Sajtóhír szerint csomagtartóban lopták ki a pécsi gyárból az értékes Zsolnay-porcelánokat
Amint arról beszámoltunk, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói kedden költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt razziázott a Zsolnay-gyárban. Mindennek hátterében lopások is állhatnak - a PécsMa.hu hírportál forrásai szerint ugyanis ismeretlenek nem hivatalosan autók csomagtartójában vittek ki porcelánokat a gyárból. A NAV egyelőre a hírportálnak sem adott újabb információkat arról, miért került sor a pénzügyi nyomozók keddi akciójára a Zsolnay-gyárban. Korábban azt közölték, költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indítottak eljárást, további...
Harkányban és Nagypeterden is fűtermesztőket fogott a rendőrség
Házkutatást tartottak a rendőrök egy harkányi férfi lakóhelyén szerdán (április 27-én) reggel fél hétkor, amelynek során 1502 tő, különböző fejlettségi fokú indiai kendert, valamint bruttó 940 gramm szárított növényi törmeléket találtak. A növényeket a rendőrség lefoglalta, hatóanyag-tartalmuk szakértői vizsgálata folyamatban van. A rendőrök a házból egy 41 éves férfit állítottak elő, akit gyanúsítottként hallgattak ki. Az alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt mutatott, a férfi a nyomozóknak részben beismerő vallomást tett. Vele szemben kábítószer birtoklása bűntett...Vádat emeltek egy mentősre támadó komlói férfi ellen
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy komlói férfi ellen, aki az őt szállító mentősre támadt - tudatta a Baranya Megyei Főügyészség csütörtökön. A vádhatóság ismertetése szerint a férfit - fejsérülése miatt - januárban mentővel szállították Pécsre a komlói kórházból. Az ittas férfi inzultálta a járműben vele együtt utazó beteget, akit többször meglökött, megütött, illetve a kötését is leszedte. A mentőápoló többszöri figyelmeztetés után megpróbálta becsatolni a járműben több alkalommal is felálló férfit, aki...Sorra nyerik a díjakat a...
Kiemelkedően eredményes hónapot zár a pécsi Gandhi Gimnázium és Kollégium. Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó...
Zaj lehet éjjel a...
Szerdától két héten át végezteti el vállalkozóval a BIOKOM a közterületeken lévő 949 pécsi vadgesztenyefa permetezését...
Traffipax csütörtökön...
Csütörtökön reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Sikert sikerre halmoztak a...
A Helikoni Ünnepségek 2016 rendezvényen a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont tanulói fődíjat nyertek és arany minősítést...
A Jethro Tull koncertezik...
A Jethro Tull Ian Andersonnal az élen a Pannon Filharmonikusokkal ad közös koncertet csütörtökön a Kodály Központban.A...
Kisteherautók karamboloztak...
Csempét és bort szállító kisteherautó ütközött össze Pécsett.A Lahti úti balesetben az egyik járműbe egy ember beszorult, a...
Újragondolják, hogy nézzen ki Pécs keleti kapuja: előbb bontanak, aztán építenek
A közelmúltban elindított Schlauch-program részeként a Zsolnay Vilmos úton, a Balokánnyal szemben további négy lepusztult épület elbontását tervezi a város, amelyek helyén átjárható udvarokat, kerteket alakítanának ki, a terület későbbi hasznosításához pedig magánbefektetőket is várnak. A cél, hogy a Zsolnay Vilmos út érintett szakasza méltóvá váljon funkciója, a város keleti kapujának betöltésére. A Budapest irányából Pécsre érkezők számára meglehetősen lehangoló képet festenek a városról a Balokánnyal szemben „megcsodálható" épületek: a lelakott ingatlanok...
Egyedi munkaruhákat varrnak pécsi hajléktalanok - a Biokomnak is az ő kollekciójukból szállítanak
Pécs példát szeretne mutatni a többi hazai településnek azzal, hogy a társadalom peremére szorult hajléktalanokat képessé teszi az értékteremtő munkavégzésre, ezt az állapotot pedig hosszú távon fent is tudja tartani. Minderről beszélt Páva Zsolt, Pécs polgármestere annak kapcsán, hogy a pécsi közfoglalkoztatási rendszerben minőségi munkaruhák előállításában vesznek részt fedél nélkül élők. Dr. Páva Zsolt elmondta, a közfoglalkoztatottak munkáját szervező Pécsi Városgondozási Nonprofit Kft. évek óta igyekszik olyan értékteremtő tevékenységeket biztosítani az emberek számára,...
