Ilyen a baranyai természet egy túravezető szemével
Kiállítás nyílik Balogh László, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának túravezetőjének képeiből a szaporcai Ős-Dráva Látogatóközpontban. Balogh László a Villányi-hegység szakavatott ismerője. Természetfotói sikerrel szerepelnek pályázatokon, csoportos és önálló kiállításokon. Az Ős-Dráva Látogatóközpontban megtekinthető tárlata Baranya megyében - elsősorban a Villányi-hegységben, valamint a Mecsekben, a Dráva mentén - készült természetfotókat vonultat fel. A kiállítást Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója nyitja meg vasárnap délután négykor.
65 belvárosi üzlet várja a vásárlókat a Shopping Napon
Hatodik alkalommal rendezik meg a Belvárosi Shopping Napot szombaton, Pécs belvárosának 65 üzlete várja a vásárlókat.Az akció mögött a Pécs Holding áll, célja pedig újra egy össz-belvárosi fellépés, aktivitásmely szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a vásárlás - divatos névvel élve shoppingolás - nem csak a bevásárlóközpontokban lehet élmény, hanem a belváros légkondi nélküli, mozgólépcsőt nélkülöző, ám történelmi díszletek között működő üzleteiben is. Innen az akció mottója : „A vásárlás belvárosi élménye!"A teljesség igénye nélkül divat, ékszer, cipő, táska,...
Évzáró koncertet ad a Szent Mór kórusa hétfőn
Június 6-án a pécsi Szent Mór Iskolaközpont kórusa várja az érdeklődőket a Dóm-kőtárba: a jelentős elismerésekben részesült kórus év végi zárókoncertje fél ötkor kezdődik.A művészeti képzésre nagy hangsúlyt fektető pécsi Szent Mór Iskolaközpont kórustagjai az idei tanévben két versenyről is nagy sikereket aratva tértek haza.Márciusban az iskola tanulói az észak-olaszországi Riva del Gardá-ban vehettek részt a 14. nemzetközi kórusversenyen, ahol a gimnázium vegyeskara arany diplomát nyert.Áprilisban zajlott a Helikon országos művészeti verseny: a Szent Mór gimnáziumi vegyeskara...
Hoppál: a mi felelősségünk,...
A magyarok egymás iránti felelősségéről beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára pénteken...
Megújult a kápolnafülke a...
Adományokból és egyházi támogatással, valamint önerőből építtette újjá a Mecsek Egyesület az egykori máriakéméndi...
Négy pécsi pedagógus,...
Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár Kiváló...
Egy palack villányi bort...
Azokat, akik június 9-én, csütörtökön 8 és 17 óra között vért adnak a Pécsi Regionális Vérellátó Központban, megajándékozzák...
Életveszélyesen megvertek...
A nyomozás során eddig beszerzett adatok szerint június 1-sején 20 óra körül Siklóson egy családi házban italozás, majd...
Először rendezik meg a...
Június 4-én, szombaton rendezik a Pécsi Bácsik Fesztiválját, a Bóbita Bábszínház szabadtéri színpadán és környékén. Az esemény...
Az elszakított területeken élő magyarokra emlékeznek
A Magyar Országgyűlés június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította 2010-ben.Ennek alkalmából 2012-ben hét szomszédos országban lévő, az elszakított területeken működő egy-egy magyar középiskola tíz-tíz diákja, pécsi tanulókkal közösen ültetett el egy tölgyfát a Bóbita Bábszínház alatt, melynek gyökeréhez minden magyar területről került anyaföld.A kis fát az 5 történelmi egyház lelkészei áldották meg. A helyszínen azóta is minden évben tartanak megemlékezést a város iskoláinak tanulói és tanárai.Az idei megemlékezésre június 3-án, 10 órakor kerül sor a Zsolnay...
Traffipax pénteken Pécsett és környékén
Pénteken reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.00-07.00: Pécs, József Attila út07.15-08.15: Pécs, Athinay út08.30-09.30: Pécs, Pellérdi út09.45-10.45: 204 km szelvény11.00-12.00: Pécs, Nyugati ipari út13.30-14.30: Pécs, Abaligeti út14.45-15.45: Pécs, Magyarürögi út16.00-17.00: Pécs, Makay István út17.15-18.15: Pécs, Nendtvich Andor út18.30-19.30: Pécs, dr. Veress Endre út19.45-21.00: Pécs, Verseny utca
Íme a forgatókönyv: így mentheti meg a város a Zsolnay-gyárat, már ketyeg az óra
FRISSÍTVE: Treitz Ferenc, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. igazgatója nyílt levelet írt Páva Zsoltnak, s közölte azt is, pert indítanak a felmondott hitel miatt. Csütörtökön lejárt az egyik pénzintézet által adott - s azóta öt nappal meghosszabbított - határidő, s miután a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. értesüléseink szerint nem fizette ki felmondott hitelének teljes összegét, megkezdődhet a cég felszámolása. A Pécsi Újság.hu információi szerint ezt követően felgyorsulnak az események: a termelés egy napra sem áll le, a dolgozók sem maradnak munka nélkül, csak éppen a...
