé dr. Kovács Ágnes egy pécsi hírportálnak adott interjúban azt közölte: csak...

A Vasutas Galéria új tehetségek munkáiból állít ki

Két szépreményű fiatal művész, Török Ottília és Rékai Lilla kiállításának ad otthont a VOKE Vasutas Művelődési Ház. A tárlatot szeptember 25-én, csütörtökön 17.00 órakor nyitja meg Nagy Norbert költő. Az eseményen közreműködik Bazsó Boglárka költő, Bán Éva versmondó, Kocsmár Lilla hegedű, Urbán Dániel táltos dob és ének. A kiállítás november 4-ig látható, munkanapokon 12.00 és 16.00 óra között.

Különleges programok a kulturális örökség napjain Pécsett

Különleges helyszíneken rendhagyó tárlatvezetésekre, érdekes rendezvényekre is várják a látogatókat a hétvégén Baranyában, a kulturális örökség napjain. Pécsen a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. tíz nem mindennapi eseményt szervez a város főbb kulturális helyszínein. Szombaton, a "Kiállítások éjszakáján" egy órával zárás után ingyenesen vagy jelentős kedvezménnyel tekinthetők meg a Zsolnay-negyed állandó tárlatai: a Család- és Gyártörténeti kiállítás, a Gyugyi-gyűjtemény, a Rózsaszín kiállítás és a Zsolnay Mauzóleum. Hasonló feltételek mellett fogad látogatókat az...

Különleges védelmet kaptak a Csontváry-grafikák

Mint a korábbi híradásokból ismeretes: a Janus Pannonius Múzeum nemrég hosszabbította meg szerződését a Magyar Nemzeti Galériával, melynek eredményeként hosszú távon is Pécsett maradnak a Csontváry-kiállítás letétbe helyezett műtárgyai. A műalkotások tulajdonosa azonban a szerződés meghosszabbításánál feltételül szabta, hogy az állagmegőrzés végett az eddigi kondíciókat javítani kell, a műalkotásokat a káros fényhatásoktól is jobban kell védeni.Ennek megvalósulása érdekében a Janus Pannonius Múzeum restaurátor munkatársai a kiállítás két termében összesen 14 grafikát láttak el...

Az együttélés...

A baranyai zsidóság mindennapjait, vészterhes és boldog pillanatait, a magyar társadalomban meglévő szerepét és az együttélés pillanatait számos módon és formában örökítették meg....

Csütörtökön se mond...

Vége a nyárnak, elhömpölygött a fesztiválözön, ráadásul hétközben vagyunk, csütörtökön. A mai napra általában nem jellemző, hogy dúskálna a programokban, de azért lehet találni érdekes és...

Idén is egy kálvária a...

Idén is egy kálvária a pécsi tankönyvellátás - Ideje megtalálni a felelőst Vannak örök érvényű szezonális problémák. Nyáron a fagyi, télen a hóeltakarítás. Újabban idesorolható minden szülő őszi...

Traffipax csütörtökön...

Csütörtökön reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30 - 08.30: Pécs, Tüskésréti út08.45 - 10.45:...

Milánó és Róma 39.900 Ft/főtől

Milánó és Róma 39.900 Ft/főtől 4 nap/3 éjszaka egyéni városlátogatás repülővel és reggelis ellátással.  MILÁNÓ 3* November 1, 7, 8, 11, 12, 13, 14, 15,...

Sportdélután színesíti a...

Péntek délután látványos sportdélutánnal színesíti a Pécsi Napok programkavalkádját a Pécsi Sport Nonprofit Zrt (PSN Zrt.). A Szent István téren lévő színpadon és közvetlen környezetében...

„Négyszeres biztonsággal” készülnek Baranyában az árvízre

„Négyszeres biztonsággal” készülnek Baranyában az árvízre A Murán tetőzött az árhullám, a védekezés súlypontja a Drávára helyeződött át, itt kell összpontosítani az erőket - mondta az országos katasztrófavédelmi főigazgató szerdán a Dráván levonuló árvíz elleni védekezést irányító katasztrófavédelmi régiós törzs székhelyén, a Baranya megyei Sellyén szerdán. Bakondi György a sajtótájékoztatón elmondta, nagyon jelentős erőket mozgósítottak, a több mint kétezer hivatásos tűzoltó mellett önkéntes tűzoltók, rendőrök, vízügyi szakemberek, rendészeti szakközépiskolások és önkéntesek vesznek a védekezésben. A katasztrófavédelmi szakemberek és a...

Felújítják végre a Barbakánt - október végére be is fejezik a munkát

Felújítják végre a Barbakánt - október végére be is fejezik a munkát Hosszú kálvária végére kerül pont a hetekben. Mint arról korábban beszámoltunk, a Pécs egyik jelképének számító Barbakán állapota az elmúlt időszakban annyira leromlott, hogy egyes részeit le is kellett zárni. Lóczi Szidónia, a BIOKOM Nonprofit Kft. pr-menedzsere most arról számolhatott be hírportálunknak, megindult végre a műemlék felújítása. Nem várt hibákba is bukkantak. Az idő vasfoga és vandálok keze nyomán az elmúlt időszakban rendkívül rossz állapotba került a városfal részét képező Barbakán, a balesetveszély miatt már egy ideje lezárva tartották a feljárókat, valamint a...

Pécsi befektetési lehetőségeket térképezett föl a brit nagykövet

Minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy a hazai és a brit gazdasági szereplők a jövőben hatékonyabban tudjanak együttműködni, és kölcsönösen erősítsék kapcsolataikat - jelentette ki Nagy-Britannia magyarországi nagykövete szerdán Pécsen. Jonathan Knott azt követően beszélt minderről, hogy a baranyai megyeszékhelyen kezdte meg országos körútját, amelynek során helyi gazdasági szereplőket, önkormányzatokat keres fel a két ország gazdasági kapcsolatainak élénkítése céljából. A nagykövet szerdán Páva Zsolttal, Pécs fideszes polgármesterével és helyi gazdasági szereplőkkel, valamint...