Michelisz ötödik helyről kezdheti az első vasárnapi futamot
Michelisz Norbert hatodik helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) mogyoródi hétvégéjének szombati időmérőjén, így a fordított rajtsorrend szabálya értelmében az első vasárnapi futamnak az ötödik helyről vághat neki. A sorozat harmadik fordulójának kvalifikációján a gyári Hondával versenyző magyar pilóta az időmérő első, 20 perces szakaszát - amelyből a legjobb 12 jutott tovább a következő szakaszba - a 8. pozícióban fejezte be, míg a Zengő Motorsport versenyzője, Ficza Ferenc 17. helyen zárt. A második, tízperces etapban Michelisz az utolsó körére hagyta a döntést, s bár...
A házigazdák nyerték a Kerékpáros Iskola Kupa pécsi döntőjét
A Testvérvárosok Terei Általános Iskolában rendezték meg a napokban a Kerékpáros Iskola Kupa megyei döntőjét. Taroltak a házigazdák, a fiúk és a lányok versenyét is az iskola diákjai nyerték meg. Az országos verseny megyei döntőjét a Testvérvárosok Terei Általános Iskolában tartották meg, amelyre a rendőrkapitányságok által rendezett városi döntőkről jutottak tovább a felső tagozatos tanulók. A verseny során a versenyzők KRESZ-tesztlapokat töltöttek ki és kerékpáros ügyességi pályán is helyt kellett állniuk.A lányoknál Kovács Veronika (Pécs, Testvérvárosok Terei Általános...
SZAVAZÁS - Szombaton rendezik a Pécs Szépe döntőjét - Ön kinek adná a koronát?
Végéhez érkezik a Pécs Szépe Szépségverseny, szombaton délután hat órától a Zsolnay Negyed E78-as termében választják ki a győztest és udvarhölgyeit. Természetesen a zsűri dönt, azonban kíváncsiak vagyunk az Önök véleményére is: nézzék meg a lányokat, és szavazzanak! Tizenegy lány jutott a Pécs Szépe Szépségverseny döntőjébe, akik egy hónapon át tartó felkészülést követően szombaton állnak a zsűri és a közönség elé a Zsolnay Negyedben. A délután hat órakor kezdődő versenyen három fordulóban, neves divatcégek ruháiban mutatják meg magukat az indulók, majd a zsűri - a tagok...
Győző egy komlói közértben...
Egy komlói élelmiszerboltból lopta el egy vásárló táskáját egy férfi. Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök Ó. Győző helybeli lakost, aki a rendelkezésre álló adatok alapján 2015....Civilek, figyelem!...
Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere a Civil Közösségek Házában pénteken meghirdette a 2016. évi Városi Civil Pályázatot. A...
„Üdvözöllek az agyamban" -...
Salvador Dalí (1904-1989) számos irodalmi műhöz készített illusztrációt. A világhírű képzőművész munkásságának ezen szelete...
Szereti hallgatni a...
Szombaton rendezik az V. Szigetvári Fúvós Fesztivált, délután négytől a Zrínyi téren hallgathatjuk a meghívott zenekarokat....
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Ritkán hallható...
A Pannon Filharmonikusok Zenekar (PFZ) következő koncertjén, a Tosca című operát adja elő, amely egy ritkán hallható...
Több száz millió forintot fordítanak a hatvanéves Uránváros fejlesztésére
Szinte pontosan 60 esztendeje kezdték el kiépíteni az uránvárosi városrészt Pécsett. A jubileum apropóján május elsejétől az év hátralévő részéig számos színes programmal emlékeznek a kezdetekre, a terület történetére. Minderről dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő és Decsi István önkormányzati képviselő beszélt egy pénteki sajtótájékoztatón.Mint azt Hoppál Péter bejelentette, Uránváros 60. évfordulóját a város idén nem csupán nagy léptékű fejlesztésekkel ünnepli meg, a városrész lakói számára ugyanis a jubileum keretében megannyi programot is szerveznek.A képviselő...
Pécsett segítik a magyar városok EKF-pályázását
A 2010-es Európa Kulturális Fővárosa Pécs projekt után 13 évvel, 2023-ban ismét egy magyar város lehet Európa Kulturális Fővárosa, egy egyesült királyságbeli várossal közösen. A 2023-as EKF-felkészülési szakasz a 2016. május 19-20. között, a pécsi Kodály Központban megrendezendő, „Európa Kulturális Fővárosai és Magyarország 2023" című nemzetközi konferenciával veszi kezdetét.A rendezvényt, amelyen 15 ország, illetve EKF-város szakemberei vesznek részt, kezdettől fogva támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és Pécs Megyei Jogú Város, valamint a házigazda...
