Nem a megszokott módon közlekednek a buszok szombaton
A Kertváros Nap Rendezvény miatt június 11-én, szombaton 14 óra és 23:30 közötti időben teljes szélességében elzárják a Maléter Pál út Varsány utca és Viktória utca közötti szakaszokat. Emiatt máshogy közlekednek az 1-es, 6-os, 60A-s és a 121-es buszjáratok.Az 1-es járat Kertváros irányába a Nagy Imre úti megállóig eredeti útvonalon közlekedik, majd balra fordulva a Keszüi úton halad tovább. A Keszüi útról jobbra fordul a Málomi útra, és az Aidinger János úton már az eredeti útvonalon közlekedik Uránváros irányába az autóbusz. Így kimaradnak a Sarolta utcai, Lahti utcai, Krisztina...
Traktort és lassú járművet loptak, vádat emeltek ellenük
Négy férfi ellen nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2015. augusztus 5-én este Lovászhetény külterületén lévő szántóföldről elloptak egy traktort. A nyomozás során beszerzett adatok alapján a gyanúsítottak terhére róható az is, hogy 2015. augusztus 6-án éjszaka Geresdlak mellett lévő erdőterületről elloptak egy lassú járművet, a rajta lévő csörlővel együtt.A két lovászhetényi, egy pécsi, valamint egy szilágyi férfi ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatták a nyomozást, amelyet vádemelési javaslattal zártak le. A...
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Orfűn szombaton
Sportrendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Orfűn június 11-én, szombaton 8 óra 30 perc és 16 óra 30 perc között.A járműforgalom elől időszakosan és szakaszosan elzárják az Orfűi-tó körül vezető út egyik forgalmi sávját.A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy az érintett időszakban a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.
Kilencedszer állt össze a...
A Pannon Borrégió Top25 regionális borverseny díjátadóját június 11-én, szombaton 15 órakor rendezik meg Pécsett, a Hotel...
Don Pasquale nevettet a...
Június 12-én, vasárnap 19 órától a Magyar Állami Operaház: Don Pasquale című bohózatán szórakozhatnak az érdeklődők a Kodály...
Tiffán kiakadt a...
FRISSÍTVE: Tiffán Zsolt szerint feltörték a Facebook-oldalát, s a bejegyzést nem ő írta. A baranyai országgyűlési képviselőnek...
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Szinetár Dóra lesz a Kodály...
Június 11-én, szombaton 19 órától a Budapest Klezmer Band szórakoztatja a közönséget a POSZT keretein belül A Kodály...
Terelőútvonalon közlekednek...
Az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. megbízásából gázvezeték hibaelhárítási munkákat végeznek hétfő reggeltől a Jurisics...
Buborékparádé lesz szombaton a Herkules Műhelyben
Nyárváró pancsolásra és buborékozásra várják a gyerekeket és szüleiket szombaton délután a Zsolnay Negyedbe, a Herkules Műhelybe.Hogyan keletkeznek a szappanhártya szivárványszínű foltjai? Miért gömbölyű a szappanbuborék? Hogy lehetséges mégis kocka-alakú buborékot fújni? A gyerekek egy modellező készlet segítségével megalkothatják a saját buborékfújójukat és ennek segítségével választ kaphatnak kérdéseikre.A buborékparádé délután három órakor kezdődik a Herkules Műhelyben. A foglalkozást dr. Stettner Eleonóra, a Kaposvári Egyetem tanszékvezetője tartja.A programra egységesen 800...
Herendi porceláncsodák érkeznek a pécsi múzeumba
Ismét szemet gyönyörködtető kiállítás nyílik a Janus Pannonius Múzeumban. A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. „A fehér arany - Királyi, főnemesi lakomák herendi porcelán díszei" című tárlata bemutatja, hogy a legismertebb, arisztokrata megrendelésekhez köthető dekorok hogyan fejlődtek az évtizedek során és hányféle különböző variációban készülnek. A megnyitó június 17-én 14 órakor lesz a Múzeum Galériában.A "fehér arany" elnevezés a porcelánra utal, amelynek értéke vetekedett az aranyéval, páratlan szépsége, csillogó tökéletessége elismerést váltott ki...
