Ha bejön a ZEN, Beckék szerint Pécs lesz Magyarország Liverpoolja

Ha bejön a ZEN, Beckék szerint Pécs lesz Magyarország Liverpoolja Országos és nemzetközi unikumot készülnek létrehozni a Pécsi Tudományegyetem egyes óraadói és a magyar könnyűzenei élet neves képviselői a Zenélő Egyetem program elindításával. A projektről december elején számolt be nagy vonalakban az ötletgazda, Beck Zoltán és a vitorlájának hátszelet adó PTE képviselője, az egyetem rektora, Dr. Bódis József a Kodály Központban. Arról azonban nem hallani, pontosan hogyan zajlanának a képzések. A szervezők nem titkolt célja, hogy a mindennapokat átszövő populáris zenét az egyetemi képzésbe is belefecskendezzék. Ez nem azt jelenti, hogy...

Jövőre kibővül az akadémia Lendület-programja

Jövőre jelentősen kibővülhet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület-programja, a 2012-es költségvetésben erre plusz 1,4 milliárd forint áll majd rendelkezésre, amely egy esetleges zárolás esetén is jelentős növekedést jelent az eddigi összegekhez képest - közölte Pálinkás József, az MTA elnöke a Napi Gazdaság szerdai, budapesti, "Az ötlettől az üzleti sikerig" című konferenciáján.Pálinkás József emlékeztetett, hogy a Lendület-programot 2009-ben szerény összegből indították azért, hogy a megmerevedett akadémiai kutatóintézeti rendszerben megindítsák a versenyt a...

Feljelentést tett a PTE orvosi kara okirathamisítás miatt

Távolléteket és tantárgyi kötelezettségek teljesítését igazoló hamis okiratokat állított ki diákoknak a közelmúltban a gyanú szerint egy pécsi orvos, aki ellen eljárást indított a rendőrség. A pécsi rendőrkapitányság kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az ügyben a Pécsi Tudományegyetem (PTE) feljelentése alapján indult eljárás. A gyanú szerint a pénzért kiállított hamis dokumentumokat több diák is felhasználta a távollétének, valamint egy-egy tantárgy kötelezettségei teljesítésének az igazolására. A nyomozók hétfőn házkutatást tartottak egy magánrendelőben, ahol számítógépet...

Előadás témája lesz az új...

A PTE Állam-és Jogtudományi Karán az új Munka Törvénykönyvét vesézik ki december 14-én, szerda este hat órától.  Az ÁJK Jogi szabadegyetem programsorozatának...

Darák élvezheti az...

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának kormánypárti többsége hétfői ülésén támogatta Darák Péter legfelsőbb bírósági bíró kinevezését a Legfelsőbb Bíróság (LB) helyébe lépő Kúria...

Nyílt nap az egyetem...

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara december 14-én (szerdán), 10-14 óra között nyílt napot rendez középiskolás diákok számára, melyen bemutatkoznak a Kar...

Mint magyar hazámnak hű fia...

A Tudásközpontban mutatják be Vertel Beatrix és Püspöki Apor szerzőpáros Liszt Ferencről írt könyvét december 12-én, hétfőn 17 órakor. A "Mint magyar hazámnak hű fia" című...

Koncepcióváltás a...

December 14-én, szerdán 18 órakor tartják a PTE Jogi Szabadegyetemének következő eseményét, amely a munkajogi szabályozásban bekövetkező változásokat taglalja. Kiss György egyetemi tanár...

Bukás vagy előrelépés ez...

Bukás vagy előrelépés ez Pécsnek? Kosztolányi György és Horváth Gyula az MTA átszervezéséről Megújul a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) intézményrendszere a testület december 5-i döntésének értelmében. A jelenlegihez...

Az egykori pécsi joghallgatóból, Darák Péterből a Kúria elnöke lett

Az egykori pécsi joghallgatóból, Darák Péterből a Kúria elnöke lett Darák Pétert jelöli Schmitt Pál köztársasági elnök a Kúria elnökének - tájékoztatta az Országgyűlés sajtószolgálata pénteken az MTI-t. A jelölt életrajza az MTVA-Sajtóadatbank összeállítása alapján olvasható. Darák Péter 1981-ben érettségizett Zalaegerszegen a Zrínyi Miklós Gimnáziumban. Jogi tanulmányait a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte 1982-1987-ben, majd ugyanitt végezte el a doktori iskolát 2004 és 2007 között. Az egyetem után Zalaegerszegen kezdett dolgozni a városi ügyészségen mint fogalmazó, majd ügyész. 1991-ben nevezték ki a...

Cséfalvay pécsi szavai szerint elkapják az önkormányzatokat

A jövőben nem tervezhetik deficittel költségvetésüket a települések és önállóan nem dönthetnek hitelek felvételéről sem - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára újságíróknak csütörtökön, a pécsi közgáz karon tartott előadása után. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzatoknak a jövőben szigorú költségvetési fegyelmet kell gyakorolniuk. - Látni kell, hogy a magas államadóssági szint, Magyarország külső piacoknak való kitettsége, az önkormányzatok adóssági szintje mind azt mutatják, hogy az eladósodottságot valahol...