Őslénymustra péntektől a Janus Pannonius Múzeumban
Közel 300 ősmaradványból készült válogatást mutat be az a kiállítás, amely pénteken nyílik meg a JPM Természettudományi Osztályán. A tárlaton - sok más mellett - a valaha élt legnagyobb testű ragadozó, az óriáscápa (megalodon) fogait is megtekinthetjük. A Kövekbe rejtett múlt - ősmaradványok a Mecsekben és környékén című időszaki kiállítás a PTE TTK Földrajzi Intézet és a JPM közös szakmai munkájának eredménye.A tárlat elsősorban az M6-os autópálya építését megelőző régészeti feltárások során előkerült ősmaradványokat mutatja be, s mindez a JPM Természettudományi Osztály és a...
Kétmilliárdos bölcsődei,...
A Bölcsődék Napja alkalmából rendezett ünnepséget a Kisgyermek Szociális Intézmények a Zsolnay Kulturális Negyedben pénteken....
Idén 65 családnak jutott...
Az egyik drogérialánc öt éve rendszeresen kampányol az elszegényedett kisgyermekes családok megsegítéséért. Az Együtt a...
Nem petrezselymet árultak:...
A Páva Zsolt polgármester által kezdeményezett Pécsi Virágvásár első, őszi eseményénél is nagyobb volt az érdeklődés a...
Tíz éve húzódik a mecseki...
Szénre alapozott iparfejlesztést terveznek a Kelet-Mecsekben a térség önkormányzatai, a szénvegyészeti program egymilliárd...
Vádemelés lett Szigetváron...
Rablás és súlyos testi sértés miatt folytatott nyomozást zárt le vádemelési javaslattal a Szigetvári Rendőrkapitányság. Egy 53 éves kispeterdi lakos tett bejelentést március 29-én 18 óra...Táncházban rophatják a...
Horvát és makedón muzsikára táncolhatunk a Vizin Zenekarral pénteken este a Zsolnay Negyedben. Nem múlhat el hónap...
A hétvégén lehűlésre, viharos szélre, és még esőre is számíthatunk
A hétvégén esőre és lehűlésre, vasárnap akár viharos szélre is számítani kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzésből. Péntek délelőtt még folytatódik a derült idő, majd nyugat, délnyugat felől egyre több lesz a felhő, de csapadék nem valószínű. Többfelé megerősödhet a szél. A leghidegebb órákban általában 2-7 fok lehet, de a fagyzugos, szélvédett helyeken fagypont alá is süllyedhet a hőmérséklet. Napközben 19-24 Celsius-fokig melegszik a levegő.Szombat délelőtt még csak néhol, de a nap második...
Föld Napját tartanak az Ős-Dráva Látogatóközpontban
A Föld Napja alkalmából természetismereti programot szervez a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága pénteken a szaporcai Ős-Dráva Látogatóközpontban.A Föld megóvása mindannyiunk közös feladata! - E mottó jegyében hirdeti meg a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programját a Föld Napja alkalmából, amelyen az érdeklődő gyerekek természetismereti foglalkozáson ismerkedhetnek meg a természet- és környezetvédelem fontosságával és az élővilág megóvásának feladatával.A rendezvényen interaktív természetfilm vetítés, virágültetés és természetismereti játékok várják a gyerekeket. A program...
Heteken belül nyit az újjávarázsolt állatkert, nagy durranás lesz
Csaknem 1,8 milliárd forintból, teljes egészében fejlesztési forrásból gyakorlatilag egy új állatkert épült a régi helyén a Mecsekoldalban. A létesítmény a május utolsó előtti hétvégéjén nyílik meg a nagyközönség előtt olyan különleges állatokkal, mint puma, fóka, cápa, bengáli tigris, krokodil, leopárd - jelentette be Pécs polgármestere csütörtökön, sajtótájékoztatón.Páva Zsolt emlékeztetett rá: amikor 2009-ben átvette a város vezetését egy leromlott állapotú, korszerűtlen vadasparkot örökölt elődeitől, amely ráadásul a környezetvédelmi követelményeknek sem felelt meg, s a...
A rovat további témái
- Egyre kevésbe „bűnös város" Pécs, de a képviselők még több rendőrt látnának az utcán
- A vizsgaelnökök is felkészültek az érettségire
- Újdonságokat kínál a pécsi Kronosz Kiadó a Könyvfesztiválon
- Megkéseltek egy fiatalembert Pécsett, a Kerényi utcában
- Vándorbatyut küld szét a hazai németeknek a pécsi iskolaközpont
- Hoppál és Bencsik András főszerkesztő ad elő a Laterumban
« Előző
23301 | 23328 | 23355 | 23382 | 23409 | 23436 | 23463 | 23490 | 23517 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vevők dobták össze egy idős...
- Lelépett a pénzzel az egyik pécsi...
- Nagyot fordul az időjárás, hóesés...
- Paranoid skizofrén a magyar férfit...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Karácsony előtt érkeznek a januári...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Ismét az első negyvenben a...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...

