Az igazság mély titok - erről szóltak a szabadegyetemen
Az igazság volt a legutóbbi szabadegyetemi előadások témája. Baán István görögkatolikus pap a krisztusi igazság kereséséről és megtalálásáról beszélt, Gyarmati György történész pedig arra világított rá, hogyan érvényesülhet az igazság a történetírás tudományában.A szabadegyetemi konferenciasorozat áprilisi estéjén két harmincperces előadást hallgathattak meg az érdeklődők. Az igazság fogalmát Baán István görögkatolikus pap a keresztény értékrend szempontjából értelmezte, kitérve arra is, mit jelent keresni és megtalálni a krisztusi igazságot.„Az igazság nem lezárt dolog, az...
Papok és papnövendékek szülei találkoztak Pécsett
Idén harmadik alkalommal került sor a Pécsi Egyházmegye Papszülői Találkozójára, amelyre negyvenhatan érkeztek az ország különböző részeiből.Bensőséges, meghitt hangulatú találkozón látta vendégül Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyházmegyében szolgáló papok és papnövendékek szüleit. A főpásztor köszöntőjében kiemelte, hogy a papi küldetés vállalása már a családban kezdődik, hiszen a szülők az elfogadással, elengedéssel és támogató szeretetükkel segítik fiukat a szolgálatban. Ezért háláját és köszönetét fejezte ki.A zsolozsma imádkozása és a közösen elfogyasztott ebéd után az...
Van, aki rajzol, más fotóz, a pécsi Mikes Márk szép ételeket szeretne alkotni és ajándékozni
„Aki szereti a vendéglátást, annak nem az az elsődleges célja, hogy ételeket adjon a vendégeknek, hanem az, hogy élményeket nyújtson, vendégül lássa. Ha a vendéglátás egy zsíros kenyérről szól, akkor a világ legjobb zsíros kenyerét kell a tányérra tenni" - vallja Mikes Márk, pécsi hobbiséf, sommelier és bárvezető, akit sokan a Konyhafőnök című televíziós vetélkedőből ismerhetnek. Már gyerekkorában is az foglalkoztatta, mit kap a tányérjára. Édesanyjától állandóan azt kérdezte, mi lesz az ebéd, aztán a vacsora. Mindig is központi dolog volt számára az étkezés, az...
Idén két napon át lesznek...
Az idén kétnaposra bővül a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék rendezvénysorozat: a villányi borvidékhez tartozó település...
Autókázni akart, elvitte...
A 24 éves pécsi férfival szemben jármű önkényes elvétele miatt folytatták a nyomozást a rendőrök.Vádemelési javaslattal zárta...
Uránváros új utakon: ilyen...
Az URÁNVÁROS ÚJ UTAKON az URÁNVÁROS 60 emlékév rendezvénye családi és szakmai előadásokkal, gyakorlati programokkal várja az...
Használt ruhákból...
Használt ruhákból fonással, szövéssel és hurkolással fejlesztő játékokat készített a Retextil Alapítvány a Norvég Civil...
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Máris megjelent a...
Minden eddiginél korábban jelent meg a lisztharmatfertőzés a szekszárdi borvidéken, a járványveszély miatt a megszokottnál előbb kell a szőlőket permetezni. Fűzi István, a BASF...Újabb pécsi iskolában adtak át ivókutat - a szolgáltató pályázatán nyerték a gyerekek
Szennyvízszippantó munkás, csőtörést javító szerelő, kútkarbantartó és takarító nő - ezek a vízzel kapcsolatos mindennapi foglalkozások is szerepeltek a rajzokon, amelyek elismeréseként a pécsi Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában ivókutat avattak pénteken. A kutat a gyerekek „rajzolták össze" maguknak a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. víz világnapi pályázatán: a szolgáltató a kiírásban felajánlott díjon felül a gyárvárosi iskolának is ivókutat adományozott a kreatív, egyedi látásmódú alkotásokért. Az udvarra telepített díszes Zsolnay-ivókutat...
Bejönnek a megyében az „unokázós" trükkösök meséi
Két komlói és egy bakócai nagymamát is átvertek a csalók azzal, hogy az unokájuknak adták ki magukat a telefonban. A rendőrség tájékoztatása szerint Komlón egy idős asszonyt hívott fel otthonában vezetékes telefonon a napokban egy ismeretlen, aki az unokájának kiadva magát elmondta, hogy sürgősen pénzre van szüksége, mert bajba került és odaküldi egy ismerősét, aki majd elviszi neki a pénzt. Percekkel később megjelent egy férfi, akinek az asszony át is adta az otthon lévő készpénzét.Ugyanezzel a módszerrel az ismeretlen elkövetők még aznap délután egy másik komlói asszonyt,...
