A város felrúgja a Mercedes-szerződést
2008. február 17. vasárnap 22:48

Az új buszokat közbeszerzési eljárás keretében vásárolta volna meg a Pécsi Közlekedési Zrt., a kihirdetett ajánlattételi felhívásra két pályázó is jelentkezett, de a közbeszerzési értesítő tanúsága szerint mégsem kötöttek szerződést egyikükkel sem.
Annak ellenére történt ez így, hogy a város szeptemberben még arról határozott, hogy a Pécsi Közlekedési Zrt.-nek öt szóló, és öt csuklós busz megvásárlására 2008-ban 325 millió forintot, 2009-ben pedig 425 milliót biztosít. A pénzt azonban nem kapja meg a társaság, a kért összegeket kihúzták a költségvetés rubrikáiból, a korábbi önkormányzati határozatot pedig visszavonják.
Tóth Bertalan alpolgármester munkatársunknak azt mondta, bár az induló büdzsében a buszvásárlásra nem lesz forrás, a későbbiekben azért megvizsgálják a vétel lehetőségét. Magyarázatként hozzátette: „Megnézzük, mennyi mozgásterünk marad az idei költségvetésben, azaz hogyan alakulnak majd az ingatlanértékesítések, milyen eredményt hoz a takarékossági program, s mindezektől függően döntünk a beszerzésről".
Mindehhez azonban módosítani kellene a céggel megkötött, érvényben lévő korábbi szindikátusi szerződés buszbeszerzésekről szóló passzusát is.
Arra a kérdésünkre, hogy egyeztettek-e már erről a partnercéggel, illetve változtattak-e már a megállapodáson, az alpolgármester úgy válaszolt: eddig nem ültek tárgyalóasztalhoz. Ennek ellenére úgy véli, mindez nem okoz majd problémát, ugyanakkor a szerződés szerinti évi tizenöt autóbusz megvásárlásának ma már nincs realitása.
Szerettük volna a márkakereskedő osztrák céget is megkérdezni a kialakult helyzetről, de ők egyelőre nem kívántak nyilatkozni, mondván még zajlanak a tárgyalások PK Zrt.-vel.
Később viszont, ha a felek között megszületik a megállapodás, ígérték, rendelkezésünkre állnak.
B. M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az ország egyes részein havazás...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- A vevők dobták össze egy idős...
- A legendás tréner, Bán László több...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Hiába a 40-es tábla, sokan eszetlenül...
- Így tartanak nyitva a nemzeti park...
- A mentőben segítették világra egy...
- Prémium minőségű tejet adó...