Múltidéző előadással indul az Uránváros 60 emlékév
Az Uránváros 60 emlékév nyitó rendezvénye csütörtökön az Uránváros Baráti Kör megalakítása, valamint a városrész tervezéséről, építéséről szóló előadás a Tudósklubban. Magyarország és Kelet-Közép-Európa egyik legjobban sikerült lakótelepe Uránváros, leánykori nevén Újmecsekalja. Tervezési koncepciójának, kivitelezésének minőségét az is fémjelzi, hogy közel hat évtized múlva is magas nívójú lakótelepnek számít. Lakói, vagy a valaha itt élők érzelmileg is kötődnek hozzá. Mivel tűnik ki Uránváros? Mi adja egyediségét, szerethetőségét? Ezekre a kérdésekre keresi a választ előadásában...
Ingyen teszik...
Kerékpár-gravírozást tartanak csütörtökön délután három órától este hétig a a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a Pécs,...
Egyházzenei fesztivált...
A római katolikus egyház zenéjére helyezi a hangsúlyt az idei Con Spirito Egyházzenei Fesztivál, amelyet május 10. és 15. között rendeznek Pécsett, Debrecenben, Nyíregyházán és...Határtalanul: a Felvidéken...
A PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola Általános Iskolájának két hetedik osztálya a közelmúltban négy...
Adónyomozók szállták meg...
Frissítve: mintegy negyven dolgozót hallgattak ki, nyolc-kilenc alkalmazottat el is vittek a nyomozók. A NAV munkatársai...
Kedden ebédidőben hamis...
Büntetőeljárás indult a pécsi férfival szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint L. Károly 55 éves pécsi férfi április...
Húsz év fegyházra ítélt egy...
Jogerősen húsz év fegyházbüntetésre ítélt egy idős asszonyt meggyilkoló Somogy megyei férfit a Pécsi Ítélőtábla. A táblabíróság az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az első fokon...Traffipax szerdán Pécsett és környékén
Szerdán reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.00-07.00: Pécs, Tüskésréti út07.15-08.15: Pécs, Málomi út08.30-09.30: 58-as főút Pécs - Pogány közötti szakasza09.45-10.45: Szalánta, Hunyadi út11.00-12.00: Pécs, II. János Pál út13.30-14.30: Pécs, Siklósi út14.45-15.45: Pécs, Keszüi út16.00-17.00: Pécs, Móra Ferenc utca17.15-18.15: Pécs, Megyeri út18.30-19.30: Pécs, dr. Veress Endre út19.45-21.00: Pécs, József Attila út
Újabb pécsi utcákban kezdődött meg szerdán a gázvezetékek cseréje, korlátozzák a forgalmat
A Bor és a Koksz utcában folytatódik a középnyomású gázvezetékek rekonstrukciója szerdától. Pécs és az E.ON közös célkitűzése, hogy a fejlesztések megvalósítása során a város lakosságát a lehető legrövidebb ideig zavartassa, ezért a beruházások ütemekre bontva valósulnak meg. Egy-egy vezetékszakasz cseréjét teljes burkolat helyreállítás követi, ezt követően kezdnek neki a szakemberek egy újabb szakasz bontásának. A munkálatok elvégzését követően az E.ON minden esetben gondoskodik a felbontott burkolat helyreállításáról, a környezet rendezéséről az eredeti állapotnak...
A POSZT bemutatja: színházi, operett- és könnyűzenei előadások a Kodályban
Nyolc produkcióval: színházi, operett- és könnyűzenei előadásokkal várja közönségét június 9. és 18. között A POSZT bemutatja című sorozat, amelyet a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjával párhuzamosan a pécsi Kodály Központban rendeznek meg. A szervezők keddi közleménye szerint június 9-én Cseh Tamás történelemkönyve címmel Cseh Tamás dalaiból összeállított, múltidéző koncertre, másnap pedig Lajkó Félix hegedű- és citeravirtuóz lemezbemutatójára várják a közönséget. Június 11-én a Budapest Klezmer Band ad koncertet, egy nappal később pedig a Magyar Állami...
A rovat további témái
- Izzott a gerenda egy mecsekoldali házban
- Koncerttel avatják fel a megújult máriagyűdi orgonát
- Csak egy telefon és jövő kedden megnézik a bőrét a klinikán
- Utazási szokásaikról kérdezik a pécsieket
- Kalandozhatunk és csúszkálhatunk is majd Tüskésréten, új elemekkel fejlesztenék a parkot
- Nagyon megijedt Zoltán szavaitól, ezért feljelentést tett
« Előző
23247 | 23274 | 23301 | 23328 | 23355 | 23382 | 23409 | 23436 | 23463 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lelépett a pénzzel az egyik pécsi...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Karácsony előtt érkeznek a januári...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Nagyot fordul az időjárás, hóesés...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...
- Ismét az első negyvenben a...
- Hónapok óta hiába keresnek egy fiatal...