Fizet vagy nem fizet a PTE több százmilliót a dolgozóinak?

Fizet vagy nem fizet a PTE több százmilliót a dolgozóinak? A Legfelsőbb Bíróság öt egyetemi dolgozó számára hozott kedvező döntést novemberben, e szerint megilleti őket az idén februárig járó kockázati pótlék és annak kamatai. Közel hétszáz egészségügyi dolgozó az egyenlő bánásmód elvének megsértése miatt perelte be munkáltatóját, miután az azonos munkakörben dolgozó orvosok és ápolók közül nem mindenki kapta meg az egyébként jogosan járó, bruttó húszezer forintnyi kockázati pótlékot.Az universitas még idén februárban vonta meg kétszáz alkalmazottjától az illetmény folyósítását, mert 2003-tól jogszerűtlen és illogikus gyakorlat...

E-projekt: megkapta a BTK a...

Átadták a PTE Bölcsészettudományi Kar számára épített „E" épületet a Zsolnay Negyedben. Januárban a Szociológia illetve a Kommunikáció-és Médiatudományi Tanszék...

Katasztrófahelyszín-felderí...

Katasztrófahelyszín-felderítő robotok versenyeztek a PTE-n December 8-án, csütörtökön katasztrófahelyszín-felderítő robotok megmérettetésére került sor a PTE BTK-TTK Ifjúság úti...

Cséfalvay a PTE-re hozza az...

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán tart előadást Dr. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium Parlamenti és Gazdaságstratégiáért felelős Államtitkára december...

Holdbeli csónakos a...

Holdbeli csónakos a jubileumát ünneplő JESZ színpadán A tizenötéves Janus Egyetemi Színház születésnapjára kapott egy vadonatúj, professzionális stúdiószínházat a Zsolnay...

Lezárta a rendőrség az...

A PTE hallgatói közül többen is értesítették szerkesztőségünk munkatársát egy, a BTK-TTK aulájában történt balesetről. Megnyugtató azonban, hogy az egyetem lelkes diákjai készültek csupán...

Katasztrófa-helyszínelő...

Katasztrófa-helyszínelő robotok nyilvános versenye lesz a PTE-n Egy balesetet követően nem mindegy, hogy mennyi idő alatt találják meg a sérülteket: ezért fontos a...

Jogszabályi változásokról tartanak konferenciát a pedagógusoknak

Pedagógus Műhelykonferenciát tartanak a PTE Rektori Hivatalának Szenátus Tanácstermében december 5-én, hétfő délelőtt tizenegy órától. A Pécsi Tudományegyetem beiskolázási programjának egyik fontos rendezvénye a középiskolák igazgatóinak, beiskolázási munkatársainak, végzős osztályfőnökeinek szóló műhelykonferencia.  A rendezvény célja, hogy tájékoztassa a továbbtanulással, felsőoktatási intézményválasztással foglalkozó szakembereket a felvételi eljáráshoz kapcsolódó jogszabályi változásokról, a szektort érintő új lehetőségekről és kihívásokról. Az információszolgáltatás...

Kuriózum a PTE támogató szolgálata, de kevés az emberük

Kuriózum a PTE támogató szolgálata, de kevés az emberük A Pécsi Tudományegyetemen országosan egyedülálló támogató szolgálat működik, amely a fogyatékos hallgatók tanulását és egyetemi életét hivatott segíteni az épületeken belül és kívül is. Tíz kar közel hatvan diákjáról van szó, akikre így tizenötmillió forint, öt dolgozó és egy speciális autó jut az irodán belül. A PTE az országban elsőként hozta létre még 2005-ben a szolgálatot, amelynek kötelékébe jelenleg öten tartoznak. Emellett önkéntesek segítik az egyetem fogyatékos hallgatóit - akik nincsenek is olyan kevesen, az ország felsőoktatási intézményeinek úgy nyolcszáz...

Bódis: a jelenlegi tervezet nem ad választ az alapvető problémákra

Bódis: a jelenlegi tervezet nem ad választ az alapvető problémákra A felsőoktatási törvény tervezete nem ad választ a felsőoktatási jelenlegi problémáira - nyilatkozta az MTI-nek a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke a testület pécsi ülésének szünetében, pénteken. Bódis József újságíróknak elmondta, a jelenlegi tervezet nem ad választ arra, hogy miképpen kell a minőségi struktúraváltást megvalósítani, és arra sem, hogy pontosan milyen struktúrában működik a továbbiakban a felsőoktatás.  Az MRK-elnök elégedetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a tervek szerint a struktúraváltással összefüggő több fontos kérdést pusztán...