Pécsett versengenek újra a...
Magas pénzjutalommal térhet haza az első három helyezett a hosszú szünet után ismét meghirdetett Nemzetközi...
Sokfelé esős lesz az első...
Több-kevesebb napsütés mellett záporok, zivatarok és 25 Celsius-fok körüli maximumok várhatók az idei nyár első hétvégéjén -...
Furcsa pár: a nap nagy...
Él két hajléktalan férfi Pécsett, akik nem kéregetnek, nem zaklatják a járókelőket, hanem a nap legnagyobb részében egy padon...
Új épülettel gazdagodott a...
A meglévő labdarúgó szertár, és öltözők fölé tetőtér beépítéssel, új épületrészt adtak át a PVSK Verseny utcai pályáján.A...
Ingyenes gyereknap lesz a...
A „60 éves a Pécs-Pogány Repülőtér és a sportrepülés" programsorozat keretében vasárnap délután ingyenes...
Hétfőn folytatódik a...
A Baranya Megyei Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy kisszentmártoni férfival szemben, aki volt élettársát...
Mindent megmutat magából a Gandhi Gimnázium a nyílt napján
Futballpálya-avatás focitornával, neves labdarúgókkal, robotnavigálás, nyitott tanórák, gólyafa-ültetés és sokszínű kultúrműsor - csupán néhány a számos program közül, melyeket a Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. szervez az első Nemzetiségi-roma nyílt napjára. A június 9-i, egész napos eseményen a pécsi iskola mindent meg kíván mutatni magából a több száz meghívott látogató előtt.- A Gandhi Gimnázium és Kollégium Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézménye, amely immár több mint két évtizede működik, mégis gyakorta azt tapasztaljuk, hogy az iskolában...
Soha ennyi rétisas nem fészkelt még Baranyában, 44 pár költ a megyében
A téli fészektérképezések során a régi és új helyeken a rétisasok nyolc fészkét találták meg a Magyar Madártani Egyesület tagjai. A fészkelő párok száma ugyan csak kettővel nőtt a tavalyihoz képest, de idén így is 44 pár költését kísérhette figyelemmel az egyesület. Ennyi sas még soha sem fészkelt Baranyában.A fészket foglaló sasok közül ténylegesen 36 pár költött, míg 8 pár esetében nem történt tojásrakás. A költések közül 26 bizonyult sikeresnek. A szülőmadarak 10 esetben egy fiókát, 16 esetben kettő fiókát neveltek fel. Összesen 42 fióka repült ki, ami újabb megyei rekordnak...
Megverte rokona hétéves gyerekét egy pécsi férfi
Állampolgári bejelentésre intézkedtek a járőrök június 1-sején délelőtt Pécsett az Uránvárosban, mert többen italoztak, hangoskodtak. A rendőrök a szabálysértőkkel szemben eljárást indítottak, egyiküket előállították, mert kiderült, hogy ellene büntetőeljárás van folyamatban a Pécsi Rendőrkapitányságon. A 23 éves pécsi K. Csaba a gyanú szerint május 14-én 19 óra körül otthonában bántalmazta rokonának hétéves gyermekét, aki könnyebb sérülést szenvedett. A férfit a nyomozók kihallgatták gyanúsítottként, ellene a Pécsi Rendőrkapitányság könnyű testi sértés miatt nyomoz.
A rovat további témái
- Még csak „migráns" vérszívók tűntek fel Pécsett, egyelőre nem éles a szúnyoghelyzet
- Zrínyi korabelivé változik a Széchenyi tér három napra
- Zsolnay-ivókutat nyertek a Budai Városkapu Iskola diákjai
- Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
- Visszatér a Kelemen Kvartett a Kodály Központba
- Tudta, hogy akár pécsi wasabit, lekvárt és ketchupot is vásárolhat, ami ráadásul bio?
« Előző
22842 | 22869 | 22896 | 22923 | 22950 | 22977 | 23004 | 23031 | 23058 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vevők dobták össze egy idős...
- Ismét az első negyvenben a...
- Karácsony előtt érkeznek a januári...
- Betegekhez, idősekhez is elvitték az...
- Közleményt adott ki a minisztérium a...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Nagyot fordul az időjárás, hóesés...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...

