Egész napos rendezvényen várják a pedagógusokat Pécsett is

Varga Mihály szerint a pénzügyi kultúra fejlesztése a jövő növekedésének egyik motorja lehet, a nemzetgazdasági miniszter erről a pedagógusok számára szervezett országos programsorozat budapesti nyitórendezvényén beszélt csütörtökön. A miniszter hangsúlyozta: Magyarország és a magyar családok érdeke, hogy mindent megtegyenek a pénzügyi kultúra fejlesztéséért. Hozzáfűzte, ebben a munkában meghatározó szerepük van a pedagógusoknak, akik a tudást közvetítik, ennek a tudásnak azonban biztos alapokon kell állnia. Elmondta, a pénzügyi és vállalkozói ismeretek minél szélesebb körben...

Több ezer vállfa tűnt el az egyik pécsi szállodából, de a tévéket már nem kell félteni

Több ezer vállfa tűnt el az egyik pécsi szállodából, de a tévéket már nem kell félteni Az egyik négycsillagos pécsi hotelből több ezer vállfát vittek el a vendégek az évek során, de jellemzően nem sok minden tűnik el a város igényes szálláshelyeiről. Ez azonban nem volt mindig így.- A nyolcvanas évek végén az is megesett, hogy sporttáskában vitte el valaki az akkor még nagy durranásnak számító kisméretű színes tévét, de az utóbbi időben ilyesmiről szó sincs, legfeljebb feledékenységből marad valami a vendégeknél -mondta Danka András, a Danubius Hotels Group pécsi szállodáinak igazgatója.Hozzátette, általában a szobakulcs marad a vendégnél, de az visszakerül a...

Futóversenyt rendeztek Bernát atya tiszteletére Pécsett

Marton Bernát dallasi ciszterci szerzetes, paptanár a vendége a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának a héten. Bernát atya eddig összesen harminckét maratont és hét ultramaratont futott le. A pécsi intézmény belvárosi futóversenyt rendezett a tiszteletére. Marton Bernát 1956. november 20-án, 15 éves korában hagyta el Magyarországot. Egyik bátyja 1943-ban lett ciszterci rendtag és 1952-ben került az Egyesült Államokba. Marton Bernát 1958. január 4-én ért Dallasba. Előtte többször eltévedt, New Yorkban is. Meg van győződve róla, hogy útját végig a gondviselés kísérte és kíséri...

Két sumonyi kamasz ellopta...

Két sumonyi kamasz ellopta a szomszéd kocsiját Két tizenhat éves fiút fogtak el a Szigetvári Rendőrkapitányság járőrei szerdán reggel Sumony település főútján. A Baranya...

Nem lesz harmadfokú...

Elutasította a Kúria a Pécsi Katolikus Egyházmegye volt vagyonkezelője ügyében a harmadfokú eljárásra vonatkozó ügyészi fellebbezést, így a Pécsi Ítélőtábla által kiszabott 2 év 10...

Madaras ivókutat nyert a...

Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla Általános Iskola Apró tutajok tucatjai vették birtokba a Balokány-tavat egy hónappal ezelőtt a víz világnapján - a szokatlan regatta azonban a...

Vízzavarodás fordulhat elő...

Vízzavarodás fordulhat elő a Tettye városrészben A Tettye Forrásház Zrt. tájékoztatása szerint a Kálvária utcában tervezett tűzcsap oltóvíz hozammérés miatt április 23-án,...

Lezárták a 6-os utat egy...

Lezárták a 6-os utat egy baleset miatt Mecseknádasdnál Felborult egy hússzállító kamion csütörtök hajnalban a 6-os út 170-es kilométerénél Mecseknádasdnál, a szerpentinen - közölte...

Traffipax csütörtökön...

Csütörtökön reggel fél nyolc és este kilenc óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 08.30: Pécs, Rácvárosi út08.45 - 09.45:...

Hivatalos: Rázgán kívül Romvári Gergely és Dózsa László pályázik

Hivatalos: Rázgán kívül Romvári Gergely és Dózsa László pályázik Három pályázatot nyújtottak be a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) igazgatói posztjára - közölte az MTI érdeklődésére a baranyai megyeszékhely önkormányzata a beadási határidő lejártát követően. Az új vezető 2016. február 16-tól öt éven át töltheti be a tisztséget. Dr. Tóth Csilla, a Pécsi Polgármesteri Hivatal Humán Főosztályának vezetője azt közölte, hogy a pályázatok május 8-ig kell elbírálnia a szakmai bizottságnak, majd a pécsi önkormányzat a testület ülését követő első közgyűlésén választja ki a győztest. A főosztályvezető nem nevezte meg az indulók személyét, de Rázga Miklós, a...