Zsolnay-abszurd: megszavazták a közgyűlésen a város képviselőinek kizárását célzó javaslatot
FRISSÍTVE! Indulatoktól sem volt mentes a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. pénteken tartott közgyűlése, amelyen kezdeményezték a pécsi önkormányzat, illetve a Pécs Holdingot képviselő tagok kizárását. Amint az várható volt, a Zsolnay részvények többségét birtokló Bachar Najari a zrt. tegnapi ülésén kezdeményezte a pécsi önkormányzat és a Pécs Holding Zrt., vagyis a kisebbségi tulajdonosok kizárását a bíróságon.Cséplő Petra, a porcelánmanufaktúra igazgatóságának elnöke az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy két kisebbségi részvényes kizárását kezdeményezték a közgyűlésen, az erről...
Tűzoltók gyújtottak tüzet a...
Három napon keresztül gyakorlatoztak a tűzoltók Pécsett az egykori A/1 laktanyában. A kiképzés célja az volt, hogy a még...
Lomhalmozás Pécsett: a...
A „joggal való visszaélés" ismert dolog, még a hétköznapi beszédben is. Mindez a „lommal"előtag esetén...
Vigyázz, kész, maraton!...
Május 8-án rendezik meg Pécs és Mohács között a "Hazafutás" elnevezésű futóversenyt. A mezőny tagjai Pécsről...
Buszsávot hoz létre a...
Pécsett, a Megyeri út Melinda utcai körforgalom és a Vásártér közötti szakaszán (Uránváros irányába) buszsávot alakít ki a...
S. Sándorné az utcán tépte...
Garázdaság és testi sértés miatt felelhet egy pécsi asszony. A rendelkezésre álló adatok szerint S. Sándorné 54 éves pécsi asszony április 28-án 12 óra körüli időben Pécsett, egy...Szépségcsomagot kapnak a...
Május 5-én (csütörtökön), 8 és 17 óra között a Pécsi Regionális Vérellátó Központba várják a véradókat, ahol egy...
Traffipax pénteken Pécsett és környékén
Pénteken reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.00-07.00: Pécs, Athinay út07.15-08.15: Pécs, Szigeti út08.30-09.30: Pécs, Abaligeti út09.45-10.45: Pécs, Magyarürögi út11.00-12.00: Pécs, Pellérdi út13.30-14.30: Pécs, Nyugati ipari út14.45-15.45: Pécs, Megyeri út16.00-17.00: Pécs, Nagyárpádi út17.15-18.15: Pécs, Siklósi út18.30-19.30: Pécs, Málomi út19.45-21.00: Pécs, Verseny utca
Sűrűbben járnak az éjszakai járatok a PEN idején
A Pécsi Egyetemi Napok ideje alatt (április 28-29-30.) a BIOKOM Mobilitási Központja sűrűbben indítja az éjszakai járatokat. A 2-es és a 973-as járatok egész éjszaka 30 percenként közlekednek a fesztiváli napok alatt és csatlakoznak egymáshoz az Árkádnál, továbbá 0:10-kor és 1:10-kor közvetlen 973Y járat indul a Zsolnay Negyedtől a Csontváry utcán át a Malomvölgyi út felé, illetve ugyanezen időpontokban 930Y járat indul az egyetemi kollégiumok irányába a Tettye utca - Alagút - Ifjúság útja - Klinikák - Szántó Kovács János utca felé.Jellemzően csuklós autóbuszok indulnak majd...
Átadták a 4,2 milliárdból megépített, tíz megawatt kapacitású pécsi naperőművet
A tíz megawatt kapacitású pécsi naperőmű üzembe állításával éves szinten akár 15 ezer tonnával is csökkenhet Magyarország szén-dioxid-kibocsátása - jelentette ki Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára a létesítmény csütörtöki átadóján. A létesítmény átadóján Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára hangsúlyozta: a pécsi naperőmű üzembe állításával éves szinten akár 15 ezer tonnával is csökkenhet Magyarország szén-dioxid-kibocsátása.A naperőművet a pécsi hőerőmű egykori...
A rovat további témái
- Melegszik a levegő, de marad az esős, szeles idő
- A tűzoltókkal habpartiztak a siklósi óvodások
- Balhé a Zsolnayban: egy berágott kisrészvényes tett feljelentést a NAV Bűnügyi Igazgatóságán
- Átadták csütörtökön a 250 millió forintból felújított Dr. Szántó László Szeretetotthont
- Mostantól tilos cukorkát, csokit vinni a pécsi ovikba – a szülők egy része örül, mások felháborodtak
- A Szent Mór diákjai léptek fel a pécsi Nemzetiben
« Előző
23220 | 23247 | 23274 | 23301 | 23328 | 23355 | 23382 | 23409 | 23436 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vevők dobták össze egy idős...
- Lelépett a pénzzel az egyik pécsi...
- Nagyot fordul az időjárás, hóesés...
- Karácsony előtt érkeznek a januári...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Ismét az első negyvenben a...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...
- Hónapok óta hiába keresnek egy fiatal...

