A lányos apák megnyugodhatnak, a kapus Kovácsevics Árpád hűségessé vált, de a szövege a régi

Csomagolástechnika. Ez az a dolog, amivel soha nem foglalkozott az egykori pécsi labdarúgókapus, Kovácsevics Árpád. Ha kérdezték a véleményét, akkor azt mindig kendőzetlenül mondta ki. Néha akkor is megszólalt, ha senki nem volt kíváncsi az álláspontjára. Ebből akadt néha gondja a most már 48 éves sportembernek. De a nézők mindenhol imádták, összes hóbortja ellenére, vagy talán éppen azért. Ahogy korosodott, sokat változott. Már nincsenek balhéi, hűségessé vált, de a dumája a régi. Vagyis félelmetes.  

- Gyermekként rengetegszer hóban-sárban, gyalog is elmentem edzésre Gyódról Kovácstelepre - idézte fel ifjúkorát Kovácsevics Árpád, aki nem névadója a sporttelepnek. - Nem szégyellem, előtte sok-sok háztáji munkát kellett elvégeznem. De senki, semmi nem állíthatott meg, ha a fociról, a védésről volt szó. Imádtam a játékot, mindent, ami ahhoz kellett, hogy ott lehessek a gólvonalon. Évekig ültem a kispadon, mert Bodnár László toporgott előttem, aki felnőtt válogatott is lehetett, nem számított egyszerű ügynek vele versenyezni.

- Pedig nem panaszkodhat, tehetség, bátorság dolgában nem állt hadilábon.

- Sajnos az én korcsoportom némileg elkallódott a rendszerváltás környékén. Amikor „komoly" szélhámosok tűntek fel a csapatok környékén, így Pécsett is. A korosztályos válogatottakban 48 esetben kaptam szerepet. A kínai világbajnokságon a 6. helyen végeztünk, még 1985-ben, amire alig emlékezik valaki Magyarországon.

- Az érvényesülés egyik útja a vezetőkkel szembeni lojalitás.

- Hagyjuk ezt! Akadt olyan ember a piros-feketéknél, akinek azt vágtam a fejéhez, hogy még nézőnek is rossz lenne, nem ám klubigazgatónak. Egyszer leváltották az edzőt egy „magasabb szintű" utasítás következtében. Olyan embert, idősebb Dárdai Pált küldtek el hirtelen, akiért simán mentem volna tűzbe, mert hiteles embernek számított. Aki utána érkezett, azért meg nem szívesen vetődtem volna el a latyakban. Amikor engem is elzavartak, azt mondtam a meg nem nevezett embernek, jobb, ha szűk utcában, sötétben nem találkozunk össze. De már nem haragszom rá, sokat tett értem, kiteljesítette a pályafutásomat.

- Mohácson történelmi dolgot vittek végbe, amikor majdnem feljutottak az NB I-be.

- Kiváló gárda jött ott össze, ám tavaszra elfogyott a pénz. Ami elég hamar meglátszott a teljesítményünkön. A tréner azt monda, narancsot evett, de nem érzi a győzelem ízét. Erre odavetettem neki, valami mást kellett volna nyalogatnia.

- A nemzeti tizenegybe szintén hívták, mégsem ment el az edzőtáborba.

- Dunaújvárosban védtem, amikor kerestek. De a Szlovénia elleni barátságos meccs előtti összetartásra Varga Zoltán edző nem engedett el. Azt kérte, parancsolta, hogy maradjak. Nem kockáztathatta meg a sérülésemet, mert számított rám a Ferencváros elleni mérkőzésen, ami számára presztízskérdés volt. Ezért lehetnék rá mérges, ám nem vagyok. Mert az FTC egykori játékosa zseniális ember volt. Igaz, sokan gyomorgörccsel mentek az edzésekre nála, bár én nem abba a csoportba tartoztam.

- Mégis eltűnt a hazai pályákról.

- Korábban egyesek hazudoztak, ígérgettek nekem, munka témában. De nem kellettem a közegnek, mert rajtam voltak a bélyegek. Ezért most személyi edző vagyok Csehországban, meg Ausztriában. Megváltoztam, mert már nem kergetem a nőket, a régebbi bohémságok csak az emlékeimben élnek.

- Hölgyekről szólva, milyen volt az élet Akasztón, ahol Stadler József ült a főnöki székben?

- Már nem tartoztam oda, amikor valaki Pakson bekiabált nekem, miközben mi támadtunk. „Kova", azért kellett eljönnöd a Stadlertől, mert „megszeretgetted" a tulajdonos babáját? Erre kiszóltam neki. Öreg szaladj haza, lehet, a te feleséged is így járt! Ott lehetek nálatok, nem is itt védek a gyepen. Kissé leforrázva, perceken belül lelépett a hapsi a tribünről.

Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva