Gyorsított eljárásban adják ki Raffaelt és társát

Raffaelt és Némethet még kedden menekülés közben fogta el Ausztriában a rendőrség az A2-es autópályán.A veszprémi Patrióta bárban vasárnap hajnalban egy nagyobb társaság szóváltásba keveredett az MKB Veszprém ott szórakozó kézilabdázóival, majd a kirobbant veszekedésben meggyilkolták Marian Cozmát, a sportklub és a román válogatott kézilabdázóját, két sportoló pedig - a horvát Ivan Pesic kapus és a szerb Zarko Sesum irányító játékos - életveszélyes, illetve súlyos sérüléseket szenvedett.

Csak a laptopját lopták el a fideszes képviselőnek

A még csütörtök délelőtt történt esettel kapcsolatban a honatya elmondta: kétnapos konferenciára utazott Budaörsre, amikor félórára magára hagyta egy áruház parkolójában a kocsiját. Hozzátette: nemigen szokott értékeket hagyni a járműben, de ezúttal sok minden maradt a kocsiban. A személyes holmik, bőröndök mellett navigációs rendszer és a laptopja is az autóban volt, utóbbi egy pokróccal le volt takarva. A képviselő elmondása szerint a kocsiját úgy nyitották ki, hogy abban nem tettek kárt, és semmi mást nem vittek el tőle, csak a laptopot, még az értékes navigációs rendszert is...

Ellentmondások a lakáshitel-támogatás körül

Tudomásom szerint a bankszövetséggel nem tárgyalt a kormány vagy a Pénzügyminisztérium, péntek délig ilyen céllal senki nem keresett meg bennünket - mondta a lap érdeklődésére Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója. Ugyanakkor - mutat rá a lap - a Kormányszóvivői Irodától azt a tájékoztatást kapták, hogy a szervezettel folyamatos az egyeztetés, e hét folyamán is folytak a tárgyalások a Pénzügyminisztériumban. A szövetség már korábban is ismertette véleményét a tervezett jogszabállyal kapcsolatban, e héten pedig a nyitott kérdésekről egyeztettek. Mint a Népszava...

Távolodna Gyurcsánytól az...

A lap úgy tudja, a szakszervezet vezetése úgy döntött, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően nem vesznek részt az MSZP uniós választási kampányának technikai lebonyolításában, csupán...

Javítani kell az M7 nemrég...

Tavaly június közepén összeért a magyar és a horvát autósztráda, amelyen így egészen az Adriai-tenger partjáig lehet jutni. Fél évvel az átadás után azonban a gyorsforgalmi út burkolata a...

13 éves gyereket késeltek...

A főváros VIII. kerületében, a Nagyfuvaros utcában állt a 13 éves fiú, akihez odament egy fiatal férfi, és többször megszúrta - mondta az MTI-nek szombat hajnalban a Budapesti...

Cozma-gyilkosság: miért...

A hírportál beszámolója szerint Bencze József országos rendőrfőkapitány azt állította: a február 8-án hajnalban történt gyilkosság feltételezett elkövetői ellen csak délután ötkor tudták...

Havazás, hózápor:...

Várható időjárás szombat estig:Túlnyomóan borult lesz az ég, és többfelé várható havazás, hózápor. Eleinte északkeleten hófúvás is lehet. Az északnyugati, északi szelet sokfelé erős, a...

Gyurcsány: adót fizetni...

A kormányfő hozzátette: az elmúlt két évben 250 milliárd forint többletbevételt jelentett a gazdaság kifehérítése. A Tiszta haszon játék első tíz nyertesének Gyurcsány Ferenc nyújtotta át...

Sólyom László fogadta Gyurcsányt

Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a találkozóra elkísérte Szűcs Erika munkaügyi miniszter és Veres János pénzügyminiszter is.A mostani találkozót megelőzően január 26-án a kormányfő szakminisztereivel már tájékoztatta Sólyom Lászlót a globális pénzügyi és gazdasági válság magyarországi hatásairól, valamint az ezek kezelését célzó kormányzati cselekvés irányairól. Akkor a felek abban állapodtak meg, hogy a konkrét kormányzati tervek elkészültével ismét tájékoztató találkozóra kerül sor a Sándor-palotában - olvasható a közleményben.Sólyom László ezen a héten szerdán fogadta Orbán...

Tüntetés a Magyar Hírlap-bojkott ellen

Tüntetés a Magyar Hírlap-bojkott ellen Széles Gábor, a Magyar Hírlap tulajdonosa az összegyűltek előtt azt hangoztatta: Gyurcsány Ferenc alkalmatlan miniszterelnöknek, nagyobb károkozóként fog a történelembe bevonulni, mint Rákosi Mátyás. Farkas Félix a Lungo Drom képviseletében arról beszélt, hogy Bayer Zsolt írása nem sértő a cigányság számára. Szerinte Gyurcsány Ferenc a cigányság mögé bújva sértette meg a sajtó- és véleményszabadságot azáltal, hogy bojkottot hirdetett a Magyar Hírlap ellen. A Lungo Drom nevében lemondásra szólította fel a miniszterelnököt és kormányát.Morvai Krisztina, a Jobbik európai választási...

