Kiválóan szerepeltek a baranyai diákok az országos német szavalóverseny döntőjében

2016. május 19. csütörtök 16:40

Kiválóan szerepeltek a baranyai diákok az országos német szavalóverseny döntőjében

A napokban tartották a német nemzetiségi szavalóverseny 12. országos döntőjét, ahol számos szép baranyai, s köztük pécsi siker is született.

Néhány magyar focicsapat is örülne annyi érdeklődőnek, mint ahányan a rendezvényre eljöttek - mondta viccesen Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának (MNOÖ) elnöke, amikor a német nemzetiségi szavalóverseny 12. országos döntőjén megjelent versenyzőket és azok kísérőit köszöntötte.

Több mint kétszázan voltak ugyanis azok az általános és középiskolás diákok, akik a szavalóverseny elődöntőin országszerte a legjobbaknak bizonyultak, és akiket ezért meghívtak a május 13-i döntőre. A rendezvénynek ezúttal is a budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium adott otthont, amely egyébként első alkalommal várta vendégeit az országos német önkormányzat fenntartásában működő intézményként.

Ez a verseny a nyelv ünnepe, a magyarországi németek ünnepe - mindnyájunk örömére - így kezdte köszöntő gondolatait Tápai Ildikó, a szavalóversenynek otthont adó gimnázium igazgatója. A kis elsősöktől a nagy tizenkettedikesekig összesen négy nyelvjárási és hat német irodalmi nyelvi kategóriában mérettethették meg magukat a diákok vers- és prózaelőadásaikkal.

A zsűrik azonos kritériumok alapján bírálták a produkciókat: értékelték a szép kiejtést és a pontos hangsúlyozást, az előadás gördülékenységét, valamint azt, hogy az elszavalt szöveg menyire illik a gyermekek életkorához. A harmadik-negyedik osztályosokat meghallgató mindhárom ítész utólag arról beszélt, hogy szinte kivétel nélkül a gyermekek életkorához illő szövegeket, magabiztos előadásokat és ragyogó arcokat hallhattak, illetve láthattak. A 24 produkció után egyöntetűen úgy foglaltak állást, hogy kizárólag nagyon jó vagy kiemelkedően színvonalas előadásokban volt részük. A zsűri tagjai elmondták: óriási felelősség néhány másodperc alatt gyermekek, tanáraik és szüleik hónapokon át tartó munkájáról dönteni.

Jászberényi Júlia egyike volt a megmérettetésen indulóknak. Ő a pécsi Koch Valéria Iskolaközpontba jár, és immár másodszor jutott az országos döntőbe. Édesanyja, Bohli Eszter azt mesélte, hogy tavaly könnyes szemmel köszönte meg kislányának azt az élményt, amit a szavalás által kapott tőle. Júlia idén a kategóriája negyedik legjobbjának bizonyult.

- Egy csöppet sem vagyunk szomorúak amiatt, hogy nem állhatott a képzeletbeli dobogóra - mondta Bohli Eszter. - Megható volt látni, hogy ez a több mint kétszáz gyerek milyen szépen beszél németül, milyen hatásosan szaval, és milyen büszkén hordja a népviseletét. A kislányomat arra tanítom, hogy nem a helyezés a fontos, hanem a nagyszüleink hagyományainak, nyelvének ápolása. Biztos vagyok abban, hogy a nagyszüleim, akiket öt évre kényszermunkára hurcoltak a Szovjetunióba, és akik emiatt alig merték használni a német anyanyelvüket, büszkék lennének a kislányomra. Én mindenesetre nagyon büszke vagyok rá!

Mindegyik kategóriában indult baranyai tanuló, a legtöbben a Koch Valéria Iskolaközpont diákjai, részt vettek azonban mohácsi, geresdlaki, pécsváradi, sombereki és véméndi szavalók is a versenyen.

