Megnyílt a nagyközönség előtt az új pécsi állatkert, elsősök ismerkedtek meg először az új lakókkal

Megnyílt a nagyközönség előtt az új pécsi állatkert, elsősök ismerkedtek meg először az új lakókkal Átadták a látogatóknak pénteken az 1,8 milliárd forintos beruházással kialakított új pécsi állatkertet. A fejlesztésnek köszönhetően a huszonegyedik századi kihívásoknak, biztonságtechnikának és turisztikai elvárásoknak megfelelő új létesítmény jött létre - emelte ki köszöntőjében Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Hozzátette: a beruházás hozzájárul ahhoz, hogy Pécs az egyik legfontosabb magyarországi turisztikai desztináció legyen.Eddig nem látott fejlesztési források áramoltak és fognak még Pécsre...

Koncerttel és táncházzal várják a népzene kedvelőit

Koncerttel és táncházzal várják a népzene kedvelőit A Zsolnay Pikniken vendégeskedik a Fonó Zenekar is, este nyolckor adnak koncertet a Pirogránit udvarban. Az 1997-ben alakult Fonó Zenekar hivatásszerűen műveli a népzene kutatását, előadását és oktatását. Zenéjük a magyarság, valamint a Kárpát-medence népeinek hangszeres és vokális zenei hagyományát követi, feldolgozásaikkal hiteles tolmácsolásra törekednek.Meghívott vendégeik a Felszállott a Páva tehetségkutató műsor „sztárjai": Berecz István, Kacsó Hanga Borbála és az együttes énekese, Navratil Andrea.A koncertet követően magyar táncházba hívják a vendégeket.A...

Német búcsút tartanak vasárnap Máriakéménden

Német búcsút tartanak vasárnap Máriakéménden A máriakéméndi kegyhelyen a Nagyboldogasszony kegytemplomnál Szentháromság vasárnapján, május 22-én délután 3 órakor német búcsú lesz. A szentmisét Wigand István bonyhádi plébános mutatja be.Régebben évente hét búcsút tartottak Máriakéménden, amelyekre több ezer ember érkezett.Az elmúlt időszakban évente két búcsút tartanak meg, átlagosan 200-300 résztvevővel, köztük Tolna megyei hívekkel. Május 22-én, vasárnap 15.00 órakor német búcsú lesz a templomban, amelyen a székelyszabari kórus szolgál, Kett János vezetésével. A német nyelvű szentmisét Wigand István bonyhádi plébános...

Elégedettebbek a pécsiek a...

Elégedettebbek a pécsiek a városi szolgáltatók munkájával - legalábbis ez derült ki a felmérésből Több területen is javulás mutatkozik a pécsi, városi tulajdonú szolgáltatók munkájának megítélésében - ez derült ki abból a...

Együtt piknikezhet a város...

Együtt piknikezhet a város hétvégén a Zsolnayban Kellemes időtöltésre, igazi békebeli piknikre hívják a közönséget a Zsolnay Negyedbe.Az együttlét mellett jó hangulatú...

Akivel tényleg madarat...

Akivel tényleg madarat lehet fogatni: majd' száz papagájjal él együtt a pécsi Kresz Mátyás - Videó! Az egykori villanyszerelő, Kresz Mátyás belvárosi házában és kertjében mintegy száz különleges papagáj él, de volt, hogy ennél...

Ellopta, majd eladta...

Ellopta, majd eladta kollégája mobiljait a szentlőrinci férfi Egy 44 éves férfi ellen lopás miatt nyomoznak a szentlőrinci rendőrök.Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a...

Beszóltak egy pécsi nőnek a...

Beszóltak egy pécsi nőnek a tüskésréti futópályán, majd megírta, és felrobbantotta az internetet Több mint huszonkétezer lájkot kapott egyik napról a másikra egy pécsi nő, mert megírta a közösségi portálon, hogy csúnyán...

Nézze meg, hogy fest a...

Nézze meg, hogy fest a baranyai határvidék helikopterről szemlélve - Videó! A határzárat is ellenőrizték a levegőből a rendőrök a napokban végzett légi szemle során. Mindent rendben találtak.  A...

Udvardy György óvodában tartott szülői értekezletet

Udvardy György óvodában tartott szülői értekezletet A két éve egyházi fenntartásban működő Szent Mór Katolikus Óvodába 65 kisgyerek jár. A szülőknek Udvardy György pécsi megyéspüspök A katolikus óvoda mint a vallásos nevelés színtere címmel tartott előadást május 18-án egy rendhagyó szülői értekezlet keretében.szent mor ovoda talalkozo 20160518 20A főpásztor a Szent Mór Katolikus Óvoda nevelőtestületének meghívását elfogadva az intézménybe látogatott, hogy megossza gondolatait a katolikus gyermeknevelés kérdéseiről az óvoda szülői közösségével és dolgozóival.Az előadásra Tomposné Kovács Edit óvodavezető meghívta a jelenleg az...