Magyarországra hozták Jozef Rohácot

A szlovák férfit repülőgéppel hozták Budapestre, miután a cseh hatóságok kiadták őt Magyarországnak. Jozef Rohácot a Ferihegyi repülőtérről a rendőrség Gyorskocsi utcai épületébe szállították.A budapesti Aranykéz utcai robbantással, továbbá a Fidesz székházánál, a Szájer József, illetve Torgyán József lakásánál a kilencvenes évek végén elkövetett robbantásokkal is összefüggésbe hozott, s közel egy évtizede bujkáló Rohác tavaly október 27-én egy közúti ellenőrzés során bukott le Prágában. Elfogása óta a prágai Pankrác börtönben őrizték.A prágai városi bíróság december elején...

Bőkezű, egyúttal takarékos...

A polgármester a "bőkezűségre" példák sorát hozta fel: mintegy négyezer kisvállalkozót - akiknek adóalapja nem éri el a két és fél millió forintot - mentesítenek az iparűzési...

Csizmár: a civilek ritkán...

Az államtitkár úgy fogalmazott: óvni kell a civil szervezeteket a politika hatásaitól, de attól ne tartsanak, hogy ők legyenek hatással a politikára.Mint hozzátette, a rendszerváltás óta...

400 milliárdos lyuk a...

Varga Mihály az MTI kérdésére kifejtette: a tartalék 130-140 milliárd forintra olvadt, és a kormány azzal sem számolt, hogy a magyar gazdaság "zuhanórepülése mélyebb lesz, mint amit...

Megkéselt kézisek: Sesum...

Közlése szerint a sportoló döntésén múlik, hogy a hét végére már haza akar-e távozni a kórházból. Zarko Sesum ugyanis további kórházi kezelésre nem szorul, járóbetegként is kontrollálható...

Tiltott állatviadal miatt...

A napokban lakossági bejelentés alapján egy helyi italkimérő helyiség előtt találtak a rendőrök egy gépjárművet, s abban egy friss sebekkel teli, vérző kutyát - olvasható a lapban.A...

Több száz millió forint...

Kövecses Gábor mellett az ügynek hat másik gyanúsítottja van, köztük két ügyvéd, akiket a különösen nagy kárt okozó csalás mellett köz- és magánokirat-hamisítással is gyanúsítanak. A...

Rendőr súgott a benzinkút fosztogatóinak

Az eset - amelyet a rendőrség február 12-én hozott nyilvánosságra - még február 8-án éjjel egy órakor történt a Váli-völgyi benzinkútnál. A tettesek mintegy 12 millió forint készpénzt vittek el - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.A rendőrség megállapította, hogy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyek között van a benzinkút egyik alkalmazottja is, és csütörtökön elfogták a három elkövetőt: két férfit és egy nőt.A nyomozás során ugyanakkor azt is megállapították, hogy a bűncselekménnyel kapcsolatba hozható a Gárdonyi Rendőrkapitányság állományának...

"A fenyegető külső nem ok a rendőri fellépésre"

Sokszor azért elégedetlenek az emberek a rendőrséggel, mert a lakosság nagyon szeretne rendet csinálni és túlságosan gyakran akarja igénybe venni a rendőrséget, olyankor is, amikor annak nincs törvényes eszköze és felhatalmazása fellépni - mondta Németh Zsolt. A tavaly nyári siófoki roma-felvonulással kapcsolatban hangsúlyozta: nem tudja konkrétan, hogy miként intézkedtek a helyi rendőrök. De az eljárás - amikor bejelentést kapnak a rendőrök - az, hogy a törvény által adott eszközökkel megkísérlik feltárni, mit csinálnak, hogyan élnek, miből gazdagok ezek az emberek. Hiába a...

Hivatali visszaéléssel gyanúsítják Mór vezetőjét

A nyomozás adatai szerint az róható fel Fenyves Péternek, hogy ő terjesztette be a képviselő-testület elé egy ingatlan értékesítéséről szóló, a leendő ingatlantulajdonosnak jogtalan előnyt biztosító határozati javaslatot - mondta a lapnak Beleznay Ágnes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.Az ügyben eddig négy személyt, a móri polgármestert, az akkori jegyzőt, valamint a telekeladást előkészítő két hivatali dolgozót gyanúsítottak meg. A móri önkormányzat 2007 májusában pályáztatás nélkül, több jogszabályt is megsértve értékesített egy tízhektáros szántót 622 ezer...