Elindult a visszaszámlálás, pénteken kezdeményezték a Zsolnay Porcelánmanufaktúra felszámolását
Miután lejárt a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-nek adott fizetési határidő, péntek reggel a hitelező beadta a gyár elleni felszámolási kérelmet. Ezt követően, mivel stratégiailag kiemelt gazdálkodó szervezetről van szó, a piaci felszámolásnál védettebb eljárás indulhat - írta a Pécsma.hu. A pécsi Zsolnay-gyár nem tudta kifizetni azt a Magyar Fejlesztési Bank által nyújtott hitelt, ami összesen 416 millió forintról szólt, s bár május közepén megkapta a vállalat az ezzel kapcsolatos felszólítást, nem sikerült rendeznie tartozását. Ugyanakkor időközben egy magyar építőipari...
Vasúti pályafelújítás miatt...
Hétfőtől augusztus végéig pályafelújítás miatt módosított menetrend szerint járnak a vonatok a Dombóvár-Kaposvár-Gyékényes...
Évadzáró továbbképzést...
Évadzáró összejövetelt tartott június 8-án a Pécsi Püspöki Bíróság. A nyári ítélkezési szünet előtt a 2015 decembere óta...
Láss csodát, világ: a pécsi...
Él Pécsett egy bájos, 17 esztendős leány, Souly Alexandra, akit nyugodtan nevezhetnénk zseninek, bár ő összerezzen a jelző...
Igazgatói szemlét tartottak...
A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője a pécsi katasztrófavédelmi kirendeltségen igazgatói szemlét tartott,...
Felpezsdül az élet a Szent...
A Kállay Saunders Band koncertjével indul, Rúzsa Magdival zárul a Sétatér Fesztivál, de a kettő között sem fog senki...
Forgalomkorlátozás nehezíti...
Rendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz június 11-én, szombaton 13 és 23 óra között a Kertvárosban.A Baranya...
Kisebb karambol volt Szigetváron, sérültek nincsenek
Két személyautó ütközött össze Szigetváron a Petőfi Sándor utcában csütörtök délután.Egy ember az ütközés következtében beszorult a járműbe, őt még a tűzoltók kiérkezése előtt kiemelték a roncsból. A tűzoltók áramtalanították a balesetet szenvedett járműveket, majd átadták a helyszínt a rendőrségnek. A műszaki mentés és a helyszínelés ideje alatt félpályás útlezárás volt érvényben az érintett útszakaszon.
Hűtőszekrények közé rejtett csempészcigit foglaltak le
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) baranyai pénzügyőrei EKÁER ellenőrzés során Udvar térségében hűtőszekrények közé rejtett 895 karton adózatlan cigarettát foglaltak le egy szerb rendszámú tehergépjármű rakteréből. Az ügyben jövedéki és orgazdaság bűntette miatt indult eljárás, valamint a pénzügyőrök 27 millió forint jövedéki bírságot is kiszabtak.A NAV baranyai pénzügyőrei EKÁER ellenőrzés során Udvar közelében állítottak meg egy szerb rendszámú tehergépkocsit, amely a fuvarokmányok szerint 63 darab hűtőszekrényt szállított Szerbiából Németországba.Az elvégzett kockázatelemzés...
Ittasan motorozott, majd elhajtott a rendőrök elől egy pécsi férfi
S. Attila pécsi lakos motorral közlekedett június 9-én 11 óra 15 perckor Pécsett, a Mázsaház utcában, amikor a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyta, hirtelen gyorsított, majd a 6-os számú főközlekedési úton Hird irányába elmenekült. A rendőrök Hird belterületén intézkedtek az 51 éves férfival szemben, akiről megállapították, hogy a járművezetéstől jogerősen eltiltották. A férfi az alkoholszondát nem akarta megfújni, az intézkedés során végig agresszíven viselkedett.A járőrök mintavételre előállították a kapitányságra, amelynek eredménye az alkoholfogyasztás gyanúját...
A rovat további témái
- Tűzoltó tábor várja a gyerekeket Pécs-Árpádtetőn nyáron
- Napokon belül kirepül a félárván maradt rétisas fióka
- Betörték az ajtót, így mentettek életet a pécsi rendőrök
- Megkezdődött 16. Pécsi Országos Színházi Találkozó, több mint 150 program várja a közönséget
- Traffipax pénteken Pécsett és környékén
- Lajkó Félix lemezbemutató koncertet ad a POSZT-on
« Előző
22734 | 22761 | 22788 | 22815 | 22842 | 22869 | 22896 | 22923 | 22950 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vevők dobták össze egy idős...
- Karácsony előtt érkeznek a januári...
- Ismét az első negyvenben a...
- Közleményt adott ki a minisztérium a...
- Betegekhez, idősekhez is elvitték az...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Nagyot fordul az időjárás, hóesés...

