Az Apeh kegyelméből: tovább járnak a pécsi buszok
2007. november 19. hétfő 00:44
Mint már korábban beszámoltunk róla, a megyei bíróság nemrégiben azt állapította meg, hogy a PK Zrt. két éven keresztül jogszerűtlenül igényelt fogyasztói árkiegészítést az államtól a pécsi általános iskolások ingyenes buszbérletei után úgy, hogy meg sem vizsgálta a szociális rászorultság kérdését.
Emiatt az APEH összesen mintegy 670 millió forintra tart igényt, amelyet a társaságnak kell előteremtenie.
Az összeg a Pécsi Közlekedési Zrt. éves költségvetésének mintegy húsz százalékát teszi ki, így félő volt, hogy a járandóság egy összegben történő visszafizetésével veszélybe kerülhet akár a társaság napi működése is - ez pedig járatok leállítását vonná maga után.
A döntés után a város polgármestere a PK Zrt. vezérigazgatójával tárgyalásokat kezdeményezett az adóhatóság Kiemelt Adózók Igazgatóságának képviselőivel a fővárosban.
A Pécsi Újság.hu kérdésére Tasnádi Péter elmondta, annyi engedményt már most kapott a társaság, hogy nem kellett a tizenöt napos határidőn belül kifizetnie az összeget, s jó esély van a részletfizetésre is.
Az ügyben megkerestük a PK Zrt. vezérigazgatóját, aki megerősítette: a tárgyalások jelenleg is folyamatban van, ám - ezek kimenetelét féltve - nem árult el további részleteket. Kerényi János annyit azonban elmondott: „úgy tűnik a körülményeket tekintve jó irányban haladnak a dolgok, hiszen az APEH részéről megvan a fogadókészség arra vonatkozólag, hogy mindkét fél számára elfogadható módon végződhessen az egyezkedés".
Mint megtudtuk, mind a PK Zrt.-nek, mind a városnak az az érdeke, hogy a részletfizetési lehetőséget több évre elhúzzák. Kerényi János hozzátette: harminc napon belül befejeződnek a tárgyalások, végleges eredményről ezt követően fog beszámolni.
A tetemes hiány pótlása nagy feladatok elé állítja a társaságot akkor is, ha részletekben fizetheti a tartozást. A város polgármestere már be is jelentette: idén több buszt nem vásárolnak, s szeretnék újratárgyalni a Mercedes-szel még a Toller-érában megkötött szerződést, melynek értelmében 2013-ig - összesen hárommilliárdos ráfordítással - hetven buszt kellene vásárolnia az önkormányzati tulajdonú társaságnak.
Korb Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Ha ilyen jégkrémet vett, meg ne egye,...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Hamarosan teljesen felújítják az...
- Egy drón rögzíti majd a Zsolnay...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...