Továbbra is a 6-os a legveszélyesebb út, Pécsett mindennaposak a dugók

Továbbra is a 6-os a legveszélyesebb út, Pécsett mindennaposak a dugók Bár a halálos kimenetelű közúti balesetek száma csökkent tavaly a megyében, a sérüléssel járó karambolok száma emelkedett. A legveszélyesebbnek újra a 6-os főút bizonyult, a második legtöbb baleset pedig a Pécs és Mohács között vezető 57-es főúton történt. Hat százalékkal emelkedett tavaly az egy évvel korábbihoz képest a személyi sérüléssel járó balesetek száma a megye útjain, összesen 531-en sérültek meg. Szerencsére halálos kimenetelű karambolból kevesebb volt, tizennégyen veszítették életüket tavaly Baranya útjain, míg 2013-ban tizennyolcan. Amint az a megyei közgyűlés...

Mohácsiak nyerték a rendészeti verseny országos döntőjét

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az Országos Rendőr-főkapitányság közös szervezésében április 16-18. között rendezték meg az Országos Középiskolai Rendészeti Csapatversenyt a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában. A megmérettetésen baranyai győzelem született, a mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola és Kollégium csapata diadalmaskodott - közölte a megyei katasztrófavédelem. Az immáron hagyománnyá vált középiskolai megmérettetést idén tizenegyedik alkalommal tartották meg. A versennyel a szervezők célja a belügyi rendészeti ismeretek tantárgyat tanuló...

Gyermekpornográfia miatt...

A megyei rendőr-főkapitányságon érdeklődésünkre megerősítették azt a sajtóinformációt, amely szerint gyermekpornográfia miatt nyomozás indult egy baranyai településen. Hozzátették, az...

Egyedülálló összeállításban...

Egyedülálló összeállításban rendezik a pécsi Chagall-kiállítást Hétfőn nyílik Pécsen a 20. század egyik legkiemelkedőbb, legsokoldalúbb képzőművésze, Marc Chagall (1887-1985) műveiből álló...

Ál-csatornatisztító próbál...

Kedden Mohács belvárosában több vendéglátó-egységben csatornatisztítás ürügyén, számla ellenében pénzt kért egy férfi, és volt, ahol kapott is - informálta a Mohácsi Újság. hu...

Pécs ad otthont a Városi...

Pécs ad otthont a Városi polgármesterek randevújának Pécs ad otthont a XXI. Városi polgármesterek randevúja elnevezésű rendezvénynek június 25-én, a központi téma a kultúra lesz -...

Átalakítják a POSZT...

Átalakítják a POSZT zsűrijét, a tagok névsorát májusban hozzák nyilvánosságra Megegyezett egymással a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság elnöksége arról, hogy a júniusi Pécsi Országos...

Jubileumi programsorozattal...

Kiemelt programokkal készül az idén a fennállásának 60. évfordulóját ünneplő Mecsek Táncegyüttes: a jubileumi eseményeket május 2. és november 20. között tartják Pécsett. Molnár János, a...

ÖPE-közlemény: lehet-e Pécs Zöld Főváros és kinek jó ez?

ÖPE-közlemény: lehet-e Pécs Zöld Főváros és kinek jó ez? Az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz szerdán délelőtt az Összefogás Pécsért Egyesület nevében Kővári János önkormányzati képviselő.  "Mint ismert Pécs pályázott az Európa Zöld Fővárosa címre 11 másik város mellett, köztük olyanok, mint Essen, Porto, Liszabon, Lahti vagy épp Cork. A zsűri most az első négy helyezettet választotta ki, Pécs nem került be, hetedik lett. De jó eredmény ez - hangzott a hivatalos közlemény - mert magunk mögé utasítottunk olyan városokat, mint Porto vagy Isztanbul. Nem adjuk fel, pályázunk 2018-ra- hangzott városvezetés...

Szabálysértők helyett közfoglalkoztatottak takarítják az orfűi kerékpáros utat

Szabálysértők helyett közfoglalkoztatottak takarítják az orfűi kerékpáros utat Hatékonyabbá válhat a Pécs és Orfű közötti bicikliút tisztán tartása. Az aszfaltcsíkkal kapcsolatban gyakoriak a panaszok: főleg esős napok idején az útra kerülő sár, a levelek és gallyak miatt veszélyes a közlekedés. Mostantól közfoglalkoztatottak végzik a munkát. Megoldódhatnak végre az orfűi kerékpáros út takarításával kapcsolatos problémák. A tisztítási feladatokat eddig a teljes nyomvonalon az Orfű-Pécsi Tó Kht. végeztette, a munkaerőt pedig a Baranya Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata biztosította. A tisztítást, karbantartást olyanok végezték, akik valamilyen...

Hamis adatokat adott meg az ellenőröknek egy pécsi bliccelő

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy 28 éves pécsi férfi kedden délután az egyik pécsi helyi járatú autóbuszon az ellenőröknek valótlan személyazonosító adatokat diktált be, majd a kötelezvényt aláírta.  Az ellenőrök rendőrt hívtak a helyszínre, akik megállapították a valós adatokat és a férfit bűncselekmény gyanúja miatt előállították a Pécsi Rendőrkapitányságra. Vele szemben hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.