Július elejétől új helyen lehet intézni a szociális ellátással kapcsolatos ügyeket
A Pécsi Járási Hivatal új helyen várja szociális ellátást igénylő ügyfeleit. A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere március 1-től jelentős mértékben átalakult. Az állam és az önkormányzat segélyezéssel kapcsolatos feladatai élesen elválasztásra kerültek. A szociális ellátások eddigi ügytípusai mellett az aktív korúak ellátását is a járási hivatalok állapítják meg. A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatala (a továbbiakban Járási Hivatal) a szociális ellátások tekintetében ügyfélfogadási feladatainak a hét meghatározott napjain a négy pécsi...Baranyai védőnők is kitüntetésben részesültek
Megalakulásának 100. évfordulóját ünnepelte idén júniusban a Magyar Védőnői Szolgálat. Egy évszázada alakult meg Magyarországon az Országos Stefánia Szövetség, ekkor kezdődött az anya- és csecsemővédelem egyik legfontosabb pillérének, a védőnői szolgálatnak országos szervezése. Az Országgyűlés idén ezt a napot a Magyar Védőnők Napjává nyilvánította. Ebből az alkalomból a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság az Országházban centenáriumi ünnepséget szervezett, melyen a szakmai munkát magas színvonalon végző védőnőknek Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere és dr....
Traffipax pénteken Pécsett és környékén
Péntek reggel fél nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 08.30: 5721-es út Pécs - Újpetre közötti szakasza 08.45 - 09.45: 5711-es út Pécs - Kozármisleny közötti szakasza 10.00 - 11.00: 57-es főút Pécs és Birján közötti szakasza 11.15 - 12.15: Pécs, Mohácsi út 13.45 - 14.45: Pécs, Siklósi út 15.00 - 16.00: Pécs, II. János Pál útja 16.15 - 17.15: Pécs, Nagyárpádi út 17.30 - 18.30: Pécs, Üszögi út 18.45 - 19.45: Pécs, Nagykozári út 20.00 - 21.00: Pécs, Tüskésréti útA komlói Orosz Rea is...
A huszonhárom éves komlói lányért, Orosz Reáért is szoríthatunk a Magyarország Szépe döntőjében vasárnap. A Duna Televízióban...
Igazi programkavalkád lesz...
Ahogy minden esztendőben, idén is sokszínű, változatos programokat kínál a Janus Pannonius Múzeum a Múzeumok Éjszakáján....
Szenzációs gyógymódról...
Dr. Horváth István professzor, az MTA kutató orvos-biológusa tart előadást a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának dísztermében „Az érrendszeri betegségek megelőzése-gyógyítása...Megint börtönbe megy...
Hivatalos személy elleni erőszak bűntettének kísérlete miatt jogerősen egy év három hónap szabadságvesztésre ítélte...
Elégedettek a pécsiek a...
Telefon kérdezték májusban a pécsieket arról, mennyire elégedettek a városi cégek szolgáltatásaival. A válaszok pozitívak...
Július 11-re rakták át a...
A házigazda PSN Zrt., illetve a szervező Trubics Zorán közlése szerint az eredetileg június 20-ra, azaz most szombatra...
Ha kíváncsi a baranyai fürdővizek minőségére, kattintson ide
A Baranya Megyei Kormányhivatal, a Népegészségügyi Főosztály vizsgálata és értékelése alapján az alábbi tájékoztatást adja. Kijelölt fürdőhely: Orfű, Orfűi-tó (Tó strand)A 2015. szezonra még nem felkészült strand, fürdővíz használati engedélyezési eljárás még folyamatban van. A víz szezon előtti mintázása még nem történt meg. A víz 2014. évi minősítése: A tó vizének minősége a természetes fürdők vizével szemben támasztott követelményeknek megfelel, fürdésre alkalmas. A tó környezetében a közegészségügyi feltételek biztosítottak a természetes fürdőként történő használathoz. A víz...
