Középiskolások kezelték a fogakat az ÁOK aulájában
2011. december 15. csütörtök 14:46

A PTE orvoskarán tartottak nyílt napot december 14-én, ahol a középiskolások az orvosi munka szépségeibe és mindennapjaiba is betekinthettek. A kar iránti érdeklődés az elmúlt két évben megduplázódott, ez látszott a résztvevő diákok tömegén is.
Több mint ötszázhúsz középiskolai diák volt kíváncsi a HVG listája alapján Magyarország legjobb orvosi képzőhelyére, a pécsi orvoskarra, amely sajátos nyílt nap keretében mutatta be teljes képzési kínálatát.
Az érdeklődők az egyes szakmák rejtelmeibe is bepillantást nyertek, sőt, magukat is kipróbálhatták az Aulában: disznólábat, csirkét varrhattak sebészorvosok irányítása mellett, készíthettek gyógyító krémeket, teákat gyógyszerészek segítségével, fantomfejen gyakorolhatták a foghúzás helyes technikáit fogorvosok útmutatásai alapján, gyakorolhatták a sebek kötözését.
A Karra ellátogató több mint félezer középiskolás diák emellett informatív előadásokat hallgathatott a szakok felépítéséről, a felvételi rendszer várható változásairól.
Az eseményen a Kar vezetői mellett a hallgatói szervezetek képviselői, aktivistái is jelen voltak, így az érdeklődők közvetlenül a diákoktól kérhettek információkat a hallgatói életről, a kollégiumokról és élményeikről.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Több baranyai településen is...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...

