Meggyepálták egymást a falu főutcáján, de a zsaruk közbeléptek

A három oldi férfival szemben csoportos garázdaság miatt indult büntetőeljárás. Három oldi lakossal szemben intézkedtek a rendőrök vasárnap délután, április 17-én 16 óra 30 perc körüli időben, mert bejelentés érkezett, hogy előzetes szóváltást követően a település főutcájában bántalmazták egymást.Az elsődleges orvosi vélemény szerint a verekedés 23 éves résztvevőjét nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel szállították kórházba. Vele, valamint a két 42 éves férfival szemben a Siklósi Rendőrkapitányságon garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatják a nyomozást.

Ismét virágvásárba hívják a pécsieket, a Kossuth téren Páva Zsolt is standot nyit

Ismét virágvásárba hívják a pécsieket, a Kossuth téren Páva Zsolt is standot nyit Igen kedvező árakon lehet örökzöldeket, mediterrán különlegességeket, évelő- és szezonnövényeket vásárolni pénteken Pécsett, a Kossuth téren.  Közkívánatra, valamint a tavaly őszi virágvásár sikerének apropóján dr. Páva Zsolt polgármester újból kezdeményezte Pécs főkertészével, a várossal és a városüzemeltetési feladatokat ellátó BIOKOM Nkft.-vel közösen a tavaszi virágvásár megrendezését. A tavaly őszi növényvásárhoz képest még több növény, még több stand lesz. Csakneml 700 négyzetméteren várják az érdeklődőket.A korai időpont a kedvező időjárásnak köszönhető, amelynek...

Kiakadtak a madárvédők a varjúfészkek eltávolítása miatt, a kertvárosiak viszont támogatják

Kiakadtak a madárvédők a varjúfészkek eltávolítása miatt, a kertvárosiak viszont támogatják A Mediterrán hangulatok városa helyett a „Lecsonkolt fák városa" lesz Pécs a madártani egyesület baranyai csoportja szerint, ha továbbra is ezzel a módszerrel távolítják el a varjúfészkeket a Kertvárosban és másutt. A városrészben lakók közül - legalábbis azok, akik részt vettek a most zárult konzultációban - ötből négyen viszont amondók, szükség van a varjak elleni védekezésre.  A madárbarátok továbbra is ellenzik a varjúfészkek gyakorlatilag folyamatosan zajló eltávolítását a Kertvárosban és más pécsi városrészekben egyaránt. Olyannyira, hogy a madártani...

Traffipax hétfőn Pécsett és...

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén Hétfőn reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:...

Az Apáczai gimi...

Az Apáczai gimi magyartanárát, Minárik Tamást is díjazták Lukács Sándor Kossuth-díjas színművész, Korbuly Péter bemondó, műsorvezető, beszédtanár, az MTVA Montágh Testületének elnöke...

Figyelem! Két helyen is...

Figyelem! Két helyen is cserélik a gázvezetékeket, még májusban is tartanak majd az útlezárások Gázvezetékek cseréje miatt hétfőn a város két pontján is felbontják az útburkolatot. A munkálatok a Felsőbalokány, illetve a...

Húst ígért pécsi...

Húst ígért pécsi egészségügyi dolgozóknak, de lelépett Hét embert csapott be egy gödrei férfi, most vádat emelhetnek ellene.  A rendőrség tájékoztatása szerint egy 41 éves...

Mindenre nem lehet tudni a...

Mindenre nem lehet tudni a választ, mondja a pécsi Szilágyi László - neki mégis sikerült Valaha, jó tíz évvel ezelőtt egy ország kapta fel a fejét, amikor egy nagy televíziós vetélkedőben egy versenyző nem...

Traffipax vasárnap Pécsett...

Traffipax vasárnap Pécsett és környékén Vasárnap reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:...

Kezdő és már működő vállalkozások számára is segítséget jelent a BMVK inkubátorháza

Kezdő és már működő vállalkozások számára is segítséget jelent a BMVK inkubátorháza A Baranya Megyei Vállalkozói Központ (BMVK) inkubátorházában kezdő és már működő vállalkozások részére biztosítanak kedvezményes irodabérleti lehetőséget Pécs történelmi belvárosában, a Felsőmalom utcában. Sorozatunkban bemutatjuk az ott működő cégek egy részét, illetve azt, miért érdemes helyiséget bérelniük a vállalkozásoknak az inkubátorházban.- Kiknek ajánlják, hogy helyiséget béreljenek az inkubátorházban?- Az elsődleges célcsoportot a kezdő vagy már működő mikro vállalkozások és egyéni vállalkozók képezik, akik a piaci bérleti díjakat nem tudják megfizetni, tőkeszegények -...

Ismét dűlőfutást rendeznek a villányi borvidéken

Ismét dűlőfutást rendeznek a villányi borvidéken Másodszor rendeznek dűlőfutást a villányi borvidék szőlőültetvényei között április 23-án: a Palkonyáról induló rendhagyó sporteseményen résztvevők 9,9 és 19 kilométeres táv közül választhatnak, a nevezőket ajándékok, programok és finom borok is várják. - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.  Közleményük szerint a borrégió északi peremén fekvő településről induló eseményen a több száz méteres szintkülönbség leküzdése is fokozza a kihívást. Az útvonalak a szőlők közti dűlőutakon és részben az országos kéktúra útvonalán haladva vezetnek Villányi-hegység gerincére, majd a hegylánc...

