Kétezer állásajánlat a műegyetemi állásbörzén
2009. március 30. hétfő 09:44
Az állásmustrán évek óta a műszaki végzettségen túl gazdasági, pénzügyi, informatikai, logisztikai és természettudományi végzettséget igénylő ajánlatokkal is várják a diákokat és a frissdiplomás álláskeresőket, ezért a látogatók mintegy fele már nem műegyetemista, hanem más felsőoktatási intézmények végzős hallgatója.
A műegyetemi állásbörzén a gazdasági élet minden szektorából képviseltetik magukat a cégek, azonban így is érezhető a válság hatása: idén tavasszal 35 százalékkal kevesebb cég lesz jelen, mint egy évvel korábban - olvasható az MTI-hez eljuttatott háttéranyagban.
A kiállító cégek közlése szerint jelenleg a mérnöki, informatikai és egészségügyi területen érzékelhető a diplomás szakemberek hiánya, ezen a válság sem változtatott. A legkeresettebb végzettségűek továbbra is a villamosmérnökök, a tavaszi műegyetemi börzén nekik szól a meghirdetett állások 25 százaléka.
Őket az informatikusok (22 százalék), a gépészmérnökök (17 százalék)és a műszaki menedzserek (10 százalék) követik. Idén a korábbi évekhez képest arányaiban növekedett a természettudományi végzettségű diplomások iráni kereslet. Az ilyen diplomával rendelkező diákok tehát joggal remélhetnek a diploma után gyors munkába állást.
Munkaerőtöbblet jellemzően a jogi és bölcsész szakmáknál figyelhető meg. A gazdasági végzettséget igénylő pozíciók telítettek ugyan, a válságnak köszönhetően azonban megnőtt az igény a pénzügyi területen dolgozókra, elemzőkre és könyvelőkre.
A BME Diákközpontnak a frissdiplomások elhelyezkedési esélyeiről készült felméréséből kiderül, hogy a kutatásban részt vevő diákok csaknem 60 százaléka már tanulmányi alatt gyakorlatot szerez. Ezt a törekvést segíti, hogy a börzén részt vevő cégek 70 százaléka kínál gyakornoki álláslehetőséget alsóbb éves hallgatóknak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- Huszonöt éve él a Mecsek-oldalban...
- Orbán Viktor: a háborút Oroszország...
- Tűz ütött ki este egy pécsi...
- Befejeződött a nyári aratás,...
- Ritka madár is gyűrűt kapott a...
- Vár ránk a nyár, egy szál bikini is...
- Hétágra süt majd a nap, strandidő...
- Egy nap alatt az összes jegy elkelt a...
- Tűz Pécs-Újhegyen! Sűrű füst szállt...