Az úgynevezett "Hochdeutsch" kategóriában a következő baranyai eredmények születtek:

1-2. osztályosok

4. helyezett: Jászberényi Júlia, Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Pécs,
9. helyezett: Csibi Benett, Kodolányi János Általános Iskola, Pécsvárad
18. helyezett: Kriszt Konrád, Koch Valéria Iskola Központ, Pécs
24. helyezett: Hídvégi Ádám, Bólyi Általános Iskola

3-4. osztályosok

4. helyezett: Beck-Faubl Johanna, Koch Valéria Iskolaközpont, Pécs
7. helyezett, Pfister Laura Jane, Himesházi Általános Iskola és AMI
9. helyezett: Gász Anna Zsuzsanna, Koch Valéria Pécs
10. helyezett: Jakab Zétény, Bólyi Általános Iskola
15. helyezett: Pacsami Márton, Kodolányi János Általános Iskola, Pécsvárad

5-6. osztályosok

4. helyezett: Sal Kinga, Koch Valéria Iskolaközpont, Pécs
10. helyezett: Rónai Márk, Kiss György Általános Iskola és AMI, Szászvár
18. helyezett: Gelencsér Balázs, Kenderföld-Somági Általános Iskola, Komló

7-8. osztályosok

8. helyezett: Kiss Noémi, Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola Mohács
10. helyezett: Komáromi Csaba, ANK I. számú Általános Iskola, Pécs
10. helyezettt: Zilahi Márton, ANK I. számú Általános Iskola, Pécs
12. helyezett: Bollér Henrik, Koch Valéria Iskolaközpont, Pécs

9-10. osztályosok

1. helyezett: Sal Dávid, Koch Valéria Iskolaközpont, Pécs
4. helyezett: Farádi-Szabó Martina, Leöwey Klára Gimnázium, Pécs
5. helyezett: Czigány Matthias, Koch Valéria Iskolaközpont, Pécs
6. helyezett: Eisemann Bonita, Leöwey Klára Gimnázium, Pécs
10. helyezett: Susányi Bianka, Koch Valéria Iskolaközpont, Pécs
14. helyezett: Klász Bennita, Koch Valéria Iskolaközpont, Pécs

11-12. osztályosok
4. helyezett: Czigány Elliot, Koch Valéria Iskolaközpont, Pécs
6. helyezett: Németh Zsóka, Leöwey Klára Gimnázium, Pécs
7. helyezett: Fuller Botond, Koch Valéria Iskolaközpont, Pécs
9. helyezett: Stengl Eszter, Koch Valéria Iskolaközpont, Pécs

A nyelvjárásban szavalók között a következő baranyai tanulók voltak eredményesek:

1-2 osztályosok

3. helyezett: Pencz-Amrein Ludovika Franziska, Koch Valéria Iskolaközpont, Pécs
5. helyezett: Hergert Kíra, Koch Valéria Iskolaközpont, Pécs
5. helyezett: Schulteisz Márton, Kodolányi János Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI Geresdlaki Német Nemzetiségi Tagiskolája Geresdlak
6. helyezett: Pohl András, Bólyi Általános Iskola,
8. helyezett: Heil Richárd, Koch Valéria Iskolaközpont,Pécs
11. helyezett: Werner Barbara, Koch Valéria Iskolaközpont, Pécs
13. helyezett: Hohmann Flórián, Himesházi Általános Iskola és AMI

3-4. osztályosok

3. helyezett: Gerner Heidi, Liszt Ferenc ÁMK Mecseknádasd
4. helyezett: Millich Marcell, Sombereki Általános Iskola és AMI
8. helyezett: Gerner Hannes, Liszt Ferenc ÁMK Mecseknádasd
8. helyezett: Schneider Dóra, Kodolányi János Általános Iskola, Pécsvárad
17. helyezett: Hergert Kornél, Koch Valéria Iskolaközpont, Pécs

5-8. osztályosok

2. helyezett: Csongrádi Lili, Véméndi Általános Iskola,
5. helyezett: Schnellenberger Kevin, Sombereki Általános Iskola és AMI,
11. helyezett: Schulteisz Anna, Kodolányi János Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI Geresdlaki Német Nemzetiségi Tagiskolája,
17. helyezett: Korsós Flóra, Koch Valéria Iskolaközpont, Pécs

9-12. osztályosok

2. helyezett: Stefán Petra, Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium
K3. helyezett: Kleisz Bálint, PTE Babits Gimnázium, Pécs
4. helyezett: Porth Borbála, Koch Valéria Iskolaközpont, Pécs
5. helyezett: Ruppert Blanka, Koch Valéria Iskolaközpont, Pécs
6. helyezett: Schäffer Zsófia, Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium

Az ünnepélyes díjkiosztón minden kategória győztesét a nagyközönség előtt is megünnepelték, a díjazottak pedig szavalatukat még egyszer előadhatták. A kategóriánkénti első három helyezettek értékes könyvjutalomban részesültek, a 7. osztályos, illetve annál idősebb győztesek pedig októberben egy baden-württembergi körutazáson vehetnek részt.

A rendezvény támogatói a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a budapesti Goethe Intézet voltak.

EQM