Michelisz újra jótékonykodik: jön a Flúgos Futam

Michelisz újra jótékonykodik: jön a Flúgos Futam Michelisz Norbert az idei Flúgos Futam fővédnökeként a rászoruló gyerekeket támogatja. A himesházai autóversenyző a tavalyi szezonbeli versenyoverallját és dedikált kabátját bocsátja árverésre jótékony célból.A Flúgos csapat 2009 óta 9 jótékonysági autós futamot, két éjszakai városi futamot, és egy pláza futamot is rendezett azzal a céllal, hogy adományt gyűjtsenek és maradandó élményt nyújtsanak a rászoruló gyerekeknek és a játékban részt vevőknek egyaránt. Idén tizedik alkalommal rajtol el a verseny április 23-án a fővárosból, melynek érdekessége, hogy a versenyzőknek...

Az arany ugyan hiányzik a...

Az arany ugyan hiányzik a paralimpikon Kovács Ervin gyűjteményéből, az élet azonban megjutalmazta Olyan ritka betegséggel született Kovács Ervin, ami egymillió emberből talán csak egynek jut osztályrészül. Megtanult ezzel...

Kocsit akart lopni, de a...

Kocsit akart lopni, de a szomszéd rázárta a kaput Egy 18 éves fiú beült Szalántán egy ház udvarán egy autóba, el is indította, ám megjelent a szomszéd és közbelépett. Vádat...

Traffipax szombaton Pécsett...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén Szombaton reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Szombaton mutatja be a...

Szombaton mutatja be a Szélkötő Kalamonát a Bóbita Szombaton délután lesz a Szélkötő Kalamona bemutató előadása a Bóbita Bábszínházban. Amikor a főkirály, valamennyi királynak a...

Sátrakat adnának a pécsiek,...

Sátrakat adnának a pécsiek, de ilyen adományokat nem vehetnek át a határt védő rendőrök Akár sátrakat vagy hálózsákokat is küldenének a határon szolgálatot teljesítő rendőröknek a velük szolidáris pécsi civilek -...

Százak futottak a tiszta...

Százak futottak a tiszta levegőért Pécsett Félezer gyerek futott az uránvárosi utcákon, hogy felhívja a figyelmet a tiszta levegő megőrzésének fontosságára. A...

Soron kívüli, negyvenmilliós támogatásban részesül a Pécsi Nemzeti Színház, jelentette be Hoppál Péter

Soron kívüli, negyvenmilliós támogatásban részesül a Pécsi Nemzeti Színház, jelentette be Hoppál Péter Összesen negyvenmillió forintos soron kívüli állami támogatásban részesül a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) - jelentette be Hoppál Péter pénteken Pécsett. A pénzt a Pécsi Családi Színházi Fesztivál lebonyolítására használhatják fel. A kultúráért felelős államtitkár sajtótájékoztatón kifejtette, hogy az összeg egy 30 millió forintos támogatás-kiegészítésből és egy 10 millió forintos - a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből származó - összegből áll, amelyet a teátrum a május 29. és június 5. között tartandó Pécsi Családi Színházi Fesztivál lebonyolítására használhat fel. Hoppál...

Nemzetpolitikai jelentőségű Pécs és Arad kapcsolata

Nemzetpolitikai jelentőségű Pécs és Arad kapcsolata Pécs és Arad testvérvárosi kapcsolata mindig is jó volt, a jövőben azonban még erősebb lesz, hiszen a két város egyre szerteágazóbb, nemzetpolitikai jelentőségű kulturális szövetséget alkotva szervezi meg jövőben együttműködésüket - mondta Őri László, Pécs alpolgármestere azt követően, hogy csütörtökön a két város önkormányzatának kulturális bizottsága együttes ülést tartott.  Megtartották Arad és Pécs kulturális bizottságainak együttes ülését Pécsett, melyen a testvérvárosi kapcsolat tavalyi eredményeit értékelték a városvezetők, valamint a jövőbeni terveket is elkezdték...

Ciszterci futónap: óvodások, általános iskolások és gimnazisták együtt teljesítették a távot

Ciszterci futónap: óvodások, általános iskolások és gimnazisták együtt teljesítették a távot Különleges futóversenyt rendezett a pécsi ciszterci közösség. Óvodások, általános iskolások és gimnazisták együtt futottak a belvárosban. A Ciszterci futónap meglepetésvendége Tóth Lili Anna válogatott atléta volt.  A néptáncos bemelegítés után csaknem három kilométert futottak a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának tanulói és a Ciszterci Nevelési Központ diákjai, óvodásai. A szerdán tartott futóversenyt tavaly rendezte meg először a gimnázium közössége, akkor Marton Bernát dallasi szerzetes volt a vendég. Idén Kutas Attila dombóvári plébánost hívták meg, aki magával hozta...