Cséfalvay pécsi szavai szerint elkapják az önkormányzatokat
2011. december 08. csütörtök 22:57
A jövőben nem tervezhetik deficittel költségvetésüket a települések és önállóan nem dönthetnek hitelek felvételéről sem - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára újságíróknak csütörtökön, a pécsi közgáz karon tartott előadása után.
Hangsúlyozta, hogy az önkormányzatoknak a jövőben szigorú költségvetési fegyelmet kell gyakorolniuk.
- Látni kell, hogy a magas államadóssági szint, Magyarország külső piacoknak való kitettsége, az önkormányzatok adóssági szintje mind azt mutatják, hogy az eladósodottságot valahol meg kell állítani - mondta. Az önkormányzatok hitelfelvételét központi, minisztériumi engedélyhez kell kötni az államtitkár szerint.
Megjegyezte, hogy a tavalyi államháztartási hiányt 3,8 százalékra tervezték, mégis 4,2 lett az év végére. Ebben jelentős szerepe van annak, hogy „az önkormányzatoknál maradt egy-két elvarratlan szál" - fogalmazott. Mind a települések hitelfelvételének engedélyhez való kötését, mind deficites költségvetéssel való tervezés megtiltását a még formálódó önkormányzati törvényben fogják szabályozni, ezért részletekről az államtitkár nem tudott nyilatkozni.
Cséfalvay Zoltán azt követően nyilatkozott a sajtó képviselőinek, hogy Magyarország aktuális gazdaságpolitikai kérdései címmel tartott előadást a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán az intézmény hallgatóinak és oktatóinak. Az államtitkár az eurózóna válságáról, és a várható kilátásokról, valamint Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetéről szóló előadásában megjegyezte: a prognózisok szerint az Európai Unióban hazánk lesz a nyolc közül az egyik olyan olyan állam jövőre, amely tartani tudja a három százalék alatti államháztartási hiányt.
Az ország leminősítésével kapcsolatban azt mondta: annak üzenete, hogy a kormánynak tovább kell vinnie mindazokat az átalakításokat, amelyek a Széll Kálmán Tervvel már elkezdődtek.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Több baranyai településen is...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...

