Katolikus iskolák elsőáldozói ünnepeltek Máriagyűdön
2016. június 21. kedd 11:55

A Pécsi Egyházmegye katolikus iskoláinak elsőáldozóit Udvardy György megyéspüspök hagyományteremtő céllal hívta közös ünneplésre június 19-én Máriagyűdre. A találkozóra az egyházmegye valamennyi pontjáról érkeztek a gyerekek és kísérőik, szülők és hitoktatók egyaránt.
Az első alkalommal megszervezett programra előzetesen háromszáz gyerek, több mint száz szülő, nyolc tanár, 25 hitoktató és négy plébános jelentkezett.
Az elsőáldozók találkozója szabadtéri szentmisével indult, ahol Udvardy György főpásztor és Rosner Zsolt helyi plébános köszöntötte a megjelenteket. Az esős idő ellenére akadályversennyel folytatódott a nap az árkádok alatt, ahol a gyerekek tíz állomáson bizonyíthatták felkészültségüket. A feladatok között voltak ügyességi és szellemi próbák is. A fiataloknak a tízparancsolatról, az irgalmasság évéről, a rózsafüzér titkairól, Jézus csodáiról és az oltáriszentségről való tudásukról kellett számot adniuk. Minden állomáson egy-egy gyöngyöt kaptak a résztvevők, amelyet végül egytizedes rózsafüzérré fűztek össze.
Amíg a gyerekek játszottak, a felnőttek Nagy Péter egyházmegyei közoktatási munkatárs előadását hallgathatták meg a kegytemplomban. Az előadás során a résztvevők a szülők és az iskola gyermeknevelésben való együttműködéséről, a közös értékteremtésről gondolkodhattak. A vetélkedőt bábszínházi előadás és táncház követte, ahol a gyerekek Nyuszi kapitánnyal és a népi hangszerekkel, a Kárpát-medence táncaival ismerkedhettek meg a Fabula Bábszínház és a Mecsek Táncegyüttes, valamint zenészeik közreműködésével. Közös litániával és áldással zárult a nap.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- 11 milliárd forintnyi...