Sör borult az útra az üszögi körforgalomnál

Sör borult az útra az üszögi körforgalomnál A Pécsről az 57-es főút felé kivezető úton, az Üszögi úti körforgalomban egy rekeszes sört szállító kamion pótkocsija megbillent, a szállítmány egy része az útra zuhant, mintegy negyven méter hosszan szennyeződött a burkolat - közölte a  Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.A balesetben az elsődleges adatok szerint senki nem sérült meg. A pécsi hivatásos tűzoltók a helyszínt biztosítják, majd a forgalmi akadály megszüntetésében is segítenek. Az utat félszélességben lezárták, helyi irányítással halad a forgalom.

Július elsejétől több ügyet lehet elektronikusan és telefonon intézni az okmányirodákban

Teljes körű ügyfél-azonosítási projekt megvalósítása zajlik a közigazgatásban. Célja, hogy minél több ügyet lehessen elektronikusan és telefonon elintézni. Ehhez elengedhetetlen, hogy a jelenleginél biztonságosabb azonosítási formákat vezessenek be. Az ügyintézők felkészítése országosan megkezdődött. A Baranya Megyei Kormányhivatalban június 2-án Baranya, Somogy és Tolna megyék kormányablakaiból és okmányirodáiból egy-egy munkatárs részvételével szerveztek mentorképzést. Ők megszerzett tudásukat mentorként adják tovább közvetlen kollégáiknak.  A következő hetekben az ország...

Lebuktak, éveken át lopták az áramot a szomszédtól

Készpénzlopás miatt intézkedtek egy bánfai férfival szemben a rendőrök, ekkor észlelték az áramlopást is - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.Egy bánfai üzlet tulajdonosa tett bejelentést kedden délelőtt arról, hogy egy ismeretlen elkövető június 3-án üzletének kasszájából készpénzt tulajdonított el.  A helyszínre kiérkező rendőrök megállapították, hogy az elkövető egy 49 éves bánfai férfi, akit lakásán igazoltattak és beismerte a lopást. A férfi lakásán a járőrök ellenőrzés közben észrevették, hogy az áramot vezető kábel nincs bekötve, de az egyik szobában üzemel...

Akciós jegyek szerdán - Itt...

Akciós jegyek szerdán - Itt a legújabb POSZT-last minute Szerdán déltől délután öt óráig last minute jegyek vásárolhatók a POSzT hat esti előadására a Pécsi Nemzeti Színház Belvárosi...

Elfogták a pécsi színésznő...

Elfogták a pécsi színésznő támadóját: rablással gyanúsítják – VIDEÓVAL FRISSÍTVE! Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki hétfőn hajnalban rátámadt egy fiatal színésznőre Pécsett. Rablással gyanúsítják. Úgy...

Traffipax szerdán Pécsett...

Szerda reggel fél nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 08.30: Pécs, Zsolnay Vilmos út08.45 - 09.45:...

Októberre kiderül, hogy néz...

Októberre kiderül, hogy néz majd ki a hárommilliárdból épülő új pécsi vásárcsarnok Csütörtökön írják ki az új pécsi vásárcsarnok tervpályázatát: a résztvevő építészeknek szeptember 14-éig kell elkészíteniük a...

Új, 24 méter magas kilátó...

Átadták a Mecsekerdő Zrt. új kilátóját, amely a 460 méteres Kövestető csúcs közelében épült. A Hosszúhetény és Komló-Zobákpuszta között található 24 méter magas, hatszögletes,...

Újabb Szent Móros siker,...

Újabb Szent Móros siker, ezúttal hittanból és magyarból A pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont nyolc gimnazista diákja pályázott a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési...

Felhőszakadás: a Malomvölgyi útra riasztották a tűzoltókat

Felhőszakadás: a Malomvölgyi útra riasztották a tűzoltókat Pécsett, a Malomvölgyi út környékén számos helyre riasztották a tűzoltókat - számolt be kedd délután honlapján a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Közlésük szerint egy ipari műhely udvarát öntötte el a víz Pécs déli részén, a Malomvölgyi úton, de a szomszédos Alsó utcai lakóházak pincéjéből is 20-30 centiméternyi vizet kell a tűzoltóknak kiszivattyúzni. A közeli domboldalról folyamatosan zúdul le a víztömeg. A város hivatásos tűzoltói mellett a helyi önkéntesek is segítenek a munkában.

Áder Villányban: a borászoknak is fel kell készülni

Áder Villányban: a borászoknak is fel kell készülni A klímaváltozás hatásaira való felkészülés fontosságát hangsúlyozta a hazai szőlő- és bortermelésben Áder János köztársasági elnök kedden Villányban. "Érdemes figyelni más országok bortermelő területeit, a klímaváltozás ezen régiókra gyakorolt hatásait és levonni a megfelelő következtetéseket" - mondta a köztársasági elnök újságíróknak, miután Bock József pincészetében a villányi és szekszárdi borvidék borászaival találkozott. Áder János úgy vélte: az éghajlatváltozásra adott válaszként idővel Magyarországon is szárazságtűrőbb, ellenállóbb szőlőfajták telepítésére, az...

