Tűzoltó búvárok jelentek meg a siklósi fürdőben
2015. július 16. csütörtök 15:19

Nem mindennapi élményben lehetett része azoknak, akik kedden délután ellátogattak a siklósi termálfürdőben. A siklósi katasztrófavédelmi kirendeltség egyedülálló programmal kívánta felhívni a figyelmet a fürdőzés veszélyeire - számolt be csütörtökön a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A strand legmélyebb medencéje mellett gyülekeztek a búváreszközökkel felszerelt tűzoltók, néhány perc alatt több tucat nézőjük akadt.
Egy rövid tájékoztató keretében Kovács András tűzoltó ezredes, kirendeltség-vezető beszélt a nyári veszélyek megelőzéséről, és a fürdőzés szabályairól. Az ezredes elmondta, az egyik legfontosabb szabály, hogy csak a kijelölt strandokon engedélyezett a fürdőzés.
A horgászatvak és bányatavak többsége számtalan veszélyt rejt magában, amely akár könnyen tragédiához is vezethet. A másik fontos szabály, hogy alkoholos befolyásoltság alatt semmiképpen sem szabad a vízbe menni, és felhevült testtel is kerülendő a fürdőzés.
Ha valaki rosszul lesz a vízben, és elmerül, azonnal segítséget kell hívni. Fontos a szakképzett segítségnyújtás, hiszen a bajba került ember, akár a mentésére siető személyt is lehúzhatja a víz alá.
Kovács András elmondta, alapszabály, hogy csak jó úszó próbáljon meg menteni, mindig hátulról közelítse meg a bajba jutott személyt, és a karjai alá nyúlva próbálja őt kihúzni a partra.
A szakszerű mentést be is mutatták a siklósi strandon, majd a búvárfelszerelések ismertetése következett. Szó esett a búvárkodáshoz szükséges alapismeretekről és a merülési szabályokról is.
A kirendeltség-vezető mellett, két Siklóson szolgáló tűzoltó is részt vett a programban, ők mindannyian tagjai voltak annak a csapatnak, akik a horvátországi Trogirban rendezett operatív-búvárkonferencián mélyíthették el tudásukat.
A vállalkozó kedvű strandolók ki is próbálták a búvárfelszereléseket, amely nagy sikert aratott a vendégek körében.
Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...

