Egyetemi vesztegetés: elölről kezdték az eljárást, ami azonnal le is állt
2015. július 10. péntek 14:27

Két védő kizárása miatt elölről kezdte a Győri Törvényszék a pécsi egyetemi vesztegetésként elhíresült büntetőügy tárgyalását pénteken, azonban egy újabb védő kizárása miatt azonnal le is állt. Folytatás ősszel várható.
Pénteken elölről kezdődött a Győri Törvényszéken az ezt megelőzően már három éve tartó tárgyalás, ám ezúttal sem jutottak messzire, még a vádiratot sem mondhatta el az ügyész.
Egy újabb összeférhetetlenségi indítványnak adott helyt a bíróság, így egy harmadik védőt is kizártak. Mivel az ilyen esetekben szokásos jogorvoslati eljárás végét meg kell várni ahhoz, hogy a per folytatódhasson, erre már csak a nyári ítélkezési szünet után kerülhet sor.
A Győri Ítélőtábla korábban a „pécsi egyetemi vesztegetésként " elhíresült büntetőeljárásból azokat az ügyvédeket zárta ki, akik valamilyen érdekeltségi viszonyban állnak a Pécsi Tudományegyetemmel. A döntés két védőt érintett,(s most egy harmadikat is), azonban ez azt is jelentette, hogy az egész eljárást elölről kellett kezdeni, a per minden eddigi mozzanata semmis.
Az ügyben az ügyészség huszonhét ember ellen emelt vádat, költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények - egyebek mellett okirat-hamisítás, csalás és pénzmosás - miatt.
A vádirat három évvel ezelőtti, csaknem három órán keresztül tartó ismertetése során elhangzott: az elsőrendű vádlott olyan szerveződést hozott létre, amely valótlan okiratok alapján fizetett ki különböző összegeket, valamint úgy befolyásolt közbeszerzési pályázatokat, hogy az a cég jusson előnyhöz, illetve nyerjen, amelyik megfizeti a pályázati érték "visszavárt" nyolc-tíz százalékát.
A tárgyalás várhatóan ősszel folytatódik, a vádirat újbóli ismertetésével.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...