Itt adhat vért a héten Pécsett és Baranyában

Itt adhat vért a héten Pécsett és Baranyában Pécsi és Baranya megyei véradások helyszínei és időpontjai június 8-14. között. Intézeti véradások: Pécs Regionális Vérellátó Központ - 7625 Pécs, Pacsirta u. 3.  hétfő, csütörtök: 8.00 - 17.00 óráig kedd, szerda, péntek: 8.00 - 15.00 óráig  Komlói Vérellátó - 7300 Majális tér 1. hétfő - péntek: 7.00 - 11.30 óráig  Mohácsi Vérellátó - 7700 Véradó utca 4. hétfő, szerda: 8.00 - 12.00 óráig  kedd: 8.00 - 15.00 óráig csütörtök: 10.00 - 17.00 óráig Külső véradási helyszínek: 06. 11. csütörtök - Bogádmindszent, Művelődési Ház, 9.00 - 12.00 óráig, cím: Bogádmindszent,...

Narancs riasztást rendeltek...

Narancs riasztást rendeltek el a megye három járásában FRISSÍTVE! Az Országos Meteorológiai Szolgálat narancs riasztás rendelt el Baranya megyében a komlói, Pécsi és Szentlőrinci...

Részegen vezetett,...

Részegen vezetett, lekapcsoltak egy körözött pécsi férfit A rendőrök hétfő délelőtt az Ágoston téren vonták intézkedés alá azt a 40 éves pécsi férfit, akiről az ellenőrzéskor kiderült,...

Villányi randevú: öröm,...

Villányi randevú: öröm, zene, nyár - pénteken kezdődik az IV. Gere Jazz Fesztivál Pénteken kezdődik az IV. Gere Jazz Fesztivál Villányban. A kétnapos rendezvényen a Gere-borok, a különleges ételek és az...

Akciós jegyek kedden - Itt...

Akciós jegyek kedden - Itt a legújabb POSZT-last minute Kedden déltől délután öt óráig last minute jegyek vásárolhatók a POSzT négy esti előadására a Pécsi Nemzeti Színház Belvárosi...

Halálos munkahelyi baleset...

A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt két személlyel szemben, mulasztásaik közrejátszottak abban, hogy egy ember halálos kénhidrogén-mérgezést szenvedett. A sértett egy Pécs környéki...

Traffipax kedden Pécsett és...

Kedd reggel fél nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:  07.30 - 08.30: Pécs, József Attila út08.45 - 09.45:...

Tüke Busz: változik a 39-es járat menetrendje

A Tüke Busz Zrt. közleménye: "Felhívjuk kedves Utasaink figyelmét, hogy 2015. június 9-étől a 39-es járatok menetrendje meg-változik.Munkanapokon a Főpályaudvarról:• 6:10 helyett 6:00-kor,• 6:40 helyett 6:30-kor,• 7:10 helyett 7:00-kor,• 7:40 helyett 7:30-kor indulnak járataink.Munkanapokon Gyükésből:• 12:59 helyett 13:09-kor,• 13:59 helyett 14:09-kor,• 14:44 helyett 14:54-kor,• 15:24 helyett 15:34-kor,• 16:04 helyett 16:14-kor,• 16:44 helyett 16:54-kor,• 17:24 helyett 17:34-kor indulnak járataink.Tájékoztatjuk kedves...

Közigazgatási rezsicsökkentés: így lehet javaslatot tenni

A kormány kiemelt célként csökkenteni kívánja az állampolgárok és a vállalkozások széles körét terhelő igazgatási fizetési kötelezettségeket. A Parlament előtt lévő 2016. évi költségvetési törvényjavaslatban tíz milliárd forint áll rendelkezésre az állami rezsicsökkentés bevezetésére - írja közleményében dr. Horváth Zoltán, Baranya megyei kormánymegbízott. - A kabinet számára fontos az állampolgárok és a vállalkozások véleményének megismerése. Ennek érdekében konzultációt kezdeményezett a hatósági díjak mérsékléséről vagy díjmentessé tételéről - emlékeztet a kormánymegbízott...

Turizmus-vendéglátás szak indításával kezd a pécsi közgáz új dékánja, dr. Schepp Zoltán

Turizmus-vendéglátás szak indításával kezd a pécsi közgáz új dékánja, dr. Schepp Zoltán A megújulás lesz a mottója a követező dékáni ciklusnak a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán. A változásokat a közgáz frissen kinevezett dékánja, dr. Schepp Zoltán fogja levezényelni. A szakember, aki 2011 óta volt a kar kutatási- és innovációs dékánhelyettese, érdeklődésünkre elmondta, közvetlen kollégái biztatására döntött úgy, hogy megpályázza a KTK vezetését. Hozzátette, a pécsi közgázon igen erős az oktatói kollektíva és nem jellemző, hogy az egyéni érdekek felülírnák közösség elképzeléseit. A kinevezett dékán azt is megjegyezte, hozzá hasonlóan a kar korábbi...