Jövőre kibővül az akadémia Lendület-programja
2011. december 14. szerda 11:48
Jövőre jelentősen kibővülhet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület-programja, a 2012-es költségvetésben erre plusz 1,4 milliárd forint áll majd rendelkezésre, amely egy esetleges zárolás esetén is jelentős növekedést jelent az eddigi összegekhez képest - közölte Pálinkás József, az MTA elnöke a Napi Gazdaság szerdai, budapesti, "Az ötlettől az üzleti sikerig" című konferenciáján.
Pálinkás József emlékeztetett, hogy a Lendület-programot 2009-ben szerény összegből indították azért, hogy a megmerevedett akadémiai kutatóintézeti rendszerben megindítsák a versenyt a fiatal kutatókért. Akkor hat kutatót vettek fel a programra, akik a magyar egyetemi tanári fizetés kétszeresére és jelentős kutatási pénzre pályázhattak.
A programot idén a kutatóhálózatokon túl kinyitották az egyetemek felé is, és ezzel 28, 34-46 év közötti kutatónak tették lehetővé, hogy hazajöjjön Magyarországra és kutatócsoportot indítson; egy kutatónak a program 5 évre maximum 1 millió euró szabad felhasználását biztosítja - emelte ki az MTA elnöke.
A pályázat legfontosabb része, hogy kialakulhatnak olyan vonzó kutatási műhelyek, amelyekben a sikert elérő kutatók együtt dolgozhatnak olyan kutatókkal, akiknek a szakmai fejlődését segíthetik - emelte ki.
Pálinkás József szerint a tudományos kutatásban, ezen belül is a felfedező kutatásban az a legfontosabb, hogy versenyképes műhelyeink legyenek, ahol olyan kutatókat lehet kiképezni, akik az újat keresik majd az élet más területén elhelyezkedve, és nem elégednek majd a megszokott receptekkel.
Az elnök emlékeztetett arra is, hogy jelentősen átalakul az MTA kutatóhálózata, a 40 kutatóintézetből - amely két kutatóközpontból és 38 kutatóintézetből áll - 10 kutatóközpont és 5 kutatóintézet jön létre. Pálinkás József annak a reményének adott hangot, miszerint a kutatóközpontok majd úgy szervezik a munkájukat, hogy a tehetséges fiataloknak viszonylag korán lehetőséget adnak a kibontakozásra és koncentrálják az erőforrásaikat. Az erőforrások koncentrálása nélkül - közölte - még ha a források meg is duplázódnának, semmi sem változna.
Úgy fogalmazott: csak akkor lehet eredményt elérni, ha az erőforrásokat a felfedező kutatásokban, a fejlesztésekben, a technológiai fejlesztésekben és a szervezeti innovációban is koncentrálni lehet. Ez a feladata az akadémia kutatóhálózatnak - mondta Pálinkás József.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...