Traffipax pénteken Pécsett és környékén

Traffipax pénteken Pécsett és környékén Pénteken reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.30-07.30: Szalánta, Hunyadi út07.15-08.15: Pécs, II. János Pál út08.30-09.30: Pécs, Malomvölgyi út09.45-10.45: Pécs, Keszüi út11.00-12.00: Pécs, Móra Ferenc utca13.30-14.30: Pécs, Nyugati ipari út14.45-15.45: Pécs, Pellérdi út16.00-17.00: Pécs, Makay István út17.15-18.15: Pécs, Magyarürögi út18.30-19.30: Pécs, Szigeti út19.45-21.00: Pécs, Athinay út

Permetezik a kimaradt gesztenyefákat Pécsett

Permetezik a kimaradt gesztenyefákat Pécsett Csütörtökön vagy pénteken éjszaka kerül sor az időjárás függvényében a közterületeken lévő vadgesztenyefák permetezésére. Ekkor jellemzően a korábban elmaradt területeket pótolják a szakemberek, bár ezt a permetezést is már többször halasztani kellett az éjszakai csapadék vagy az erős szél miatt. A permetezések este tíz órától másnap hajnal négyig tartanak.A permetszerek élelmezésügyi várakozási ideje 21 nap, a munka-egészségügyi várakozási idő 0 nap. A felhasznált szerek emberekre és melegvérű állatokra veszélyt nem jelentenek, méhekre mérsékelten, halakra és vízi szervezetekre...

Hétvégén végre visszatér a...

Hétvégén végre visszatér a napsütés és a meleg idő Egyre melegebbre és egyre több napsütésre lehet számítani a hét végén, vasárnap néhol akár 27 Celsius-fok is lehet - derül ki...

Kiválóan szerepeltek a...

Kiválóan szerepeltek a baranyai diákok az országos német szavalóverseny döntőjében A napokban tartották a német nemzetiségi szavalóverseny 12. országos döntőjét, ahol számos szép baranyai, s köztük pécsi siker...

Diákok játsszák el a Tettye...

Diákok játsszák el a Tettye vitéz legendáját A Pécsett található Tettyei Mésztufa-barlangban szombaton megelevenedik a régi baranyai monda, a Tettye vitéz legendája. A...

Árokba hajtott egy kisbusz...

Árokba hajtott egy kisbusz Vajszlón Másfél méter mély árokba hajtott egy kisbusz szerdán Vajszló belterületén.A sellyei hivatásos tűzoltók kiérkezéséig a...

Jótékonysági futásra várják...

Jótékonysági futásra várják a pécsi családokat A családokat várják jótékonysági futásra május 21-én Pécsett. A civil kezdeményezés célja, hogy Pécs város lakossága a jövő...

Hoppál Péter a pécsi...

Hoppál Péter a pécsi EKF-konferencián: hinnünk kell saját régiónk és kultúránk üzenetében A 2023-as magyar EKF-programra való felkészülést segítő pécsi konferencia megnyitóján Hoppál Péter azt mondta, várják,...

Csokit és parfümöt akart lopni a mohácsi nő

Csokit és parfümöt akart lopni a mohácsi nő A boltból se jutott ki az a fiatal nő, aki végül beismerte tettét.Egy mohácsi hipermarketből édességet, valamint parfümöt és tisztítószereket lopott május 18-án dél körül egy 24 éves helybeli nő, akit még az áruházban tetten értek. Gy. Anitát a rendőrök elfogták, majd előállították.Gyanúsítotti kihallgatásakor beismerő vallomást tett, vele szemben lopás megalapozott gyanúja miatt a Mohácsi Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást.

Kiállítás nyílik a 125 éves Mecsek Egyesületről

Kiállítás nyílik a 125 éves Mecsek Egyesületről Fontos évforduló, a Mecsek Egyesület 125 évvel ezelőtti alapítása indokolja ama interaktív tárlat megnyitását, amelynek a JPM Várostörténeti Múzeuma  ad otthont október 1-ig. A megnyitó pénteken 10 órakor lesz a helyszínen.A Mecsek Egyesület 1891. április 30-án a pécsi Nemzeti Casinóban Bánffay Simon városi közjegyző vezetésével tartotta meg alakuló közgyűlését. Az akkor újonnan létrejött civil szervezet céljai között szerepelt a Mecsek turisztikai fellendítése, sétautak kialakítása, turistajelzések festése, kilátók és pihenőhelyek létesítése, források kiépítése és...

Meggyilkoltak egy nyolcvanéves német férfit Túronyban

Meggyilkoltak egy nyolcvanéves német férfit Túronyban Holtan találtak egy nyolcvanéves német állampolgárságú férfit a Baranya megyei Túronyban. A rendőrség emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen - közölte szerda este a megyei rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.  Közleményükben azt írták, hogy a helyszíni és halottszemle megállapítása alapján az otthonában megtalált férfi halálát idegenkezűség okozta, azaz az áldozatot meggyilkolták.