Egy órán belül elfogtak egy szigetvári telefontolvajt
Egy szigetvári bevásárlóközpontból érkezett a bejelentés szerdán délután, hogy az üzletből két nappal korábban eltulajdonítottak egy mobiltelefon készüléket - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A helyszínre érkező rendőrök a biztonsági kamera felvételei alapján megállapították, hogy az elkövető június 15-én, este az üzletben a pénztárnál elhelyezett polcról levett egy becsomagolt készüléket, a csomagolást szétbontotta, majd a készüléket zsebre tette. A megvásárolt élelmiszereket kifizette, majd távozott. A rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek és a bejelentést...Ha nem fog esni, péntektől négy napon át légicsapásokat mérnek a pécsi szúnyogokra
Mint arról korábban beszámoltunk, a Biokom Nonprofit Kft. megrendelése alapján Pécs teljes területén kb. 3000 hektáron (beleértve a külső városrészeket is: pl.: Somogy-Vasas-Hird, Pécs-Újhegy, Nagyárpád, Postavölgy, Patacs), négy napon át: június 19-22. között (péntektől hétfőig) este 18 órától 21 óráig repülőgépes légi-kémiai szúnyoggyérítést végeznek. Amennyiben csapadékos vagy szeles időjárás lenne ezeken a napokon, és indokolttá válna a gyérítés elhalasztása, akkor a szúnyoggyérítésre a legközelebbi olyan napokon kerül sor, amikor az időjárás ezt lehetővé teszi. A...
Parkolás Pécsett: csaknem...
Negyedével több esetben szabtak ki parkolási pótdíjat 2014-ben a közterület-felügyelők Pécsett, mint egy évvel korábban, s...
Traffipax csütörtökön...
Csütörtök reggel fél nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Udvardy celebrált...
A mezőkövesdi Jézus Szíve Plébánia idén is megszervezte a Jézus Szíve Búcsút. Több mint ezren vettek részt a június 14-ei...
Pécsi születésű a frissen...
A köztársasági elnök az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkárává...
Baleset Paksnál: újra...
Feloldották az útlezárást az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalán, Paksnál, ahol szerda reggel halálos baleset történt - közölte a rendőrség a honlapján. A Tolna Megyei...Ál-őstermelők után kutattak...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az őstermelőkre vonatkozóan a közelmúltban országos ellenőrzést rendelt...
Könyvet írt utazásairól a világjáró pécsi docens, Fenyvesi Csaba
A világ száztíz országában és húsz szigeten járt már az ismert pécsi ügyvéd, egyetemi docens, dr. Fenyvesi Csaba. A legérdekesebb helyszíneket bemutató, most elkészült könyve az olvasókat is elkalauzolja a távoli tájakra. Dr. Fenyvesi Csaba, a Pécsi Tudományegyetem docense könyvet írt az elmúlt évek során tett utazásairól: száztíz országban és húsz szigeten járt. Az ismert ügyvéd a legérdekesebb célpontokat mutatja be, a rá jellemző egyéni hangvételben, humorral is fűszerezve. Útleírásaiban megjelenik hivatása is, jogász- és kriminalista szemszögből is igyekszik bemutatni a távoli...Nyolc éven át zaklatta nevelt lányát, tíz évet kapott
Jogerősen bűnösnek mondta ki, s tíz év szabadságvesztésre ítélte szerdán a Pécsi Ítélőtábla azt a felsőszentmártoni férfit, aki nyolc éven át erőszakoskodott nevelt lányával.Az első fokon eljárt Pécsi Törvényszék a vádlottat két rendbeli erőszakos közösülés bűntette, erőszakos közösülés bűntettének kísérlete, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette és szemérem elleni erőszak bűntette miatt tizenkét év fegyházra ítélte. A törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott 2001 decemberében kötött házasságot a sértett, a most tizennyolc éves lány...Megtalálják a turisták Mohácsot - a cél, hogy tovább maradjanak
Jó nyári idényre számítanak a turizmusban dolgozók Mohácson. A külföldi és belföldi vendégek - főleg a nagyobb rendezvények idején - szép számmal érkeznek a városba. Látnivaló és program bőven akad - írja a Mohácsi Újság.hu. A tapasztalatok szerint egyre több külföldi látogat el a nyári szezonban Mohácsra, köszönhetően elsősorban a dunai szállodahajóknak. Ugyan a helyi kereskedők és vendéglátósok természetesen örülnek a turistáknak, ők általában csak rövid ideig maradnak, néhány órás városnézés után már indulnak is tovább. - A belföldi vendégek esetében a csoportos...
A rovat további témái
- Lopott „napszemcsi" ügyében kérnek segítséget a rendőrök
- A slusszkulcsot követelte, majd ellopta az autót
- Traffipax szerdán Pécsett és környékén
- Ezerkétszáznál is több üres álláshely várja a dolgozni akarókat Pécsett - van, hogy hiába
- Véradásban első a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola
- Önkormányzati bérlakások: bekeményít a város, utcára is kerülhetnek a nem fizetők
« Előző
26487 | 26514 | 26541 | 26568 | 26595 | 26622 | 26649 | 26676 | 26703 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Pécsi karácsonyok, anno: katonák a...
- Szenteste napjától idén is...
- Milliárdos pécsi vagyon tűnhet el
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Gyermek a sváb kendőben
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- A vevők dobták össze egy idős...

